Kislányát figyelve jött rá a Barbie megálmodója, hogy a világnak szüksége van erre a játékra

Forrás: Abaca/Abaca/Othoniel Patrick -
Barbie baba történet játék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Barbie babákat sokan sokféle okból nem szeretik, sőt, egyesek kifejezetten károsnak tartják. Túl vékony, túl hosszúak a lábai, túl nagyok a keblei – mondják, holott Barbie-t pont azért álmodták meg, hogy a kislányok bárkivé válhassanak általa. De hogyan született Barbie és mi minden történt vele abban a több mint 60 évben, amióta velünk van?

Ruth Handler, a Barbie baba megálmodója - és nem mellesleg a játékgyártó Mattel cég társalapítója -, forradalmi ötlettel állt elő az 1950-es években. Észrevette, hogy Barbara nevű kislánya a papírbabáival gyakran felnőtt szituációkat játszik el. Ekkoriban a kislányok általában olyan babákkal játszottak, amelyek gyerekeket formáltak, így leginkább a gondoskodást, klasszikus babázást lehetett velük „gyakorolni".

Ruth Handler Forrás: AFP/Matt Campbell

Ruth azonban a lányát figyelve rájött, hogy a gyerekek felnőttes helyzeteket is szívesen imitálnak ezekkel a babákkal, ami meglehetősen furcsán adta ki magát. Így született az ötlet, hogy

szükség lenne egy olyan játékra, amelynek segítségével a kicsik a felnőttek bőrébe bújhatnának,

az ilyen szerepjátéknak köszönhetően pedig többet tanulhatnának a nagyvilágról, és jobban felkészülhetnének a jövőre.

Barbie születése

Az ötlet tehát hamar megszületett, a kivitelezéssel kapcsolatban azonban akadtak még kérdések. Ezekre a kérdésekre Handler 1956-ban kapott választ, amikor Európába utazott, ahol találkozott a Bild Lilli nevű játékbabával. Igaz, Lillit egészen más koncepció hívta életre – eredetileg egy képregényfigura volt, és egyáltalán nem gyerekeknek készült a baba sem – Ruth mégis teljesen beleszeretett, így amikor hazaértek a férjével Amerikába, már pontosan tudta, milyen lesz az általa megálmodott Barbie baba.

Barbie-t végül 1959-ben mutatták be Forrás: Abaca/Abaca/Othoniel Patrick

Barbie-t végül 1959. március 9-én mutatták be a New York-i játékvásáron.

A első Barbie baba szőke és barna hajjal (kétféle típust dobtak piacra), fekete-fehér fürdőruhában debütált a nagyvilág előtt, és egyszerre keltett rendkívül bájos, valamint hihetetlenül stílusos benyomást.

A gyerekek azonnal odáig voltak érte, bár néhány szülőnek már akkor is szemet szúrt Barbie alakja és túl felnőttes megjelenése.
Barbie köré a '60-as években egy egész történetet kerekítettek: ő volt Barbara Millicent Roberts, tini divatmodell, aki a kitalált wisconsini Willows városában élt a szüleivel. 1961-ben ismerkedett meg Kennel, de a kitalált életrajz az elmúlt évek alatt sok új szereplővel és bonyodalommal is bővült.

Barbie mindig képes megújulni

Barbie azóta többféle formában és stílusban bemutatkozott már, tükrözve a változó társadalmi trendeket és normákat. Akadt köztük szörfös Barbie, űrhajós Barbie, orvos Barbie, elnök Barbie, afroamerikai Barbie, ázsiai Barbie – csak néhány példa arra, hogy a baba milyen széles skálán mozog, képviselve a nők sokszínűségét, erejét és persze azt, hogy a gyengébbik nem tagjai is sok-sok szerep közül választhatnak az életben.

Barbie azóta többféle formában és stílusban bemutatkozott már Forrás: Abaca/Abaca/Othoniel Patrick

A Barbie baba a mai napig egy igen megosztó, bár tagadhatatlanul töretlen népszerűségű játék, amelyet sokan imádnak, de sokan gyűlölnek is. Holott Barbie azért jött létre, hogy a kislányok bárkivé válhassanak általa és higgyenek magukban, valamint abban, hogy bármit elérhetnek.

Pár napja mutatták be az új Barbie filmet, amelyről több érdekességet is olvashatsz ebben a cikkben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.