Kreativitás: vajon hová tűnik belőlünk a gyermeki alkotóképesség?

„A kreativitás alkotóképességet, teremtőképességet jelent, amely során a különféle képességek szerveződése lehetővé teszi az elszigetelt tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő megjelenését” — fogalmazta meg elsőként a kreativitás pszicholóiai definícióját J. P. Guilford amerikai pszichológus.

A kreativitás tényezői

A kreativitás egy nagyon bonyolult és összetett dolog, léteznek vizsgálatok a mérésére, de ezek nem úgy működnek, mint az IQ-tesztek, az alkotóképesség szintjének mérése nem olyan könnyű, mint az intelligenciahányados meghatározása. Guilford, majd a munkájára alapozva, a keativitáskutatás úttörőjének tartott E. P Torrance, szintén amerikai pszichológus dolgozta ki az úgynevezett Torrance-tesztet,  melynek segítségével valamilyen szinten mérhetővá vált az emberi kreativitás. 

Honnan származik a kreativitásunk? 

A kreativitáskutatás két alapvető irányvonala a XX. században született meg: a kognitív akadémikus megközelítés a tehetséget és a megismerő folyamatokat vizsgálja, míg a szemlyiság-lélektani irányzat az egyéni különbségekre, az életútra, valamint a társas kapcsolatokra és a motivációra koncentrál. A két irányvonal azonban abban közös állásponton van, hogy a kiemelkedő alkotóképességet és teljesítményt genetikai és tanult tényezők együtt határozzák meg. 

Ha a gyermeknek jó zenei adottságai vannak, a jó hallását, muzikalitását, sőt, a tehetség kiaknázásához szükséges kitartását is örökölte valamelyik felmenőjétől, ám ahhoz, hogy kezdeni is tudjon valamit azzal, amit kapott, kitartó tanulásra van szüksége, hiszen sem a zeneelméletet, sem a hangszertudást, sem más fontos tudást nem tudunk örökölni. Ám a fejlődéshez megfelelő környzetre is szükség van. 

Kreatív gondolkodás: aha-élmény

Másfajta megközelítés, amikor a tesztfeladatokkal az aha-élményt akarják kiváltani a résztvevőkből. Az aha-élmény az, amikor gondolkodás nélkül pattan ki a fejünkből a megoldás, felismerés. Hogy miért van ennek jelentősége? Azért, mert amikor olyan feladatot kapunk, amelyet a logika mentén oldunk meg, egészen más agyterületeket dolgoztatunk meg vele, mint akkor, amikor csakúgy beugrik a válasz a semmiből. Az agy más utat választ a megfejtéshez. Ezt az eltérő útvonalat fMRI-vizsgálattal is kimutatták. A teszt Mark Beeman kognitív idegtudós nevéhez fűződik, aki többek között olyan feladatokat adott a tesztalanyonak, melyekben három látszólag véletlenszerűen egymás mellé került szóhoz kellett írniuk egy negyediket, amelyik összekapcsolja a másik hármat. Voltak, akik logikai úton próbálkoztak, és lassan, de biztosan jutottak el az eredményhez, ám akadtak, akiknek pillanatok alatt beugrott a jó megoldás. Azoknál, akik úgynevezett aha-élményből oldották meg a feladványt, az fMRI vizsgálat kimutatta, hogy a jobb halántéklebenynek az a területe aktiválódott, mely akkor dolgozik, amikor egymástól távoleső dolgokat kell összekapcsolnunk. Ebben leginkább passzivitással segíthetjük, ugyanis, ha erősen törjük a fejünket, hogy megleljük benne a jó választ, azzal blokkoljuk a bennünk rejlő kreativitást.

Milyen környezetben „terem” a kreativitás? 

Elsőre azt mondanánk, hogy támogató, és nem tévednénk. De nem mindig vagy nemcsak akkor vagyunk képesek kreatív gondolkodásra, amikor minden külső és belső körülmény ideális. Gyakran az innovatív gondolatok, ötletek akkor pattannak ki a fejekből, amikor nincs már körülöttük, csak monotonitás, unalom, csökkent vagy figyelem, akár figyelemzavar. Számos kreativitásteszttel történt kutatás mutatta már ki, hogy bár azt gondolnánk, hogy rossz körülmények között képtelenség kreatívnak lenni, ennek épp az ellenkezője az igaz. 

A kreatív alkotóknál nem ritka, hogy az ihlet érdekében monoton tevékenységeket vagy éppen unalmat, semmittevést iktatnak a napjaikba, mert állításuk szerint ilyenkor jönnek a legjobb gondolatok. Többek között Ludwig van Beethoven és Charles Darwin is a hosszú sétákban hitt. Őket igazolják azok a tudományos vizsgálatok is, melyek szerint nagyon is szükség van az „unalomra” ahhoz, hogy innovatív ötletekkel álljunk elő. Azt javasolják, ha van időnk unatkozni, dobjuk el az okostelefonunkat, ne nézegessünk semmilyen internetes tartalmat, csak tegyük a semmit. Nagyobb eséllyel jut eszünkbe valami izgalmas, új, kreatív dolog, mint a közösségi oldalak pörgetése közben. 

Mentális egészség és kreativitás — van kapcsolat?

Az átlagnál jóval kreatívabb ember másképp láthatja a világot, másképp gondolkodhat, mint a kevésbé kreatív emberek. Bár Arisztotelész hitte, hogy szoros összefüggés van őrület és kreativitás között, a modern orvostudomány szerint, bár a kreativitás, mondhatni, művészlélek járhat furcsa megnyilvánulásokkal, a kiemelkedően tehetséges emberek lehetnek csodabogarak, nincs bizonyíték arra, hogy a zsenialitás őrülettel párosulna. 

Az azonban kutatásokkal alátámasztott tény, hogy bizonyos mentális állapotokban a kreativitás nagyobb teret kap. Számos író, költő, festő- és más művész mutatja olykor-olykor a skizofrénia vagy depresszió és más mentális betegségek tüneteit.  Tudósok szerint azonban sem Gulácsy Lajos, sem Csáth Géz, de Vincent Van Gogh sem azért volt kreatív elme birtokosa, mert mentális betegségekben érintett volt, hanem inkább annak ellenére. Állapotuk legfeljebb abban segítette őket, hogy elfogadják a sokszor szokatlan inspirációt, a nem szokványos múzsa megdöbbentő csókjait, ugyanakkor azt is látni kell, hogy milyen aprólékos és professzionális munkát, összpontosítást kíván egy-egy ötlet kidolgozása, és ők erre is képesek voltak. 

A kreatív emberek egymásnak ellentmondó személyiségjegyekkel rendelkeznek

Az 1990-es évekig a kreativitást kutató tudósok egymásnak gyakran ellentmondó személyiségjegyeket fedeztek fel a kreatív emberekben. Egyszerre találták őket például introvertáltak és extrovertáltak, lázadó személyiségük ellenére hagyománytisztelők stb. Csíkszentmihályi Mihály magyar származású amerikai pszichológus oldotta fel ezeket az ellentmondásokat: úgy vélte, hogy a kreatív személyekre paradoxon jellemzőek, így lehetnek egyszerre olyan személyiségjegyeik, melyek egymással szemben állnak. 

Kreativitás — volt, nincs?

Gyermekkorban jól megfigyelhető a kreativitás: a kicsik újabb és újabb, szokatlanabbnál szokatlanabb ötletekkel állnak elő, a felnőttek csak kapkodják a fejüket. Ekkor még nem akadályozzák őket a gátlások. Bátran használják a tárgyakat másra, a játékokat nem rendeltetésszerűen. Össze nem illő szavakat, fogalmakat kötnek össze és alkotnak újakat, magától értetődően. Aztán ezt az iskolában szép lassan ki is irtják belőlük. Nem azért, mert a pedagógusok nem tudják, mennyire fontos az alkotóképesség. vagy ne akarnák ezt erősíteni bennük. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy a tudásanyag elsajátítása és az arra tanított módszerek a logikus gondolkodásért felelős agyterületeket dolgoztatják meg jobban. 

Nagyon leegyszerűsítve, a bal agyfélteke és a jobb agyfélteke egymással küzdenek a dióominanciáért, ezzel gátolva a másik működését. Mégjobban leegyszerűsítve: a bal halántéklebeny a beszédértésért, a bal hátsó homloklebeny pedig többek között a logikus gondolkodásról és a rövid távú memóriáról gondoskodik. Hiperaktív embereknél figyelték meg, hogy minél gyengébb valakinek a munka-, azaz a rövid távú memóriája, annál kreatívabb. 

Tehát, a gyerekek egy-egy feladatnál gyakran választanak kreatív megoldásokat, melyeknek megfejtése a felnőttek számára komoly fejtörést okoz, és nem is mindig jönnek rá az eredményre. A gyermek, ha hagyják, alkot. Nem törődve a szabályokkal, saját meggoldásokat kreál, miközben azért ragad rá tudás is. Ám a konstruktív tanulás nem minden tudományterületen működőképes, vagy legalábbis az iskolarendszer nem azt támogatja, holott a gyerek agya a matematikai törvényszerűségeket is képes lenne kreatívan elsajátítani. 

Fejlődünk, érünk, felnövünk, velünk érik az agyunk. Van, amiben jók vagyunk, más területeken gyengébben muzsikálunk. Ami jól megy, azt „erőltetjük”, ami kevésbé, azt bármennyire szerettünk is foglalkozni vele, elengedjük. A gyermeki „gátlástlalanság” már a múlté, már nem állunk ki előadni, ha nem érezzük magunkat jó színésznek, nem énekel, aki úgy gondolja, hogy nem elég szép a hangja vagy hamiskásan énekel. Előtör belőlünk a professzionizmus iránti igény, így, aki nem képes szabályos rímet faragni, semmilyet nem fog, és a vonót is legfeljebb csendes magányában, otthon húzogatja a hegedűn... Félünk a hibáktól, és ezt bizony az iskola, a munkahely, a társadalmi elvárások nevelik belénk: hibázni nem ér. 

Van, akinek a magányos semmire sem gondolás, nemcselekvés, másoknak a monotonitás jön be, és van, akinek a lazulás. Érdekes kutatási eredmény, hogy az emberek 72 százalékának a zuhany alatt támadnak a legjobb gondolatai. De segíthet a fantáziánk, de az is, ha az aktuális érdeklődésünket egy random témával próbáljuk összekötni. Számos módon hekkelhetjük meg a saját agyunkat, hogy a logikus gondolkodás helyett a kreatív oldalunk kerülhessen előtérbe.