párkeresés első randi randi hiba férfiak
Akár jól is sikerülhetett volna az első találkozás, mégis olyan hibákat követett el a férfi, amelyektől a nő megriadt és inkább visszahúzódott, második alkalomra pedig már esélyt sem adott. Melyek ezek?

Az ismerkedésnek nincsenek kőbe vésett alapszabályai, azonban vannak olyan kijelöletlen határok, amiket a sikeres ismerkedés érdekében nem érdemes átlépni az első randin. Nézzük a férfiak szokásait!

randevú párkapcsolat rajongás szerelem férfi nő, első randi
Első randi: a viselkedéseddel lenyűgözheted, de el is ijesztheted a partnered.
Forrás: Shutterstock

Nem lehet mindenre felkészülni!

A férfiak sokkal jobban izgulnak az első randevú alkalmával, mint gondolnánk. Nem is sejtjük, hogy mennyire túl tudják gondolni a bemutatkozó fázist.

– Nehezen engedik el az előzetes elvárásokat, és folyamatosan ott motoszkál a fejükben a „Mi van ha?” kérdés – vázolja Tóth Kornélia önismereti coach. – Szeretnének teljes forgatókönyvet készíteni a megismerkedéshez, amiben pontosan megtervezik, hogy mi mi után következik. Nehezen kezelik a váratlan fordulatokat, kevésbé rugalmasak, mint a nők. Ettől pedig visszahúzódóvá, görcsössé válhatnak, amitől randipartnerük nem érzi komfortosan magát a megismerkedés alatt.

Tipp: Csak a helyszínt és az időpontot tervezze meg, beszélje át, nem pedig a beszélgetés egész menetét. Hagyjon teret a spontán döntéseknek, ne féljen a váratlan helyzettől.

Mindenki különböző

Talán az egyik legnagyobb hiba, amit már az első randin elkövetnek a férfiak, az összehasonlítás.

– Tipikus jellemző, hogy előszeretettel viszonyítanak egy nőt máshoz, legyen szó külső és belső tulajdonságokról. A fejükben lévő ideáltól nehezen vonatkoztatnak el és nem racionalizálják a képet – vélekedik a szakértő. – Sokszor túl magas elvárásaikhoz hasonítják a valóságot. Aki tudja, hogy hajlamos erre, különösen fontos, hogy a találkozás előtt ne kezdjen el vizionálni. Minden ember más, különböző kinézettel és tulajdonságokkal, de ettől olyan izgalmas az ismerkedés.

Fanny tipp: Fontos a nyitottság, hogy felfedezzük a másikban rejlő értékeket. Ha vannak is zsánereink, most engedjük el a berögzült elvárásokat, és figyeljünk őszintén a másik mondanivalójára, gesztusaira.

Ne olyan hevesen az első randin!

Ami a nőket leginkább megrémíti az első randin, mindemellett rendkívül udvariatlan is, az a túlzott fizikai kontaktus.

– Kevesen szeretik, ha férfi a bemutatkozó kézfogáson túl megérinti a másikat, kötelezővé teszi a búcsúpuszit, pedig a randi nem is sikerült olyan jól, netán az elején meginvitálja magához a nőt, vagy erre célozgat folyamatosan – mondja az ország randiguruja. – Számos módon lehet annak jelét adni, hogy vonzódom a másikhoz. A sejtelmesség a férfiakra ugyanúgy vonatkozik, mint a nőkre. Sokkal imponálóbb, ha először finom mozdulatokkal fejezik ki érdeklődésüket.

étterem, ebéd, randi, pár étteremben
Imponálóbb, ha először finom mozdulatokkal fejezik ki érdeklődésüket.
Forrás: Shutterstock

Tipp: Eleinte nagyobb varázsa van az óvatos, véletlenszerű érintéseknek. Érdemes kivárni, erre hogy reagál a nő. Elhúzódik vagy ott hagyja a kezét? Olvasson a jelekből!

Elfelejtett udvarlás

Sok nő panaszkodik arra, hogy a férfiak egyre inkább a tettek emberei, mint sem a szavaké. Pedig számunkra nagyon fontos a visszacsatolás és a szívet melengető bókok.

– A férfinak tennie kell azért, hogy egy nő jól érezze magát, aminek egyik alap kelléke az udvarlás – nyilatkozik a coach. – Ki ne örülne annak, ha megdicsérnék a megjelenését, vagy látná a másik szemében az elismerést. Azonban itt nem szabad megállni, a belső értékek hangsúlyozás pont ugyanennyire fontos. A külső az, ami az idő múlásával a leggyorsabban változik, ezért a tartalomra is legalább ennyire oda kell figyelni.

Tipp: Tegye el a telefont a randi idejére, és ne cseteljen közben mással vagy küldjön fotókat a kikért italról, ételről. Tényleg a nőre figyeljen, és az is jó, ha közben nem felejti más nőkön a szemét.

Csak ezt ne: „A legutóbbi barátnőm…”

A legkönnyebben azzal lehet elszúrni a randevút, ha a másikat kényelmetlen helyzetbe hozzuk.

– Ahogy a nők, úgy a férfiak is hajlamosak abba a hibába esni, hogy a másik fél számára érdektelen témáról beszélnek – mondja Tóth Kornélia. – Sokan azonban ennél is nagyobb hibát vétenek azzal, ha már az első alkalommal indiszkrét területre tévednek. Lehetőség szerint kerüljük az olyan klasszikus tabutémákat, mint az előző barátnő, a politika.

Tipp: Nem illendő a tantrikus masszázsról beszélni vagy pajzán viccet elsütni, arra várva, mennyire veszi az adást a nő. Még úgy sem, hogy az előző barátnő kapcsán csomagolja a témát.

Senkit sem lehet meggyőzni arról, hogy másképp érezzen, mint ahogy érez. Ha a randi végén az egyik fél kifejezi, hogy nem szeretne folytatást, fogadjuk el. Ne írjunk rá másnap, ne kérdezzük meg, meggondolta-e magát.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.