120 éve született a szerelem költője: Pablo Nerudát az erotikus versei tették híressé

évforduló Pablo Neruda költészet erotika
1904. július 12-én jött világra Pablo Neruda, akit sokan a 20. század legnagyobb költőjének tartanak, és akinek erotikus versei és szerelmi élete máig foglalkoztatja a világot. A jeles alkalomból összegyűjtöttünk egy csokornyi érdekességet a kalandos sorsú irodalmi óriásról.

Neftalí Ricardo Reyes Basualto néven anyakönyvezték. A Pablo Neruda nevet azért vette fel, mert az apja ellenezte a költői pályafutását, és hogy a családi nevüket „beszennyezi” mindenféle erotikus és egyéb versekkel. A Neruda művésznevet egyes elméletek szerint a cseh költő Jan Neruda iránti tisztelgésből választotta, de valószínűbbnek tűnik, hogy az egyik Sherlock Holmes-regényben szereplő Wilma Neruda nevű karaktertől kölcsönözte.

Pablo Neruda 1971
Pablo Neruda 1971-ben
Forrás: AFP

Együtt nőtt fel az apja törvénytelen gyerekével

Sosem ismerhette meg a tanárnőként dolgozó édesanyját: mindössze két hónappal a születése után halt meg. A vasutas édesapja ezután odavette hozzájuk azt a törvénytelen gyerekét, aki egy korábbi félrelépésből született, és együtt nevelte fel a többi csemetéjével.

Már 13 évesen megjelentek az írásai

Alig 10 évesen írta az első verseit, és 13 évesen már annyira jó alkotásokat tett le az asztalra, hogy a lapok is elkezdték publikálni azokat. Szerencsére akadtak olyanok a környezetében, akik az apjával ellentétben bátorították az alkotásra: az iskolaigazgatója például a későbbi irodalmi Nobel-díjas Gabriela Mistral volt.

Ő volt a szerelem költője

Először a szerelmi költészetével tűnt fel, a szenvedélyes, sokszor erotikus versei nem egyszer megbotránkozást is keltettek a maga korában. Azóta már klasszikusoknak számítanak, és Nerudát gyakran emlegetik a szerelem költőjeként. De számos más témában és műfajban is alkotott: írt szürrealista verseket, történelmi elbeszéléseket, politikai kiáltványokat és önéletrajzi szövegeket is.

Három nemzetből választott feleséget

Három alkalommal nősült meg, mind a háromszor más nemzetiségű nővel. Először egy holland banki alkalmazottat vett el feleségül, akit az akkor holland gyarmat, ma Indonéziához tartozó Batáviában ismert meg. Hivatalosan hat éven át tartott a házasságuk, de Neruda már a végén együtt élt Párizsban az argentin arisztokrata Deli de Carrillal, akit aztán 1943-ban el is vett. A harmadik felesége a chilei énekesnő Matilde Urrutia lett, akit Mexikóban ismert meg, és akivel a haláláig kitartott a szerelem.

Chilean writer, poet, diplomat and Nobel Literature Prize Pablo Neruda dances with his wife on December 10, 1971 in Stockholm after receiving the Nobel Literature Prize.
Pablo Neruda a feleségével táncol, miután 1971. december 10-én átvette az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban.
Forrás: AFP

Elhanyagolta a beteg gyerekét

Egyetlen gyereke született, az első házasságából. A Malva Marina Reyes nevet viselő kislány komoly egészségügyi problémákkal jött világra, köztük vízfejűséggel. Az anyjától való elhidegülése után Neruda egyáltalán nem törődött a gyerekével, de még anyagilag sem támogatta a nevelését és kezelését. A lánya 9 éves korában, a nácik által megszállt Hollandiában, nevelőszülőknél hunyt el.

Stadionok teltek meg a versei miatt

1971-ben kapta meg élete legnagyobb kitüntetését, az irodalmi Nobel-díjat. Akkor már igazi nemzeti költőnek számított Chilében, és a többi latin-amerikai országban is óriási népszerűségnek örvendett. Brazíliában 100 ezres, Chilében 70 ezres futballstadion telt meg a kedvéért, amikor felolvasókörútra indult.

Diplomataként és politikusként is tevékenykedett

Chilei konzulként teljesített szolgálatot Burmában, Ceylonon, Jáván, Szingapúrban, Argentínában, Barcelonában és Madridban is. A chilei elnök tanácsadójaként is dolgozott. A spanyol polgárháború idején alakult ki a kommunista hitvallása, amikor a barátját, a költő Federico Garcia Lorcát kivégezték Franco katonái. A viharos chilei történelem hatalomváltásai közepette többször is száműzetésbe kényszerült a hazájából, és a szovjet és kínai kommunista rendszert látva kiábrándult a korábbi nézeteiből, noha a baloldali meggyőződését megtartotta.

Máig rejtély övezi Pablo Neruda halálát

A barátja, Salvador Allende elnököt megbuktató katonai puccs idején hunyt el. A rákbetegsége miatt kórházban tartózkodott a viharos események idején, de inkább hazament onnan, mert idegen orvosok olyan szereket adtak be neki, amiből arra gyanakodott, hogy a leendő diktátor Augusto Pinochet meg akarja őt is öletni. Néhány nappal később az otthonában hunyt el, és amikor évtizedekkel később exhumálták a hamvait, a chilei kormány vizsgálata azt állapította meg, hogy a betegségén kívül feltehetően még másik behatás is okozta a halálát.

Számos helyen találkozhatsz a költészetével

Neruda verseinek kultusza a halála óta is töretlen, ha a személyes életét és döntéseit éri is kritika az utókor felől. A szintén Nobel-díjas Gabriel García Márquez őt nevezte a 20. század legnagyobb költőjének. Filmekben is rendszeresen megjelennek a versei, ha az alkotóknak romantikus idézetekre van szüksége, és maga Naruda alakja is többször került már mozivászonra, a legemlékezetesebb módon Philip Noiret alakításában, a Neruda postása című Oscar-díjas filmben.

 

Ez is érdekelhet: 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.