Ezek a legszebb virágzó évelők, melyek csodássá teszik a kerted

A,Woman,Is,Transplanting,Common,Heather,Or,Erica,Into,A
Shutterstock - pundapanda
kert virágok ősz
Októberben már érezhetően hűvösebbek a reggelek, rövidebbek a nappalok, a falevelek lehullottak, a virágok elnyíltak. De szomorkodásra nincs okod, hiszen ősszel is lehet színpompás a kerted, teraszod, ha ezeket a virágzó évelőket választod. Így lesz a hidegben is minden csupa szín, csupa élet.

A virágzó évelők nagy előnye, hogy éppen abban az időszakban mutatják a legszebb arcukat, amikor a kert növényeinek nagy része már elnyílt, elhervadt. Ezeknek az ősszel nyíló virágoknak köszönhetően a mesés színekben pompázó őszi kert ma már nem elérhetetlen vágyálom. A kertészetekben bőven találunk olyan növényeket, amiket érdemes októberben is kiültetni, főleg akkor, ha még néhány hétig szeretnénk a színpompás virágokban gyönyörködni. Nem mellesleg, az őszi növények kevesebb gondozást igényelnek, mint a nyáriak. Vannak kifejezetten olyan fagytűrők, amelyek késő őszig, vagy akár a téli hidegben is megörvendeztetnek bennünket szépségükkel. De vajon mit érdemes most beszerezni? Mutatjuk mi az a 8 őszi virág, amit a hűvösebb időben is ki lehet tenni.

Virágzó évelők
Virágzó évelők, melyek feldobják a kopár teraszt
Forrás: Shutterstock

Virágzó évelők, melyek késő őszig mesés színekkel örvendeztetnek meg

  • Árvácska

A kerti árvácska változatos és szép külsejének köszönhetően az egyik legkedveltebb dísznövény, mely egészen hosszú ideig virágzik, és jól viseli az enyhe fagyokat is. Mesésen mutat az erkélyen ősszel és a tél nagy részében is. Virágai selymes tapintásúak, levelei fogazott szélűek. A világos vagy félárnyékos helyet és a tápanyagban gazdag talajt kedveli. Mérsékelt öntözést igényel. Nagy előnye, hogy helyes ápolás mellett szépen áttelel a balkonládádban is.

  • Krizantém

Az őszi kertek és verandák egyik legszebb szereplője tagadhatatlanul a krizantém, vagy más néven margitvirág, mely bokros formája miatt nagyon jól nevelhető cserépben is. A krizantém kedveli a sok vizet, ezért tartsuk mindig kissé nyirkosan a földjét. A nemesítőknek hála rendkívül sok színváltozatban és méretben beszerezhető. Virágai rendkívül változatosak és dekoratívak. Ha nem szeretnénk kiültetni ezeket a növényeket, vigyük be télire egy világos helyiségbe. Az őszi időszakban gyönyörű dekorációként szolgálnak otthonunk bejáratánál vagy a teraszon.

A,Woman,Is,Transplanting,Chrysanthemums,Into,A,Pot,,Planting,Autumn
A hidegtűrő krizantém az egyik legnépszerűbb őszi virág
Forrás: Shutterstock
  • Ciklámen

A borostyánlevelű erdei ciklámen jól viseli az őszi hideg napokat, bár virágokat csak enyhébb időben hoz. Ám nagy valószínűséggel még így is egész novemberig üde színfoltja lehet az őszi tájnak. Fajtájától függően lehet kisebb 16-20 cm vagy akár nagyobb 30-35 cm magas. Számos szín közül válogathatunk, amennyiben ezzel a szépséggel díszítenénk fel a balkonunkat: vörös, rózsaszín, ciklámen, fehér színek mellett különböző árnyalatok is kaphatók a kertészetekben. Virágzása ősz végétől kora tavaszig tart.

  • Pompás varjúháj

A varjúháj egy magas, felálló szárú évelő növény. Könnyen tartható kis gondozási igényű, mégis álomszép megjelenést kölcsönöz. Levelei jellegzetes világoszöld színűek. Formás bokra nyáron is hajt. Nem hosszú életű, de sokoldalúan felhasználható, mutatós növény. Sziklakertbe, kőedényekbe, ablakládákba, sírokra ültethető. Elszáradt virágai különleges látványt keltenek az őszi tájban.

  • Kövirózsa

Talán az egyik legrégebben használt növényünk a népi gyógyászatban a kövirózsa, melyet neveznek még kőrózsának, mennydörgő fűnek vagy fülfűnek is. Kevesen gondolnak a kövirózsára a kertet és virágágyásokat télen is szépen díszítő növényként. Pedig az egyszerű kövirózsa és több változata is remekül átvészeli a hideg hónapokat úgy, hogy közben megtartja eredeti formáját és színét. Erre egyébként rendszertani neve is utal, mely magyarul azt jelenti: örökké élő. Éppen emiatt a szerény megjelenésű kövirózsa nyáron és télen egyaránt az erkély és a balkonláda dísze lehet.

Woman,Planting,Autumn,Composition,With,Calluna,Vulgaris,Or,Erica,,Leucophyta
Az erika élénk színeivel télen is feldobja a kertet
Forrás: Shutterstock
  • Erika

Az erika egy gyönyörű évelő törpe cserje, amely még a hótakaró alól is képes virágával elkápráztatni az embert. A színpompás növények egyik legnépszerűbbike a csarab, más néven hanga vagy erika. Megvásárlása után érdemes savanyú virágföldbe ültetni és lágy vízzel locsolni. Az őszi kert vagy terasz egyszerűen elképzelhetetlen nélküle! Ez a kedves megjelenésű kis növény északról származik, így nem csoda, hogy jól tűri a fagyos teleket. A ciklámen a tél derekától kora tavaszig virágzik.

  • Díszkáposzta

A díszkáposzta zöld, bordó, ciklámen és rózsaszín árnyalatokban tündöklik rendkívül dekoratív, alacsony, vagy közepesen magas, kb. 30-40 cm átmérőjű kétnyári dísznövény, mely a közönséges káposzta színpompás leveleket nevelő változata. Jó érzi magát balkonládában is. Más őszi növényekkel, mint csarab vagy a krizantém nagyon szépen mutat. Levelei színesek, csipkézett szélűek, tömött fejet alkotnak. A gondozása egyszerű, legjobban a világos, napos helyeket kedveli. Talaj tekintetében nem válogatós, bármilyen talajban jól érzi magát.

  • Őszirózsa

Egyik legkedveltebb és szeretettebb virág, látványos dísznövény. A növény jó választás a virágágyasokban, hiszen mutatós virágaival egyik legszebb dísze lehet a kertednek, melyek színe, a fehértől a rózsaszínen át, a piros, és a lila minden árnyalatában megtalálható.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.