Mit tegyünk, ha fekete macskát látunk, miért ne üljünk az asztal sarkához, mit jelent, ha viszket a tenyerünk–rengeteg hiedelem még ma is a köztudatban él, ám vannak olyan elfeledett babonák, amiket ma már csak mosolyogva hallgatunk.
Az ünnepi terítéknek manapság is megadjuk a módját, de valószínűleg mára már kevesen tulajdonítanak nagy jelentőséget magának a terítőnek. Anno valóban hitték, hogy a többnyire fehér, kizárólag ilyenkor használt abrosznak varázsereje van, amelyet mosás után elveszít a következő karácsonyig.
Elővették, ha beteg volt a háznál, és ezzel takarták be a mihamarabbi gyógyulás reményében, de egyfajta kabalaként használták a búza vetésekor és a gyümölcsfák szárba szökkenésekor is.
Sok kicsi sokra megy alapon elődeink az utolsó morzsaszemet is összeseperték az asztalról, mivel úgy gondolták, azzal együtt a mázlinkat is kidobnánk a szemétbe. Ezt természetesen senki nem szerette volna reszkírozni, így végül az állatok jártak jól, akik megkapták az így összegyűlt maradékot.
Gazdáik remélték, hogy ennek köszönhetően a háztájiak is jó egészségnek örvendenek majd.
Csonthéjas kedvencünknek nem csak az elmaradhatatlan bejglik töltésekor jutott kiemelt szerep.
Különös figyelem irányult a feltörésre váró példányokra is, hiszen úgy tartották, ezek képesek megjósolni, hogy mi vár ránk a következő esztendőben.
Az egész éves jólléthez egészséges dióra volt szükség, ha azonban pechesnek bizonyultunk, és rosszul választottuk meg a feltörnivalót, gyengélkedésre és betegeskedésre számíthattunk.
Az esküvőt követő boldog és felhőtlen időszaknak soha nem kellett véget érnie, ha decemberben a pár gyakorta fogyasztott mézes ételeket.
Igaz vagy sem, azt mondták, hogy az aranyló nektár megédesíti a hitvesek életét, a fenséges mézes krémesek láttán pedig mindenkinek elszállt a kedve attól, hogy erre rácáfoljon.
Nem véletlen, hogy a mákos szó a szlengben szerencsés illetőt jelent, hiszen aki sokat tudhatott magáénak ezekből az apró fekete szemekből, az nem szűkölködött semmi másban.
Hála a régieknek, számos téli étel elengedhetetlen hozzávalója a mák, ezért ha a bőség jelképeként is ismert összetevőből szerettünk volna falatozni, csupán egy ízletes kalácsra, flódnira vagy gubára kellett igent mondanunk.
A legtöbben háziasszonyként kötelességünknek érezzük, hogy igazán kitegyünk magunkért a karácsonyi vacsora közben. Ugyan ma mindent megteszünk azért, hogy az asztaltársaság jól érezze magát, korábban vallották, hogy a ház asszonya nem kelhet fel az asztaltól.
Noha valószínűleg a pihenés is jólesett, a cél az volt, hogy a tyúkok ellessék, hogyan kell egy helyben maradni és sok-sok tojást tojni.
Az utóbbi években nem ritka, hogy már napokkal, sőt hetekkel Szenteste előtt előkerülnek a díszek és teljes harci díszben pompáznak a karácsonyfák. Ez szöges ellentétben van a korábban bevett szokásokkal.
Régen hitték, hogy a fenyőket nem érdemes ideje korán bevinni a lakásba, mivel a korai dekorálást a kapzsisággal azonosították.
A hiedelem szerint a szépségünk hamar elmúlhat, ha az ünnep estéjén fésülködünk, ha szerettük volna megóvni a külsőnket, érdemes volt már délután eldugni a hajkeféket.
Az így keletkezett hiányérzetünkön azonban könnyen segíthettünk egy körültekintően összeállított viselettel, hiszen abban mindenki egyetértett, hogy ilyenkor a legszebb ruhánkat kell magunkra öltenünk.
Mégis ki ne szeretné gondtalanul élvezni az életet? Ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a bőrében, hozzájárul az is, hogy elégedett-e a munkájával. Talán ezért gondolhatták egykor, hogy a menüben helye van a halas ételeknek is, amelyek a karrier felfelé ívelését idézhették elő.
A halászlé fogyasztója olyan zavartalanul haladhatott felfelé a ranglétrán, akár a pikkelyesek úsznak előrefelé a vízben.
Apropó pikkelyek: megérte a főzéskor is jelen lenni, hiszen ha sikerült hozzájutnunk egy leeső pikkelyhez, az a pénztárcánkba téve a gyors meggazdagodás reményével kecsegtetett.
Ha már nagyon unjuk az ilyenkor szokásos nagytakarítást, emlékezzünk arra, mit mondtak dédanyáink idejében.
A rendetlenség állítólag vonzotta a bajt, ezt pedig nyilvánvalóan mindenki szerette volna elkerülni, ezért minden tőle telhetőt megtett, hogy csillogjon-villogjon a ház.
A mosás ugyanakkor kakukktojás volt a házimunkák között, hiszen tiltott tevékenységnek számított a piros betűs decemberi napokon. Nem véletlenül, hiszen betegséget és balszerencsét tulajdonítottak neki.
Luca, Luca, kitty-kotty
Szerencsére nem minden tradíció merült feledésbe. A lucázásnak például a mai napig nagy sikere van a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt. Noha a néhai kotyolás szerepét átvette a halloweeni jelmezes vonulás, és Luca-széket sem égetnek már olyan gyakran, számos zenés műsorral és történetmeséléssel sok helyen megidézik december 13. különleges hangulatát. Járj utána, hogy hol rendeznek a témába vágó eseményeket a közeledben!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.