Az ünnepek alatt viszonylag ritkán fanyalodunk rá a csokimikulásokra, sokkal szívesebben falatozunk a zserbóból, a mézeskalácsból, vagy a fáról lelógó isteni töltött szaloncukrokból.
Csokis-diós keksz
Hozzávalók (12-14 darabhoz):
1. A puha vajat habosítsuk fel a porcukorral, majd adjuk hozzá a tojást és a rumaromát. Vegyítsük el a lisztet, a darált diót, a sütőport és a fahéjat, majd apránként adjuk a vajas elegyhez. Alaposan dolgozzuk össze. Vágjunk apróra 100 g csokimikulást, és keverjük azt is a tésztába. A masszából nedves kézzel formázzunk 12-14 db golyót. Tegyük ezeket a sütőpapírral letakart sütőlemezre, és egy kicsit lapítsuk le. Hagyjunk köztük nagy távolságot, mert szét fognak terülni. Süssük a sütiket a 190 fokra előmelegített sütőben kb. 12 percig.
2. A többi csokimikulást tördeljük kisebb darabokra, vízgőz felett olvasszuk meg. Tegyünk belőle egy-egy pöttynyit a kihűlt, időközben ropogóssá vált kekszek tetejére, és így tapasszunk rájuk egy-egy fél diót.
Elkészítési idő: 30 perc
Fanny-tanács
Érdemes két adagban, két tepsiben megsütni a kekszeket, így nem kell tartania attól, hogy sülés közben összetapadnak.
Tejcsokimousse-os sütemény
Hozzávalók (8 szelethez):
A tésztához:
1. A puha vajat keverjük habosra a porcukorral, majd a tojásokkal. Vegyítsük el a lisztet, a kakaó- és a sütőport, majd apránként adjuk a tojásos elegyhez. Végül csorgassuk hozzá a tejet is, és keverjük simára a tésztát. Simítsuk közepes méretű, sütőpapírral kibélelt tepsibe, toljuk be a 180 fokra előmelegített sütőbe 25-28 percre, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
2. A csokimikulást tördeljük kisebb darabokra, és vízgőz felett olvasszuk össze 50 ml tejszínnel és a cukorral. Közben a zselatinlapokat 5 percre áztassuk be hideg vízbe. A megolvasztott tejszínes csokit vegyük le a tűzről, és keverjük simára a kinyomkodott zselatinnal. A tojásokat válasszuk szét, és a sárgáját keverjük a langyosra hűlt csokihoz. A fehérjéből verjünk kemény habot.
3. A maradék tejszínt szintén verjük fel, és több részletben keverjük a csokis masszába. Végül óvatosan forgassuk bele a fehérjehabot is. Kenjük a kihűlt tésztára, és néhány órára vagy egy éjszakára tegyük be a hűtőszekrénybe. Tálalás előtt hintsük meg kakaóporral.
Elkészítési idő: 1 óra + hűtés
Tejcsokis sajttorta
Hozzávalók (8-10 szelethez):
1. A kekszet késes aprítóban daráljuk le, majd keverjük össze a megolvasztott vajjal. A masszát nyomkodjuk a sütőpapírral kibélelt, 20 cm átmérőjű, kapcsos tortaformába, és tegyük be hűtőbe addig, amíg a krém elkészül.
2. A csokimikulásokat tördeljük kisebb darabokra, és vízgőz felett olvasszuk meg. Miután langyosra hűlt, keverjük ki a mascarponéval és a kétféle cukorral. A hideg tejszínt félig verjük fel, szórjuk bele az instant zselatint, majd amikor már kemény a hab, forgassuk a csokis-mascarponés krémbe. Simítsuk az egészet a kekszalapra, és néhány órára vagy egész éjszakára tegyük be a hűtőszekrénybe.
3. Tálalás előtt díszítsük a tortát zabkekszekkel és durvára aprított török mogyoróval.
Elkészítési idő: 30 perc + hűtés
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.