Chirtopher Lee szerint már csak idő kérdése, hogy az idegenek megérkezzenek a Földre. Fontos, hogy legyen néhány ember, akik méltóképpen képviselik a bolygót, és az emberiséget az űrlények előtt. Az ufológus szerint III. Károly a legalkalmasabb erre a feladatra, de hogy ne egyedül legyen, megkérte a mesterséges intelligenciát, hogy állítson össze egy fogadóbizottságot, hogy a Föld népét képviseljék, amikor megérkeznek az űrlények.
III. Károly már biztosan ott lesz, amikor az űrlényeket fogadja az emberiség, de íme a többi név, akiket a mesterséges intelligencia javasolt a fogadóbizottságba.
Barack Obama volt amerikai elnökként a diplomáciát, és a különféle kultúrákat képviseli. Elnöksége alatt küzdött az éghajlatváltozás ellen, sokat tett a béke előmozdításáért, karizmája és intellektualitása ideális nagykövetté teszi, hogy képviselje az emberiséget.
A fiatal, elszánt aktivista az éghajlatváltozással kapcsolatos tudatosság és fenntarthatóság lelkes szószólója. A fiatalok és a környezetvédelem hangját képviseli világszerte, kulcsfontosságú kérdéseket tesz fel a Föld jövőjéért folytatott küzdelemben. Az a képessége, hogy mozgósítsa és inspirálja az embereket a világ minden tájáról, erőssé teszi őt, így méltó tagja lehet a fogadóbizottságnak.
Malala története túlmutat határokon és kultúrákon, és a remény, a bátorság és a tudás hatalmának értékeit képviseli. Megmutatná, hogy az emberiség figyelme kiterjed az oktatásra és a nők jogaira, egyenjogúságára.
A SpaceX alapítója fontos szerepet játszik az űrkutatás és a technológia határainak feszegetésében. Tervei között szerepel a Mars gyarmatosítása, és a törekvés, hogy az űr minél több szegmense hasznot hajtson az emberiségnek. Musk mind a technológia, mind az emberiség jövőjének megértése szempontjából kulcsfontosságú tagja lehet a fogadók csoportjának.
Hogy mi??? Nelson Mandela 2013-ban elhunyt, de a mesterséges intelligenciát ez nem zavarja. A béke, a megbékélés és az emberi jogok öröksége még mindig mély visszhangot kelt. Mandela egész életében az elnyomás ellen küzdött, a békéért harcolt, az ő jelenléte lehetőség lenne a konfliktusok leküzdésére és a békés együttműködésre.
A mesterséges intelligencia szerint ez az öt személy nemcsak a remény, a haladás és az egység globális szimbóluma, hanem a Föld kultúráinak, sokszínűségét, és a fejlődés iránti elkötelezettségét is reprezentálja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.