Ijesztő: ezért kerüli el minden repülőgép a világon, hogy átrepüljön ezen a zónán

repülőgép, veszély, átrepülés, repülő
Shutterstock - Ursatii
rejtély veszély repülőgép
A világnak vannak olyan pontjai, amelyek veszélyesebbek, mint a többi. A Bermuda-háromszög hírhedten olyan terület, ami felett nem szívesen repülnek el a pilóták, de nem ez az egyetlen olyan szeglete a Földnek, amit inkább elkerülnek a repülőgépek, ha lehet.

Több olyan része van a világnak, ami tengeri- és vagy légiközlekedés szempontjából veszélyesnek mondható. Ilyen például a Bermuda-háromszög, amelynek legendájával mindenki tisztában van. Ez a terület azzal vált ismertté, hogy közelébe érve több rejtélyes eltűnés is történt. Mind repülőgépeknek, mind hajóknak nyoma veszett már ott, de nem ez az egyetlen ilyen szeglete a világnak. A hajók például a Drake-átjárón sem szívesen kelnek át, mivel a hegyekből lezúduló szelek miatt nagy az esélye annak, hogy a hajó sziklához csapódjon. Ennek a légi megfelelője pedig a Tibeti-fennsík, ami felett a gépek nem repülnek el.

repülőgép, veszély, átrepülés
repülőgép, veszély, átrepülés
Forrás: Shutterstock

Ezért kerülik ki a repülőgépek a Tibeti-fennsíkot

A Tibeti-fennsíkot ugyan nem övezik legendák és rejtélyes eltűnések, ennek ellenére a kereskedelmi repülőjáratok akkor sem repülnek át felette, ha éppen "arra lenne dolguk". Ez a terület 750 000 km² és több mint 4000 méteres az átlagmagassága. Hosszanti medencék, belső hegyláncok és olvadékvízből táplálkozó sós tavak is találhatóak a fennsíkon, amely lenyűgöző látványt nyújt, de az átrepülés több okból sem biztonságos felette. 

A régió átlagos tengerszint feletti magassága körülbelül 14 800 láb, és bár ez lényegesen alacsonyabb, mint a kereskedelmi légitársaságok jellemzően 31 000 és 42 000 láb közötti repülési magassága, mégis okozhat problémákat.

Vészhelyzetben például a repülőgépnek egy bizonyos időn belül le kell ereszkednie 10 000 lábra, hogy elérhesse a biztonságos oxigénszintet.

Ezt szem előtt tartva, ha egy repülőgépnek a Tibeti-fennsík fölött utazva le kellene ereszkednie erre a szintre, az nem lenne megvalósítható, mivel a gép valószínűleg a régió egyik hatalmas hegységének ütközne.

Egy másik oka annak, hogy inkább kikerülik ezt a térséget az az, hogy 

nehezebben tudnának segítséghez jutni, vagy leszállásra alkalmas repülőteret találni azon a területen,

ha bármi baj adódna, mivel Kína autonóm régiójában mindössze öt nagyobb repülőtér található. A Drake-hágóhoz hasonlóan ráadásul a Tibeti-fennsíkon is előfordulhatnak szélsőséges időjárási körülmények, ami azt jelenti, hogy megnő az esélye annak, hogy turbulenciába kerülnek a repülők. A régió az erős szelekről és a hirtelen időjárás-változásokról ismert, ami kedvezőtlen repülési feltételeket eredményez. Az is ismert, hogy rendkívül hideg lehet ott, ami a sugárhajtású repülőgép-üzemanyag befagyásának veszélyét rejti magában.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.