Műhiszti vagy valós probléma? A rózsaszín adó nyomában

Rózsaszín adó
Shutterstock - Roman Samborskyi
esélyegyenlőség árképzés marketing kozmetikai cikk
Főleg kozmetikai márkák esetén figyelhető meg, hogy nőknek szánt termékek esetén magasabb árat állapítanak meg. Ez a rettegett rózsaszín adó – Valóban létezik, vagy botcsinálta hiszti?

Sokaknak feltűnhetett, hogy a nőknek szánt termékek sok esetben túlárazottak ugyanazon termék férfi verziójához képest. A rózsaszín adóra már régen felfigyeltek, de csak az utóbbi évtizedben kapott érdemi figyelmet. Mi ez a jelenség: műhiszti vagy valós probléma?

Mi az a rózsaszín adó?
Túlárazott női termékek, kozmetikumok: ez a hírhedt rózsaszín adó.
Forrás: Shutterstock

Mi az a rózsaszín adó, amit a nők fizetnek meg?

A rózsaszín adó arra a jelenségre utal, amikor kozmetikai márkák és egyéb forgalmazók nőknek szánt termékek esetén jellemzően magasabb árat állapítanak meg, miközben ugyanazon áru férfi verziója olcsóbb. Ezek ugyanúgy lehetnek konkrét tárgyak, például szépségápolási cikkek, mint szolgáltatások.

Első olvasásra valószerűtlennek tűnik, hogy létezik olyasmi, mint a rózsaszín adó, de lássunk pár statisztikát!

Néhány statisztika a differenciált árképzésre női és férfi termékek esetén

Modern dolognak tűnhet, pedig a rózsaszín adó, angolul pink tax jelenségét először az 1990-es években kutatták Kaliforniában, ahol megállapítást nyert, hogy a környék mosodáinak 64%-a magasabb árat kért női blúzok tisztításáért, mint férfi ingekért.

Egy 2015-ben New Yorkban végzett kutatás azt az eredményt hozta, hogy a testápoló termékek esetén a nők átlagosan 13%-kal, minden terméket és szolgáltatást összevetve pedig 7%-kal fizetnek többet a férfiaknál.

Szolgáltatások tekintetében hazánkban is tetten érhető a női termékek túlárazása, például hajvágás tekintetében a szorzó több, mint kétszeres lehet, de magyar kozmetikumok esetén ugyanaz a kiszerelésű női arclemosó mintegy 100 Ft-tal drágább a férfiak számára készült terméknél.

Kozmetikai márka
A rózsaszín adó valójában a kozmetikai márkák árképzésének mellékterméke.
Forrás: Shutterstock

Lehetséges okok a női és férfi szépségápolási cikkek árkülönbsége között

Mielőtt habzó szájjal hímsovinizmust kiáltanánk, átkozva minden forgalmazót és azok összes felmenőjét, nézzünk a jelenség mögé.

A női termékek gyártási költsége valamivel magasabb lehet, mivel sok esetben át kell állítani a gyártósort, ami többletköltséggel járhat, amit belekalkulálnak az árképzésbe. Ez legtöbb esetben a színre és a designra terjed ki, de kozmetikai termékek tekintetében az összetevők is eltérhetnek.

A hirdetések 60%-a nőket célozza meg, mert szociokulturális okokból ők többet vásárolnak, ami az árképzésen is tetten érhető.

A nők kevésbé árérzékenyek férfi társaiknál, és hajlamosak többet költeni, pontosabban kevésbé figyelni az árakat. (Elméletileg, ugyanis ezt a feltételezést már megcáfolták.)

Az igazi rózsaszín adó: eltérő vámtarifák női árukra

A differenciált árképzés kapcsán nem árt tudni, hogy a női termékek vámtarifái jellemzően magasabbak, például egy felmérés szerint az Egyesült Államokban a férfi fehérneműre 13,6%, míg a női fehérneműre 16,7% vámot terheltek. Ilyen esetben a többletköltséget belekalkulálják az árba, amit a vásárló penget ki.

A rózsaszín adó jelensége már csak azért is visszás lehet, mert a nők és férfiak közötti bérkülönbség nem elhanyagolható mértékű: Magyarországon 2022-ben ez 17,5% volt.

Hangsúlyozandó, hogy ez statisztikai adat, női vezérigazgatótól kezdve háztartásbeli anyukáig mindenki benne van.

differenciált árképzés
Régóta tart a tendencia, hogy női és férfi termékek esetén differenciált az árképzés, legyen az kozmetikum vagy egyéb termék.
Forrás: Shutterstock

Mi az igazi probléma a túlárazott női termékekkel?

A kapitalista logika azt diktálja, hogyha valamiből pénzt csinálhatsz, akkor csinálj belőle pénzt. A kereslet határozza meg a kínálatot, speciálisan nőknek szánt termékkel pedig azt az érzést keltik a nőtársadalomban, hogy törődnek velük és igényeikkel; tényszerű, hogy nőknek és férfiaknak más vásárlási preferenciáik vannak.

Azonban nem szabad átesni a ló túloldalára, például nehéz meggyőzni az embereket egy túlárazott rózsaszín szerszámkészlet létjogosultságáról.

A vezető kozmetikai márkák és egyéb vállalatok nem ideológiák, hanem a számok és a statisztikák mentén hoznak döntést és egészen addig, amíg a nőknek szánt termékeken sokat kaszálhatnak, a vásárlók pedig hajlandók kifizetni a túlárazott termékeket, maradnak a magasabb árcédulák a női termékeken.

Mik a lehetséges megoldások a rózsaszín adóra?

Noha a női termékre vetett rózsaszín adó eltüntetése nem megy két nap alatt, létezhet rá megoldás. Jó kiindulási pont, ha a férfiaknak szánt termékeket veszünk egy ideig, de fontos a vásárlói tudatosságnövelés is. Ezek az apróságok összeadódhatnak, ami arra kényszerítheti a cégeket, hogy gondolják át árképzési stratégiájukat.

Leghatékonyabb módszer mégis a központi szabályozás lehet, amire számos jó gyakorlat létezik, például 1998-ban New Yorkban tiltották meg, hogy nemre alapozva állapítsák meg az árképzést.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.