Bajos csajok a melóban: így kezeld a munkahelyi zaklatást

Elég nagy szívás, ha minden reggel gyomorideggel kelsz, mert be kell menned a munkahelyedre, ahol nem érzed jól magad. Nem kell azonban tűrnöd a munkahelyi zaklatást, helyette inkább vedd kézbe a dolgokat, és teremts olyan környezetet, ahova szívesen jársz be.
A szaknyelv relációs agresszióként emlegeti az olyan típusú viselkedést, amely nem okoz fizikai sérülés – épp emiatt sokan egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Pedig azért, mert nincsenek látható sebek, még komoly fájdalmat tudnak okozni az ilyen jellegű megnyilvánulások, legyen szó rosszindulatú pletykákról, kiközösítésről, vagy hangos viccelődésről a másik kárára.
Ez a fajta viselkedés leginkább tinédzser korban jellemző, azonban vannak olyan emberek, akiknél felnőttkorban is előfordul: ők leginkább a munkahelyen szedik áldozataikat, hiszen idejük nagy részét ott töltik.
Ha te is ilyen kellemetlen helyzetbe keveredtél, tanácsainkkal könnyedén leszerelheted a csipkelődő csajokat.
Először is ne felejtsd el, hogy az ilyen viselkedés többet árul el róluk, mint rólad. Az, hogy valaki ahelyett, hogy barátságos és kellemes légkört teremtene maga körül, inkább a gyerekes gonoszkodást választja, nyilvánvalóan egy segélykiáltás.
Fontos, hogyha még az ösztöneid azt is súgják, hogy vágj vissza, ne tedd: helyette inkább őrizd meg a higgadtságodon és emelkedj felül a negativitáson.
A megtorlás ugyanis csak ront a helyzeten és állandósítja a körforgást. Ha viszont világossá teszed, hogy téged nem hatnak meg az ilyen jellegű gyerekes játszmák, akkor a zaklatók egy idő után másik áldozatot keresnek.
Tudjuk jól, hogy olykor mindenkinél elszakad a cérna, ezért ha úgy érzed, mindenképp fel kell szólalnod a bántalmazód ellen, azt próbáld a lehető legnyugodtabban és érzelemmentesen. Az ilyen emberek ugyanis a szélsőséges reakciókból táplálkoznak, és elégedettséggel tölti el őket, ha látványosan rosszul érzed magad. Legyél határozott, de semmiképp sem agresszív.
Nincs garancia arra, hogy a szóban forgó aljas lány valóban a szívére veszi, amit mondtál, de legalább elmondhatod, hogy érett módon próbáltad kezelni a munkahelyi problémákat.
Sokan hisznek abban, hogy az élet olyan kihívásokat állít elénk, amik lehetőséget adnak arra, hogy olyan téren fejlődjünk, amiről még sokat kell tanulnunk.
A munkahelyi kiközösítést felfoghatod úgy is, mint egy lehetőséget, hogy gyakorold az empátiát és a mögöttes motivációk megértését.
Az ilyen bajos csajok ugyanis a legtöbb esetben azért viselkednek így, mert jelentős belső bizonytalanságokkal, múltbéli traumákkal küzdenek, vagy szükségük van az állandó figyelemre, amit máshonnan nem kapnak meg.
Ha elég erősnek és empatikusnak érzed magad, érdemes lehet beszélgetést kezdeményezni a jó munkatársi kapcsolat érdekében. Ha ugyanis egy gonoszkodó egyén felismeri, hogy a viselkedése negatív hatással van másokra, hajlamosabb lehet átgondolni és jóvátenni a dolgokat. Fontos, hogy a beszélgetés őszinte legyen, ami ne tartalmazzon számonkérést vagy konfrontációt. Mondd el a munkatársadnak, hogy te szívesen meghallgatod, ha készen áll megnyílni és szívesen segítesz neki abban, hogy beszélhessen a frusztrációiról.
Ha azonban a kedves közeledésed süket fülekre talál és a gonoszkodás tovább folytatódik, meg kell próbálnod elengedni ezt a helyzetet, ugyanis az egyetlen dolog, amit irányíthatsz, az a saját viselkedésed, ezért próbáld meg olyan emberekkel körülvenni magad, akik a legjobbat hozzák ki belőled.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.