Tutanhamon templomát keresték, de sokkal nagyobb szenzációt találtak: ezek a leletek felforgatják a történelmet

Az ókori Egyiptom kultúráját úgy lehet a legjobban megismerni, ha megfigyeljük a hétköznapi élet működését. Erre most van a legjobb lehetőségünk, mivel Luxor mellett egy fejlett bányászvárost találtak, aminek fő exportcikke az arany volt. Rendkívüli felfedezés született.
Eredeti szándékuk szerint a régészek Tutanhamon halotti templomát akarták megtalálni, így megkezdték az ásatásokat a Királyok völgyében hisz két másik egyiptomi fáraó, Horemheb és Ay templomát is meglelték ott. Amit végül feltártak, minden várakozásukat felülmúlta.
Templom helyett sártégla falak bukkantak elő a homokból – egy jó állapotú, fejlett várost rejtett a föld.
A felfedezés hatalmas szenzáció volt régészeti körökben, mivel az évek során több külföldi régészeti csoport is kereste az elveszett várost, de nem találtak rá. Öt évig tartó ásatások után most azonban sikerült feltárni az egyiptomi bányaváros, Aten részleteit.
A jó állapotban fennmaradt falak valaha otthonok, műhelyek, fürdők, adminisztratív épületek és templomok voltak. Az épületmaradványok mellett természetesen a hétköznapi élet eszközei is előbukkantak, így áldozati asztalok, kerámiaedények, pénzérmék, ékszerek, áldozati figurákat. Az ókori Egyiptom művészete újabb rétegében mutatkozott meg.
A leleteken található feliratok hieroglifákkal, démotikus és görög betűkkel is fel vannak írva, ami alapján Aten városa multikulturális és soknyelvű közösség volt.
Ennél is érdekesebb, hogy a feltárt leletek nem kizárólag az ókori Egyiptom idejéből, hanem a római korból (i.e. 30-tól 639-ig), illetve az iszlám korszakból (i.sz. 642-től 1517-ig) származnak. Ez arra enged következtetni, hogy Aten évszázadokig virágzó bányaváros volt.
A gyárak, műhelyek maradványai igen fejlett, több lépcsőben folyó aranyfinomítási eljárásokról tanúskodnak, a kvarc őrlésétől, az üledék medencébe őrlésén át egészen az agyagmedencékben olvasztott tiszta arany kinyeréséig. Jól szervezett virágzó társadalom emlékeit őrizte a sivatag Luxor városánál.
Aten története egészen III. Amenhotep fáraó uralkodásáig visszanyúlik, aki az egyik leghatalmasabb uralkodója volt Egyiptomnak, i.e. 1391 és 1353 között uralkodott.
A várost is uralkodása alatt alapították, nevét az egyiptomi napistenről kapta, a bányászat mellett fontos közigazgatási központ volt. Sok éven át szolgált Egyiptom fő közigazgatási és ipari fellegváraként szolgált, amit még a fáraók felemelkedése és bukása sem zavarta meg.
Végül Ehnaton, Tutanhamon király apja az i.e. 1350-es évek elején a 250 mérföldre lévő Amarnába helyezte át birodalma közigazgatási központját, így Aten elnéptelenedett.
A rendkívüli felfedezés közelebb hozott minket az ókori Egyiptom ősi bányászatához, társadalmi működéséhez, valamint a mindennapi élethez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.