Belépsz egy szobába, és elfelejted, miért jöttél? A tudomány megmagyarázza!

Mindannyian ismerjük a helyzetet: elindulunk egy szobába valamiért, de amint belépünk, hirtelen elfelejtjük, miért is jöttünk. Ez a bosszantó jelenség nem a véletlen műve, hanem egy jól dokumentált pszichológiai folyamat eredménye, amelyet „ajtóhatásnak” neveznek. De nézzük, mit kell tudni erről a hatásról! 

Az „ajtóhatás” pszichológiája

Az „ajtóhatás” lényege, hogy amikor átlépünk egy ajtón, az agyunk ezt egyfajta „eseményhatárként” érzékeli, amely elválasztja az előző tevékenységet az új környezettől. Ez a folyamat megnehezíti az előző szobában hozott döntések vagy tervek felidézését.
A Notre Dame Egyetem kutatói, Gabriel Radvansky vezetésével, kísérletekkel igazolták ezt a jelenséget. A résztvevőknek különböző tárgyakat kellett memorizálniuk, miközben virtuális szobákon haladtak át. Az eredmények azt mutatták, hogy az ajtón való áthaladás jelentősen rontotta a tárgyak felidézésének képességét. 

Ez a memóriazavar nem csupán a virtuális térben figyelhető meg. A mindennapi életben is tapasztalhatjuk, hogy egy másik helyiségbe lépve elfelejtjük, miért is indultunk oda. 

A Queenslandi Egyetem kutatói tovább vizsgálták az „ajtóhatást”, és megállapították, hogy a memóriazavar mértéke függ a környezeti változásoktól. 

Mit tehetünk tehát, hogy elkerüljük ezt a bosszantó feledékenységet? 

A szakértők szerint a legjobb módszer, ha tudatosan fókuszálunk a célunkra, miközben áthaladunk az ajtón. Ha például a nappaliban eszünkbe jut, hogy szükségünk van valamire a konyhából, ismételjük el magunkban többször is a célt, miközben átmegyünk a másik helyiségbe. Ez segíthet megerősíteni az emléket, és csökkenteni az „ajtóhatás” okozta feledékenységet.

Az „ajtóhatás” tehát egy természetes, bár néha bosszantó jelenség, amely az emberi memória működéséből fakad. Bár teljes mértékben nem tudjuk kiküszöbölni, tudatos odafigyeléssel és egyszerű technikákkal csökkenthetjük a hatását, és talán kevesebbszer találjuk magunkat tanácstalanul állva egy szoba közepén, azon tűnődve, miért is mentünk be.