Kecskeszőrszemöldök, verejtékből készült arckrém: a történelem legfurcsább szépségtrendjei

A szépségtrendek évről évre változnak, talán száz év múlva a szolárium és a műszempilla is furcsának fog majd tűnni.
Míg ma mindent megteszünk azért, hogy fiatalos maradjon a kezünk (hiszen jól tudjuk, hogy ez a testrészünk árulkodik leginkább a korunkról), a forradalom előtti Franciaországban kifejezetten menőnek számítottak az eres kezek. Annak érdekében, hogy a kéz bőre áttetszőnek tűnjön, a nők kék ceruzával hangsúlyozták ki a vénáikat.
A szépség és az érettség szimbólumának tekintették a fekete fogakat Japánban 794 és 1185 között. Az Ohagurot, vagyis a fogfeketetítést egy Kanemizu nevű anyaggal oldották meg, ami vasreszelék, ecet, tea és rizsbor keverékéből állt. Bár tartós eredményt nem nyújtott, legalább borzasztó szaga volt.
A középkorban a nők bármire hajlandóak voltak, hogy homlokuk minél nagyobbnak tűnjön: eltávolították szemöldöküket, szempilláikat és hátratépték a hajvonalukat. Azért vetemedtek ilyesmire, mert szerettek volna úgy kinézni, mint egy csecsemő, ami szerintük a tisztaság és az ártatlanság jelképe.
Napjainkban is menőnek számít a torzonborz szemöldök, sőt, Amerikában több szépségszalonban kérhetünk műszemöldököt magunknak, ami a műszempillához hasonló eljárással készül és nagyjából 2-3 hétig marad szép. Az ókori Görögországban is hódított a vastag szemöldök, ami a tisztaság és az intelligencia szimbóluma volt, azok azonban, akik nem rendelkeztek elegendő szőrzettel, kecskeszőrt használtak a hézagok kitöltésére.
A viktoriánus korban is törekedtek a nők arra, hogy minél légiesebbek és karcsúbbak legyenek.
Ennek érdekében férgeket tartalmazó tablettákat nyeltek le, amik kikeltek a gyomrukban. Ennek a brutális eljárásnak köszönhetően a nők annyit ehettek, amennyit csak megkívántak, anélkül, hogy meghíztak volna.
Szintén a viktoriánus korban volt jellemző a nőkre, hogy mindent megtettek azért, hogy szándékosan elkapják a tuberkulózist. Miért vetemedtek ilyesmire? Mert gyönyörűnek tartották a betegséggel járó sápadtságot és vörös ajkakat és vékony derekat. Romantizálták a betegséget, ezért ha nem sikerült elkapniuk, rúzzsal és púderrel igyekezték mímelni azt.
I. Erzsébet, más néven a Szűz Királynő arcát minden alkalommal hófehérre festette, hogy úgy nézzen ki, mint egy szellem. Nem meglepő, hogy kortársai hasonlítani szerettek volna ideáljukra, így mindent megtettek, hogy hasonlítsanak rá, ezt pedig úgy érték el, hogy megcsapolták a vérüket, vagy piócákat vetettek be.
Az teljesen egyértelmű, hogy napjaink barnaság kultusza sehol sem volt még a középkorban, épp ellenkezőleg: minél fehérebbnek nézett ki valaki, annál előkelőbbnek számított.
Ennek érdekében a nők fehér ólmot, higanyt, karbolsavat és higany-kloridot használtak a bőr fehérítésére, amiket kenőcsökbe kevertek. Ezzel azonban tulajdonképpen mérgezték magukat, hiszen a hosszú távú használatuk súlyos egészségügyi kockázatokkal járt.
Volt azonban, aki még ebből is hasznot húzott: az Aqua Tofana márka szándékosan nagy mennyiségű mérget tett termékeibe, amivel a gazdag nők sorra mérgezték meg férjeiket.
Még mindig a fehér bőrnél maradva: a 19. századi nők arzénos ostyákat falatoztak, hogy sápadt arcszínt kapjanak, ami a legtöbb esetben működött is, hiszen az arzén elpusztítja a vörösvérsejteket a testben, azonban hányást, belső vérzést, hajhullást, vakságot és nagy mennyiségben halált is okozhatott. Mit meg nem teszünk mi nők a szépségért!
Az ókori rómaiak afrodiziákumnak hitték a gladiátorok izzadtságát és azt feltételezték, hogy a szépségre is kedvező hatással van. Üvegcsékben gyűjtötték a verejtékcseppeket, amiket aztán arckrémekbe kevertek, hogy eladhassák a szépülni vágyó gazdag nőknek. Nem is ez az igazán meglepő, hanem az, hogy elképesztő kereslet volt rá!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.