Ábel Anita: "Vége a sodródásnak" - Szily Nóra interjúja

Úgy három éve minden elcsendesült körülötted...

Igen. Akkor húztak ki mindent a lábam alól. A rádióból kirúgtak, az M1-en megszűnt a műsor, amit vezettem, a színházban vezetőségváltás volt - 6 hónapos terhes voltam, amikor közölték, hogy nem tartanak rám igényt -, így egyszerre...

Miközben jöttem, azon gondolkodtam, hogy ma vidámat beszélgetünk, vagy inkább szomorút...

Vidámat! Épp a hétvégén beszélgettem egy barátommal, és amikor kifakadtam neki, hogy mennyi mindenből elegem van, azt mondta: "Figyelj! Az van, hogy utaztál egy hajón, ami kikötött. Te azt hiszed, hogy tovább megy, mert ez csak egy kikötő, de ez egy végállomás, és lehet, hogy most egy kicsit gyalog kéne tovább menni. Ami nem jó, mert strapásabb, lehet, hogy nincs is ínyedre - de meg kellene tenni." Ezen elgondolkoztam, és rájöttem, hogy mennyire igaza van! 30 évig utaztam egy hajón, ami megállt, és én nem vettem észre, hogy nem megy tovább, hogy nekem kell lépnem. Az emberek mindig valami csodára várnak. Hogy majd lenyúl egy kéz, és segít - de nem. Rájöttem - és ez egy friss felismerés -, hogy egy csomó dolgot, amihez ragaszkodtam, el kell engednem, és új utat kell keresnem.

Hanem mi hiányzik?

A csapatmunka, hogy van bennem kapacitás, erő, amit kiadnék magamból. Arra is rájöttem, hogy egyre nehezebben viselem a kötöttséget, azt, hogy függjek valakitől. Azért te pontosan tudod, hogy ebben a szakmában lenni borzasztó kiszolgáltatott dolog. Ha egy műsort átalakítanak, az első dolog, hogy új arcot keresnek. Amivel szerintem kitépik a műsor lelkét. Ott áll az ember, és gondolkozhat azon, hogy merre tovább. Néha el szoktam olvasni a fórumokat - tudom, hogy nem lenne szabad - és látom, hogy azt írják, "menjen el kétkezi munkát végezni!" Azért ez nem ilyen egyszerű, mert mi mégis csak ehhez értünk. Azt gondolom, hogy aki ott ül a gép előtt, és ezt beírja - ha neki szűnne meg a munkája -, ő sem menne el feltétlenül bádogosnak, ha nem az a szakmája.

És te hogy bírod, hogy "kitépdestek"? Feldolgoztad már?

Azt igen, hogy a Reggelinek az RTL-en vége lett, mert én is éreztem, hogy váltanom kell. Azon viszont nehezen léptem túl, hogy a rádióból mennem kellett. Szerintem ott akkor téptek ki, amikor épp növekedtem.

Sokat változtatott rajtad Luca?

Szerintem alapvetően megváltoztam. Olyan, mintha az előző életem nem is lett volna. Amikor visszagondolok a húszas éveimre, olyan, mintha egy filmet néznék. Talán a legfontosabb, hogy már nem mindegy, mit teszek. Pontosan miatta. Hogy mit lát, hogy milyen képet mutatok neki. Tisztában vagyok ennek a felelősségével.

Azt mondtad egyszer, hogy neked a szeretet a benzin. Hogy az tud hajtani. Nyilván a családban ez megvan. De máshol?

Most például amiből táplálkozom, hogy beugrottam A néma leventébe, és amikor próbáltunk, az egyébként állandóan nyüzsgő próbaterem elhalkult. Olyan dicséretet kaptam, ami hihetetlen boldoggá tett. Megerősített abban, hogy azért nem biztos, hogy nekem ezt fel kell adnom, csak máshogy kell csinálnom. Talán hobbiszinten. Ha nagyon mélyen belegondolok, én a színészetben érzem magam a legnagyobb biztonságban. Úgy csörgedezik az ereimben, mint a vér. Persze az emberek többsége nem látja ezt, de az a négyszáz ember, aki ott volt azon az előadáson, azok igen. Mert amúgy kit ismer a publikum? Még mindig a Julcsit.

Na de akkor miért nem ez lett az utad?

Ezt nem tudom. Lehet, hogy nem voltam elég kitartó. Annyira folyamatosan ment minden gyerekkorom óta, hogy nem tanultam meg küzdeni, menni, keresni a dolgokat. Nem voltam rászorulva, és nem is tanultam meg. Valószínűleg ez a baj. Most megfogalmaztam. Igen. Én nem tanultam meg ezt. Mert mindig jött. Nem kellett érte tennem.

Ennek lett vége.

Igen. Most rajtam a sor. Végig kell gondolnom, hogy azt a tudást, amit az életemben eddig összeszedtem, hogyan tudom kamatoztatni. Kell valami, hogy ne csak egy lábon álljak. Amit ugyanúgy szeretek, és ugyanúgy lehet benne sikerélményem. Emellett persze történhet bármi - jöhet tévé, színház...

Az a kislány miről álmodott, mi lesz majd?

Nem voltam tudatos, Nóra! Amit most a sorozatokban látok, hogy a tizenévesek miként használják fel a pályájukhoz az ismertséget - hát én egyáltalán nem voltam ilyen! Egyetlenegy dolog volt tudatos az életemben - a családképem. Hogy meg akarom találni azt az embert, aki feltétel nélkül elfogad, hogy gyereket szeretnék és egy boldog családot. Hál' istennek ez sikerült is, de a szakmában csak sodort az élet. Sokáig nagyon kegyesen.

Ez ért véget 2008-ban. A család létrejött, de közben a lobogás tűnt el. Megvan az egyik, de nincs meg a másik.

Nincs. Illetve lehet, hogy van, csak máshogy. Azzal viszont szembe kell néznem, hogy ez nem fog úgy kiderülni, hogy otthon ülök és sajnáltatom magam.

Buzog benned a színészet, a kommunikáció, a humor, fantasztikusan tudsz énekelni, és lehet, hogy mégis teljesen más jön?

Ezt nem mondtam. Te most összefoglaltad, hogy milyennek látsz. Figyelj! Én nem mertem énekelni, mert azt gondoltam - kit érdekel. Nem mertem írni - mert azt gondoltam, kit érdekel. Nem mertem megcsinálni egy önálló estet vagy egy kétszemélyes darabot, ugyanezért. Most már azt válaszolom: valakit csak fog! Tökéletesen megfogalmaztad azt, hogy ezek a dolgok vannak bennem - csak tenni kell érte. El kell felejteni, hogy mástól várjak segítséget. Ez kiderült. Most az van, hogy magad uram, és venni egy nagy levegőt. Eljött az idő.