Kitartott szeretőből politikai szövetséges - Hírhedt diktátorfeleségek

1. Eva Perón, a nemzeti hős

Evita - ahogy világszerte ismertté vált - Eva Duarte néven született 1919-ben. Törvénytelen gyerek volt, apja egy gazdag, nős földbirtokos, anyja pedig kitartott szerető volt. Apja elismerte gyermekének, a nevét adta neki és testvéreinek is, sőt gondoskodott róla, hogy nem hivatalos családja ne szenvedjen hiányt semmiben. 1926-ban azonban meghalt Senor Duarte, és nehéz idők következtek a családra. Az anyagi támasz nélkül maradt anya végül bordélyházat nyitott, ahol madámként működött, gyerekei pedig az örömlányok társaságában cseperedtek.

Nem csoda, hogy Evita alig 14 évesen megszökött egy tangóénekessel, és meg sem állt Buenos Airesig, ahol egy ideig gazdag férfiak szeretőjeként kereste meg a mindennapi betevőt, majd színésznőként tevékenykedett mérsékelt sikerrel. 1944-ben, egy jótékonysági koncerten pillantotta meg az akkor 48 éves Juan Perónt, aki rögtön megtetszett neki. A magas, jóképű Perón ekkor a katonai puccsal hatalomra került Pedro Pablo Ramírez kormányában volt munkaügyi miniszter. Valószínűleg pozíciója és külseje egyszerre volt olyan hatással Evitára, hogy mindent megtett az elcsábítása érdekében. Erőfeszítéseit siker koronázta: együtt töltötték az éjszakát, és el sem váltak Evita haláláig. Aki úgy véli, hogy romantikus szerelmi történet az övék, az téved: kezdetben a szex és a szenvedély kötötte őket össze, később pedig a politikai szövetség. Jól példázza ezt, hogy amikor 1945-ben egy újabb katonai puccs után a kormány megbukott, Perón pedig börtönbe került, Evita emlékeztette híveit, hogy mennyi mindent köszönhetnek az egykori munkaügyi miniszternek, és közbenjárásának köszönhetően több százezer ember vonult az utcákra Perón szabadon bocsátását követelve. Az akció sikeres volt, Perón kiszabadult, és meg is nyerte az elnökválasztást, de előbb még feleségül vette Evitát. Perón szimpatizált az olasz fasizmussal, és enyhébb diktatúrát hozott létre. Az elnöki pár között remek munkamegosztás működött: Perón gyakorolta a hatalmat, Evita pedig a jótékonyságért, a különféle népjóléti intézkedésekért és a PR-ért volt felelős. Jól végezte a dolgát, hiszen nemcsak a politika árnyoldaláról terelte el a figyelmet, hanem hihetetlen népszerűséget szerzett magának és férjének. Valóságos Evita-kultusz alakult ki országszerte, milliók rajongtak érte. Ennek köszönhető, hogy ő nyerte meg a következő választást a férjének, így 1951-ben ismét Perón lett az elnök. Ekkor azonban már Evita súlyos beteg volt, ugyanis 1950-ben méhnyakrákot diagnosztizáltak nála. 1952 májusában jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt. Néhány héttel később meghalt, mindössze 33 éves volt.

2. Imelda Marcos, az Acélpillangó

A Fülöp-szigetek egykori first ladyje elsősorban esztelen költekezése miatt vált hírhedtté. A luxus és szépség iránti, már-már mániákus vonzalma minden bizonnyal onnan eredeztethető, hogy mélységes nyomorban nőtt fel. Imelda elhatározta, hogy kitör a szegénységből, ezért keményen tanult, hogy tanári végzettséget szerezzen, de nem mindennapi külsejét is bevetette a boldogulás érdekében: 24 évesen második helyezést ért el egy jelentős szépségversenyen és elnyerte a Manila múzsája címet. Úgy tűnt tehát, hogy elindult a felemelkedés útján, teljes sikert azonban a következő évben aratott, amikor megismerkedett Ferdinand Marcosszal, aki akkoriban fiatal képviselő volt, és sejteni lehetett, hogy szép jövő áll előtte. Marcost olyannyira lenyűgözte Imelda szépsége, bája és stílusa, hogy állítólag megismerkedésük után fél órával megkérte a nő kezét.

Tíz nappal később egybekeltek, és egészen a férfi haláláig együtt maradtak. Imelda lehengerlő jelenség volt, így jelentős szerepe volt abban, hogy férje 1965-ben elnök lett: végigkampányolta ugyanis az országot és szavazók tömegeit nyerte meg Marcosnak. 1972-től az összes hatalom a pár kezében összpontosult, és sokan házastársi diktatúrának nevezték a formációt. Amikor Imelda az ország első asszonya lett, úgy érezte, hogy eljött a kárpótlás ideje: Rómába, New Yorkba és a világ egyéb divatfővárosaiba járt vásárolni, pazar lakomákat rendezett és mindig hihetetlen ruhakölteményekben jelent meg a nyilvánosság előtt. Az asszony a politikában is tevékenyen részt vett, és különösen a külkapcsolatok terén ért el eredményeket: jó viszonyt alakított ki a világ legbefolyásosabb személyiségeivel, és számos csodálót szerzett köreikben. Mindeközben a filippínók jelentős része a létminimum alatt élt, és egyre rosszabbul viselte az elnöki pár túlzott fényűzését. Imelda végzetesen félreértelmezte saját szerepét: úgy vélte, hogy a népnek szüksége van egy kifinomult, csillogó sztárra, akit csodálhatnak, és aki példakép lehet számukra. A népnek azonban leginkább kenyérre lett volna szüksége, és elszabadultak az indulatok: 1985-ben egy választási csalás után lázadás tört ki és a Marcos házaspárnak menekülnie kellett. Palotájukban háromezer pár cipőt, több liter parfümöt, félezer estélyit és számos luxuscikket hagytak hátra. Ekkor derült ki az is, hogy súlyos dollármilliókat utaltak magánbankszámlájukra. Férje halála után Imelda visszatért hazájába, és furcsa módon soha nem sikerült felelősségre vonni tetteiért: az ellene indított 901 perből mindössze három állta meg a helyét, de sikerült megúsznia az elmarasztalást.

3. Csiang Csing, a fehér csontú démon

A későbbi Mao asszonynak igen viszontagságos gyerekkora volt: miután erőszakos, iszákos apja elhagyta a családot, anyja prostituáltként kereste a kenyerét, így a kislány minden éjjel tanúja volt annak, hogy a mama idegen férfiakkal tér haza. Végül a nagyszüleihez került, akik szerény, de rendezett életet biztosítottak neki. Hamar elbűvölte a színészet, tizennégy évesen még egy vándorszínész-társulattal is elszökött, ám hamarosan visszatért nagyszüleihez, akik beíratták a csinani színészakadémiára. Két balul sikerült házasság és mérsékelt színészi sikerek után megismerkedett Mao Ce-tunggal, aki ekkor már a Kínai Kommunista Párt vezére volt, egy feleséggel és nyolc gyerekkel.

Mindez azonban nem tartotta vissza attól, hogy az akkor 24 éves lány hatása alá kerüljön, és viszonyt kezdjen vele. Csiang már egy ideje kacérkodott a politikával, így kifejezetten jól jött neki a pártvezér közeledése. Kapcsolatukat a párt befolyásos tagjai nem nézték jó szemmel, ám Mao kiállt Csiang Csing mellett, így végül elfogadták azzal a feltétellel, hogy 30 évig nem szólhat bele a politikába, ha a pártvezér mellett marad. Az ambiciózust nőt ez a szerep távolról sem elégítette ki, de belement a kompromisszumba. A hallgatás 1966-ban ért véget, amikor meghirdették a nagy proletár kulturális forradalmat, és Mao a feleségét helyezte az élére. Csiang úgy érezte, hogy eljött az ő ideje: megalakították a Vörös Gárdát, mely hamar milliósra duzzadt, köszönhetően annak, hogy számos fiatalt kényszerítettek a belépésre. Azt a feladatot kapták, hogy számoljanak le a kiváltságosság és a régi értékek minden formájával, elképzelhetetlen pusztítást végezve ezzel. Több ezer embert kínoztak meg és küldtek átnevelő táborokba, ahol a biztos pusztulás várt a szerencsétlenekre, illetve felbecsülhetetlen értékű műkincseket és egyéb szellemi termékeket semmisítettek meg. Csing hamarosan az egész kulturális életet a kezében tartotta és formálta át erőszakkal az ideológia nevében, de ténykedése ekkor már messze túlment a kulturális forradalmon. Hataloméhsége egyre komolyabb méreteket öltött, és hamarosan a világ jövendő uraként kezdett magára gondolni. Maóval ekkor már egyáltalán nem működött a házassága, kapcsolatuk formális volt, és az asszony valamiféle félreértelmezett feminizmus jegyében nyíltan szeretőket tartott. Tíz évig tartott az ámokfutása, és csak Mao halálával ért véget. Néhány héttel férje halála után Csiangot letartóztatták, majd 1981-ben halálra ítélték, az ítéletet azonban életfogytiglani börtönre módosították. Tíz évet töltött börtönben, amikor torokrákot diagnosztizáltak nála, majd kórházba szállították, ahol öngyilkos lett.