Istenes Bence: "Nagyon sokat csalódtam"

Világéletemben fociztam, ami nagyon messze van a tánctól, ezért Iringó úgy tanítgat, hogy lefordítja a lépéseket: "Jó, most lépj úgy, mintha belsővel rúgnál, most mintha külsővel, és aztán mintha becsúsznál." Focis mozdulatokkal próbálja elmondani, hogy megértsem, de alakul.

Inkább egy lezser srác vagy. A tánc másfajta stílust, eleganciát követel.

Igen. Ez egy picit távol áll tőlem. Iringó is azt hitte, hogy itt van ez a laza, vagány srác, biztos milyen jól megy majd neki a tánc. Amikor először meglátott a próbán, láttam rajta, hogy elszörnyedt, de tudja, hogy - bár lehet, hogy elsőre nem tudom megcsinálni - addig gyakorlom, amíg nem lesz az igazi! Kell egy kis idő. Leülepszik, és másnap sikerül. Mindig mondja: "Mit történik veled éjszaka?"

A kulcsmondat az, hogy addig csinálod, ameddig nem lesz tökéletes!

Igen. Amit nem tudok megcsinálni tehetségből, azt megcsinálom szorgalomból.

Hiszen ott van a tetoválás a csuklódon.

"Küzdj és nyerj!" Teszem a dolgom, és remélem, hogy a végén nyerünk is. Nem az a lényeg, hogy hányadik helyen végzünk, hanem az, hogy hogyan teljesítünk.

Alapvetően bevállalós vagy, aki a sípályán kiugrott a felvonóból, aki nem riad meg valamitől azért, mert extrém. Hol a határ?

Ezzel megfogtál. Régen nem volt határ. Mindennek nekimentem, mert nem gondoltam át. Nagyon hirtelen voltam. Előbb cselekedtem, minthogy mérlegeltem volna. Most sokkal megfontoltabb és tudatosabb vagyok. Épp mostanában beszélgettünk apuval (Istenes László - a szerk.) a médiáról, arról, hogy mivel nem ért egyet, mit gondol másként, mint ahogy az én esetemben látja. Mondtam neki, hogy higgye el, minden döntésem mögött tudatosság van. Pontosan tudom, hogy mikor, miért engedek megjelenni egy cikket, és mikor, miért nem. Ő tanította, hogy tűzzem ki magam elé a célt, és ami nincs rajta a hozzá vezető úton, azt ne vállaljam el. Ehhez tartom magam. Minden döntésemnél felteszem a kérdést: "Előre visz-e?" Legyen az egy műsor, egy rendezvény, egy interjú. Már sokkal jobban figyelek magamra, és arra, hogy minek mi a kockázata. Például - ahogy mondtam - imádok focizni, de most nem megyek le edzésre, nehogy megsérüljek. Ez régebben meg se fordult volna a fejemben. Ugyan már! De most a táncra koncentrálok és komolyan veszem.

Kevésbé kockáztatsz? Azt látom a szemedben, hogy nem tetszik, ha így fogalmazok.

Ezen most elgondolkodtam. Azért fura, és tényleg nagyon jó kérdés, hogy hol is vannak nálam a határok, amik léteznek ugyan, de én nem szeretem őket, ahogy a szabályokat sem. Ha valaki azt mondja, hogy van egy szabály, akkor én azt csak azért is áthágom. Ne legyen! Alapvetően olyan vagyok, aki azt vallja, hogy "menjünk bele, csináljuk meg, mert lehet, hogy jó sül ki belőle!" Azt hiszem, ha pozitívan állunk a dolgokhoz, szorgalmasak, alázatosak vagyunk, szerencsénk van, akkor szinte bármit meg lehet csinálni. Sokszor úgy jutottam előbbre az életemben, hogy a küzdés és a kockáztatás összeforrt. Elmentem az egyik iskolába, amiről tudtam, hogy nem nekem való, de tisztában voltam azzal, hogy ha két hónapig ott vagyok, akkor van esélyem továbbmenni oda, ahová vágytam, ahová egyébként nem vettek volna fel. Megléptem, pedig kockázatos volt. Bejött. Amikor felmondtam az egyik zenei televíziócsatornánál még csak castingokra jártam a mostani munkahelyemre. Nem volt biztos a jövő, de úgy éreztem, hogy muszáj lépnem, mert nekem ez a sorsom. Nem tudtam volna maradni, képtelen lettem volna teljesíteni, mert elfogyott a kihívás. Volt egy-két hét, amikor nagyon izgultam, de ez is bejött. Ezért mondom, hogy szeretek kockáztatni és szerintem néha muszáj rizikót vállalni ahhoz, hogy elérjük a célunkat. Az életem eddig ezt igazolta.

Apunak mivel kapcsolatban vannak kételyei?

A bulvárt illetően nagyon másként gondolkodunk. Ő eleve nem bulvárszereplő. Nem érti a rólam megjelenő "csajos" történeteket, de nem lehet kikerülni őket. Amikor felhívok egy újságírót, hogy csinálunk egy médiatábort, ahol ott lesz Ördög Nóri, Brasch Bence, rögtön visszakérdeznek, hogy írhatnának-e a magánéletemről, mert kellene valami bulvár. Erre visszakérdezek, hogy "Ha nem mondok semmit, akkor nem is jöttök?" "Nem" - felelik ők. "Jó, hát akkor ne gyertek! Ha ez az ára, akkor nem kell." A műsor, amit vezetek, értékes, érdekes, de tény, hogy nincs benne botrány. Arról csak pár sor jelenik meg, de ha úgy sejtik, hogy összejöttem valakivel, akkor az címlapra kerül, anélkül, hogy nyilatkoznánk. Apu nem érti azt, hogy nem tehetek róla. Amikor Adéllal cikkezni kezdtek rólunk, egy hétig nem mondtunk semmit. Akkor is megírták. A volt barátnőim hívogattak, hogy az újságírók faggatják őket. Jobb, ha elkezdenek nyomozni vagy találgatni? Vagy inkább mondani kéne valamit? De mennyit és hogyan? Most is, ha kérdeznek, én azt válaszolom, hogy minden rendben van Adéllal, de különben... és igyekszem másról beszélni. Mégis óriási cikkek jelentek meg rólunk - nélkülünk. Ez nagyon nehéz. Apu azt mondja, hogy azzal semmi baja nincs, hogy 25 évesen csajozom. Ha ezt kordában lehetne tartani, akkor azt gondolom, hogy a cikkekkel sem lenne semmi gond, de ha 3 év múlva is csak ilyesmiket lehet majd olvasni rólam, az már gáz. Én most érzem a váltást, most már elég. Ne hozzanak össze minden műsorban valakivel, ha nem igaz. Tekintsünk úgy a nyilvánosságra, mint a családra. A rokonoknak sem mutatja be az ember azt, akit épp, hogy csak megismert! Ez hadd maradjon meg nekünk! Azért, mert találkozgatunk, ne kelljen már beszámolnom erről az újságoknak! Hogy mi van köztünk, milyen filmet néztünk meg, moziban voltunk-e vagy korcsolyázni. Mindennek megvan a tempója. Mit mondjak arról, amit még magam sem tudok?

Értem, és megértem...

Van még egy fontos szempont azzal kapcsolatban, hogy miért csak ilyen hírekben szerepelek. Ha egy igazán nagy műsornak lennék a házigazdája, az téma lenne. Az elnyomná talán az "adélos" történetet, de még nem tartok ott.

Ez a cél?

Ez a cél, igen, de még úton vagyok. Egyszer majd eljön az ideje, de addig...

Meddig van az "addig"? Adtál magadnak határidőt?

Nem. Határidő sokkal inkább a családi életemmel kapcsolatban van. Szeretném, ha 30 éves koromra lenne egy biztos párkapcsolatom. Ha lenne egy olyan lány mellettem, akivel szeretném leélni az életemet, és együtt nevelnénk egy gyereket. Szeretném, ha tudnék még focizni a fiammal. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de nagyon sokat csalódtam. Azt hiszem, hogy a gyerekem lesz az, akinek tisztán, teljesen őszintén, gondolkodás nélkül át tudom adni magam, mindazt a szeretetet, ami bennem van. Ő lesz az, akiben remélhetőleg nem fogok csalódni. Azt várom, hogy legyen valaki, akinek mindenemet odaadhatom, amit tanultam, amit az életemtől és a szüleimtől kaptam. Lehet, hogy ezért várom ennyire. Nem az a lényeg, hogy fiatal apa legyek, hanem hogy eljöjjön a feltétel nélküli bizalom pillanata.

A te gyerekkorodból, kamaszkorodból tíz évet Németországban töltöttél.

Az a legmeghatározóbb időszak volt az életemben. Ott kaptam a legtöbbet ahhoz, ami lettem. Ott váltam kisgyerekből fiatal felnőtté.

Annak idején azt mondtad nekem, hogy a "menni kell és meg tudjuk csinálni" szemléletet onnan hoztad.

Az meg is maradt. Bár néha elnyomom magamban, de mégis az visz előre. Itt néha túl erősnek tűnik az a poén, amin ott mindenki nevet. Mintha Magyarországon alacsonyabb lenne a tűrésküszöb. Beképzeltségnek látszik az, ami nem az - legalábbis szándékaim szerint nem. Sokkal jobban szeretem a száz százalékot kihozni valamiből, mint a hatvanat. Érted? Nem azért, mert nagyképű vagyok, vagy nagyravágyó. Én egyszerűen csak "másra" vágyó vagyok.

Mi a baj a nagyravágyással? Miért vágyna az ember kicsire? Akkor ugyan mi hajtaná?

Igen, de mégsem értik, ha megfogalmazom bizonyos vágyaimat. Fanyalognak, hogy nekem semmi sem elég. Például akkor, amikor azt mondom, hogy nekem nem az lenne a lényeg, hogy egy főműsoridőben futó showműsort vezessek. Sokkal inkább szeretnék valami olyat csinálni, amiben benne vagyok, és amilyen én vagyok.

Azt tudod, hogy milyen vagy igazán?

Megfogalmazni nagyon nehéz, de tudom és érzem magamról, hogy mit jelent ez valójában. Meg fogom próbálni megmutatni. Ezen dolgozom most. Ezt az évemet arra tettem fel, hogy elindítsak valamit. Itthon is és adott esetben kint is. Meglátjuk, hogy sikerül-e. Hogy el lehet-e indítani egyáltalán.

Mégis mit jelent ez? Egy műsort, ami humoros, csipkelődős?

Igen, egy szórakoztatóbb stílust. Nekem az megy, és az való. Az visz előre. Minden nap őrlődöm, hogy amiket mostanában csinálok ezt a célt szolgálják-e. Tudod, a kérdés, amit már említettem korábban is: "Előre visz-e?" Vagy jobb lenne inkább otthon ülni fél évig? Nagyon nehéz dolog. Ez az, amit szerintem senki nem lát át. Én vagyok benne, és én ismerem a saját érzéseimet. Nagyon jól fogalmazott az egyik főnököm, aki azt mondta, hogy nem vagyok fiatal, de még nem vagyok elég öreg. Pont a kettő között vagyok. Igaza van. Kicsit türelemre intem magam. Álságos is lenne panaszkodnom, hiszen az egyik és a másik csatornán is van egy-egy műsorom. Most pedig készülök a Szombat Esti Lázra, amitől végre boldog vagyok. Szívesen csinálom, mert tudom, hogy arra ad lehetőséget, ami a csuklómra van tetoválva. Van egy cél, van egy show, amit majd sokan néznek - valami, amiért érdemes küzdeni, amit érdemes csinálni! Most épp tánclépésben megyek az úton, de nem veszítem szem elől a célt.