Joaquin Phoenix Zac Efron Matt Damon Kimi Räikkönen október Hugh Jackman szülinap születésnap Ryan Reynolds
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeptemberben is összegyűjtöttük és köszöntöttük a legvonzóbb szülinaposokat, és így teszünk most, októberben is. Ebben a hónapban is sok kedvencünk ünnepel, lássuk hát, hány évesek lettek idén.

Matt Damon október 8-án lesz 44 éves

Matt Damon amerikai színész és forgatókönyvíró 1970. október 8-án született, így most ünnepli 44 születésnapját. A Good Will Hunting című film forgatókönyvéért Oscar-díjat nyert sztár, aki augusztusban Budapesten járt, szeptemberben a feleségével együtt vett részt barátja és kollégája, George Clooney esküvőjén. Matt egyébként 2005. december 9-én vette nőül az argentin származású Luciana Bozan Barrosót, aki korábban bárpultosként dolgozott. Első közös gyermekük, Isabella, 2006. június 11-én látta meg a napvilágot, a második, Gia Zavala pedig 2008. augusztus 20-án született. Mattnek, aki egész biztosan családi körben ünnepel, boldog születésnapot kívánunk.

Forrás: AFP

Hugh Jackman október 12-én lesz 46 éves

Ki hinné, hogy már 46 esztendős lesz az X-Man filmek szexi Farkasa. Az ausztrál filmproducer, filmszínész, színházi színész és tévés szereplő Jackman időről időre felhívja magára a figyelmet valami különlegességgel, bár nem mintha egyébként nem koncentrálnánk rá minden idegszálunkkal. Legutóbb például a jó ügyért mogyorózta magát, azelőtt a fejét borotválta kopaszra, ha pedig épp nem teát reklámoz, meztelenül ugrál a zuhany alatt. A szexi színésznek, aki reméljük, hogy nem ijesztget minket többé bőrrákkal, jó egészséget és boldog születésnapot kívánunk!

Forrás: AFP

Zac Efron október 18-án lesz 27 éves

Összeállításunk legfiatalabbika, Zac Efron, 1987. október 18-án született Kaliforniában. Az amerikai színész és énekes a High School Musical filmeknek köszönheti ismertségét, mióta pedig berobbant a köztudatba, egyre jobb pasivá "cseperedik". Ezt persze ő is nagyon jól tudja, nem véletlenül került fel a neve a Nekik dobták oda ártatlanságukat Hollywood celebnői című listánkra, majd pedig arra a nyilvántartásra is, amely Lindsay Lohan ágyasait tartalmazta. Azóta volt egy furcsa kapcsolata a nyíltan biszexuális és nem mellesleg nála tíz évvel idősebb Michelle Rodriguezzel is, de szerencsére a hírek szerint annak már vége. Isten éltesse a kis Casanovát!

Forrás: AFP

John Krasinski október 20-án lesz 35 éves

A legszexibb sztárpasik, akik a mosolyukkal hódítanak című cikkünkben írtunk legutóbb az amerikai színészről, aki egyébként filmrendező és forgatókönyvíró is egyben. John onnan lehet ismerős, hogy legtöbbször romantikus filmekben alakítja a vicces és megértő pasi hálátlan mellékszerepét. Volt már cinkostársa Meryl Streepnek is az Egyszerűen bonyolultban, de a Szerelem kölcsönbe főszereplőjének, Ginnifer Goodwinnak is ő volt a legjobb barátja, aki persze titkon szerelmes volt a lányba. Akit azonban a valóságban is szeret, az Emily Blunt színésznő. John 2010. július 10-én vezette oltár elé a szőke szépséget Olaszországban, első közös gyermekük, Hazel pedig 2014. február 16-án látta meg a napvilágot. Isten éltesse a büszke apukát!

Forrás: AFP/Alberto E. Rodriguez

Ryan Reynolds október 23-án lesz 38 éves

A szexi, kanadai színész 1976-ban látta meg a napvilágot, Vancouverben cseperedett fel, 2010-ben pedig a People magazin a legszexibb férfinak választotta. Így persze nem is meglepő, hogy a világ leggyönyörűbb női közül kettő is hozzáment a még mindig csak 38 esztendős sztárhoz. Scarlett Johansson színésznővel 2008. május 5-én jegyezték el egymást, majd szeptember 27-én össze is házasodtak. Három évvel később, 2011. július 1-jén aztán elváltak. Ryan mindössze három hónappal később találkozott Blake Lively-val, akivel közös filmjük, a Zöld lámpás után kezdtek randevúzni. Végül 2012. szeptember 9-én házasodtak össze. Boldog szülinapot kívánunk!

Forrás: AFP

Joaquin Phoenix október 28-án lesz 40 éves

A Puerto Ricó-i származású amerikai színész bekerült ugyan az 5 sztár, akivel Valentin-napon szívesen randiznánk felsorolásunkba, sokszor azonban úgy fest, mint a saját nagyapja. Phoenix magánéletében olykor-olykor akadtak problémák, 2005 áprilisában például önként vetette alá magát egy rehabilitációs kezelésnek, amelyre túlzott alkoholfogyasztása miatt volt szükség. Reméljük, hogy azóta sikerült leküzdenie démonjait, és ma már teljesen épen és egészségesen ünnepelheti 40. születésnapját. Isten éltessen, Joaquin!

Forrás: AFP

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.