Jenna Ortega mindenkit ledöbbentett: így is lehet enni a kivit

Jenna Ortega
Getty Images/Gilbert Flores -
furcsaság Jenna Ortega evés kivi
A kivi rajongók most jöttek rá, hogy eddig nem a megfelelő módon fogyasztották a gyümölcsöt, miután Jenna Ortega kivit evő videója futótűzként terjedt el az interneten.

Miközben sokan meghámozzák a kivi bolyhos külső rétegét, szakértők most azt javasolják, hogy egészségünk érdekében inkább a héjával együtt fogyasszuk a kivit. Egy nemrégiben vírusként terjedő TikTok-videóban a hollywoodi színésznő, Jenna Ortega úgy harapott bele a kivibe, mint egy almába: héjastul, jóízűen fogyasztotta el a gyümölcsöt.

Jenna Ortega, kivi evés
Jenna Ortega nem kanalazza ki a kivi belsejét, hanem a héjával együtt fogyasztja el azt.
Forrás: Shutterstock/AtlasStudio

Jenna Ortega héjastul ette a kivit

Ez rengeteg reakciót váltott ki, köztük a Stomach Doc néven ismert gasztroenterológustól, Dr. Joseph Salhabtól is, aki megosztotta a klipet, és kiemelte, hogy a kivi héjának fogyasztása jelentős egészségügyi előnyökkel járhat. „Ha a kivit héjastul eszed, 50 százalékkal több rostot, valamint több vitamint és tápanyagot kapsz” mondta Dr. Salhab. „De fontos, hogy alaposan megmosd, és távolítsd el a kis szőröket” – tette hozzá. 

Bár a kivi héjastul való fogyasztása némi meglepetést váltott ki, egyre több egészségtudatos rajongó próbálja ki.

A kivi magas C-vitamin és antioxidáns tartalma mellett, magnéziumot, foszfort, káliumot is tartalmaz, ráadásul nagyszerű rostforrás is. A kivi héja szintén tele van rosttal, antioxidánsokkal és C-vitaminnal, amelyek nemcsak az egészség szempontjából fontosak, hanem öregedésgátló hatásúak is lehetnek. 

A kivi héja nemcsak rostforrás, hanem segíthet az egészséges bélflóra fenntartásában, javíthatja az emésztést, sőt, megelőzheti a székrekedést is. Ha kidobod a héjat, könnyen lemaradhatsz ezekről az előnyökről. 

Míg egyesek izgatottak a potenciális egészségügyi hatások miatt, másokat továbbra is visszatart a héj textúrája. „Nem bírom. A bolyhos héj teljesen kiborít” – írta egy hozzászóló. Dr. Salhab egy javaslattal állt elő azoknak, akiket a bolyhos héj visszatart: A Sungold kivinek simább a felszíne, így azt könnyebb egészben fogyasztani. A kezdeti habozás ellenére néhányan már kipróbálták a módszert, és nagyon megkedvelték. „Sokkal finomabb héjastul” – írta valaki, míg egy másik kommentelő hozzátette, hogy szintén kipróbálta a kivi héjának elfogyasztását, de az számára nem volt különösebben ízletes és egyben nehezen tudta elrágni, felmerült benne, hogy talán isebb darabokra vágva könnyebben elrágható. Dr. Salhab is egyetértett, és azt ajánlotta, hogy a gyümölcsöt kisebb, kör alakú szeletekre vágjuk, hogy könnyebben fogyasztható legyen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.