Egy interjúban mesélte el Michael Polansky, milyen élete van Lady Gaga mellett, akire felnéz, csodálja őt, és bár benne látja gyermekei anyját, nem vágyik olyan életre, amely folyamatosan a nagyközönség előtt zajlik.
Michael Polansky interjúban mondta el, mennyire szerencsés embernek tartja magát, amiért testközelből élheti át, milyen egy alkotófolyamat, hogyan dolgozik egy akkora tehetség, mint menyasszonya, Lady Gaga.
„Életem e fejezetének egyik leghihetetlenebb része, hogy együtt élhetek valakivel, aki olyan módon alkot és kreatív, ahogyan csak nagyon kevés embernek adatik meg. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ott lehettem. Imádtam nézni, ahogy az évek során fejlődik, és ismét sok örömöt talál a művészetben, az előadásban és a zeneírásban” — nyilatkozta Polansky.
Az ember azt gondolná, hogy egy album megalkotása, a dalok megírása alatt nehéz lehetett együtt élni a sztárral, de Michael Polansky áldásnak érezte, hogy Lady Gaga mellett lehett, és együt élhették át a Mayhem című album létrejöttéhez vezető utat és az alkotás folyamatát.
„Annyira jó volt nézni, ahogy ezt az albumot készíti. A felvételek a házunktól nem messze készültek, így könnyen tudtunk oda-vissza sétálni a stúdióból. Sok időt töltöttem vele a stúdióban, vittem a laptopomat, és én is ott dolgoztam, amíg ő a dalokat készítette. Ami a legjobban meglepett, az az volt, hogy milyen gyors. El sem hittem, milyen gyorsan formát ölt egy dal. Öt percen belül a dal 80 százaléka megvolt, a semmiből. Amikor egy évvel később meghallgattam a kész számokat, eszembe jutott, milyen gyorsan jöttek belőle az ötletek” — emlékezett vissza Lad Gaga vőlegénye, aki azt is elárulta, mit volt a legnehezebb elfogadnia a kapcsolatukban.
„Elfogadni, hogy nem lesz olyan magánéleted, mint másoknak, ez volt a legnehezebb. De Stephanie támogatása és türelme velem szemben csodálatos volt. A mi kapcsolatunk valószínűleg olyan, mint bárki másé. Csak azt kell kitalálnunk, hogyan csináljuk a dolgok egy részét a nyilvánosság előtt. Ezért még fontosabb számunkra, hogy erős baráti és szoros családi kapcsolataink legyenek. Ott találjuk meg a normalitást, ahol csak tudjuk” — árulta el Michael Polansky.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.