Liam Payne előtt tiszteleg az idei BRIT Awards. Az esemény szervezői felejthetetlen megemlékezést ígérnek a fiatalon elhunyt sztár számára: a One Direction újra összeáll a színpadon.
Liam Payne az évek során számos alkalommal részt vett a BRIT Awardson, mind a One Direction tagjaként, mind szólóművészként, így különleges helyet foglal el az esemény történetében. Egy forrás szerint a show producerei már dolgoznak a részleteken, hogy ízléses fotó- és videómontázsokkal, élő zenekari előadásokkal, valamint más művészek közreműködésével emlékezzenek meg Liamről.
A megemlékezés különleges pillanata lesz, hogy Liam egykori zenésztársai – Niall Horan, Zayn Malik, Harry Styles és Louis Tomlinson – 10 év után először lépnek együtt színpadra. Utoljára 2015-ben, Hongkongban, az On The Road Again turnéjuk során zenéltek közösen. „Ez egy méltó tisztelgés lenne Liam előtt, és már folynak a tárgyalások, hogy felejthetetlenné tegyék ezt a momentumot a BRIT Awards történetében” - nyilatkozta egy bennfentes.
Liam tiszteletére már több eseményt is rendeztek a halála óta. Clevedon Pieren emléktáblát állítottak fel, amely a One Direction 2014-es You & I klipjének forgatási helyszínére utal. Az emléktáblán Liam egyik kedvenc dalszövege, a Walking in the Wind egy sora olvasható. Ezen túlmenően a zenekar 2013-as dokumentumfilmje, a This Is Us, egy éjszakára visszatért a mozikba, a jegyeladásokból származó bevételeket pedig mentálhigiénés jótékonysági szervezeteknek ajánlották fel Liam emlékére. Liam korábban őszintén beszélt a mentális egészségi problémáiról, valamint a kábítószerrel folytatott küzdelmeiről, ami végül a halálához vezetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.