Szabadság. Szeretem. - Terézanyu a szólás szabadságáról

Mert "sosem lehet tudni": ezt a meggyőződést az én generációmba belenevelték, ne szólj szám, nem verik be a fejem. Ahol öncenzúra van, ott alig van szükség valódi cenzúrára, pláne egy sokat gyötrődött országban, mert mindenki zsigerből óvatos lesz. Előbb csak a munkahelyén nem mondja ki, amit gondol, később már a szomszédoknak sem, és idővel a baráti körében sem. Az öncenzúra mozgatórugója a félelem, ami seperc alatt ki tud csinálni egy társadalmat, akárcsak a pestis.

Mert ahol az emberek félnek vagy elbizonytalanodnak, ott megszűnik a bizalom, a szolidaritás, az együttműködés, a fejlődés.

Agyő, szabadság?

A sajtó szabadsága - ezt még a kétévesek is tudják - a demokrácia alapja. Ha nincs korrekt és elfogulatlan tömegtájékoztatás, akkor nem tudjuk, mit és hogyan csinál a hatalom, legfeljebb azt, hogy mindent jól, és mi mindennel meg vagyunk elégedve, miközben kiszolgáltatottak és sebezhetőek vagyunk - még akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában.

De ha netán magasról tojunk a sajtó szabadságára - ahogyan például drága jó dédapám is tojik rá, mondván, na és akkor mi van, ha nincsen, legfeljebb nem irkálnak annyi sületlenséget a firkászok -, akkor sem érdemes legyinteni rá. Mert a sajtó szabadsága a szólás szabadsága is egyben, amely megillet téged és engem is. A szólás szabadságához tartozik az is, hogy szólunk a MÁV-nak, hogy a pénzünkért ne tessenek kockára fagyasztani minket. Piszlicsáré dolognak tűnik - ugye? De sajnos, az öncenzúra itt kezdődik.

Ahol a sajtónak kusst parancsolnak, ott előbb-utóbb mindenki kussolni fog, és akkor már nem demokráciáról beszélünk, ha beszélünk egyáltalán, hanem diktatúráról. Biztosan mindenki emlékszik a régi fiúk szimpatikus üzenetére: hallgass a szívedre. Mára, úgy tűnik, ennyi maradt: hallgass.
Persze, tudom, hogy egy tanuló demokráciában, amilyen a miénk, újra és újra hősiesen küzdeni kell az alapjogokért.

Csakhogy én már torkig vagyok ezzel a küzdelemmel.

Utálom, hogy hülyére vesz a mindenkori hatalom, utálom, hogy nem értenek ahhoz, amit vállaltak, hogy lejáratnak a világ előtt, utálom, hogy szorongok, és cenzúrázom magamat.

Én szabadságban, demokráciában akarok élni, olyan magától értetődően, ahogyan levegőt veszek. Nem akarok küzdeni, mert annyi mindennel kell megbirkózni egyébként is. Nem akarok hős lenni, hanem egyszerűen élni szeretnék jókedvben, bőségben - ahogyan a himnuszunk kívánja nekünk - és demokráciában. A családommal akarok lenni, a barátaimmal, tenni akarom a dolgom, könyvet írni, sütit sütni, és hancúrozni a gyerekemmel, és szeretnék kistesót is szülni a jövőben...

Ahol a félelem igazgat, ott a jövő - de még a jelen sem - kiszámítható, pláne nem biztonságos. Gyereket nevelni sem biztonságos.
Mert hogyan is nevelhetném a gyerekeimet arra, amire engem a szüleim, és amire őket az ő szüleik: húzd meg magad, fogd be a szád, mert sosem lehet tudni ...

De, lehet tudni: szabad, európai polgár vagyok, a XXI. században.

Féltek eleget a szüleim, a nagyszüleim: nekik is tartozom annyival, hogy én többé nem.