Pachmann Péter: "Szigorúbb lettem, türelmetlenebb és viharosabb"

Elsodor a másik mellől?

Igen, de nem úgy, hogy meglátsz egy tökéletes feneket vagy egy gyönyörű szempárt, hanem úgy, hogy rengeteg olyan dolog van, ami lehetőséget ad neked arra, hogy elsodródj mellőle. Hogy esténként internetezel, vagy moziba mentek, hogy tévét néztek és nem beszélgettek... De azt látom, hogy ez egy általános jelenség - nem csak magamra értem -, a környezetemben is jellemző.

A kapcsolatok legalább 60 százaléka válással végződik. Azon gondolkoztam, mintha nem lennének érvényesek azok a mondatok, amiket gyermekkorunkban megtanultunk, és nincs helyettük más.

Ezáltal nincsenek kapaszkodók. Így van. Neked kell próbálkozni, hogy legyenek kapaszkodóid, hogy találj magadnak érvényes igazságokat, és vagy bejön, vagy nem.

És most hol tartasz e tekintetben?

Most volt egy nem épp szerencsés nyilatkozatom, amiben azt mondtam, hogy az egyik közösségi portálon 3 féle nő van, aki engem keres: az egyik kávézni akar, a másik kiváló pótanyja lenne a gyerekemnek, a harmadik meg csak azt mondja, hogy ha most épp egyedül vagyok, akkor hívjak egy taxit és menjek át hozzá... Ez félreérthető volt. Mert én ezt nem általában a nőkről gondolom, hanem azon az oldalon az engem megtalálókról. Én nem így vélekedek a női nemről, sokkal szebb dolgokat gondolok rólatok, csak ez így jött le, és most mindenki lelkesen elkezdett nekem feleséget keresni... Na, ott még nem tartok, hogy erre vágynék. Ez biztos. De van egy-két dolog, amit már feldolgoztam, és aminek a következménye, hogy ki tudom mondani, hogy a volt feleségem nagyon jó anyja a gyereknek, nem kívánhatnék jobbat, annak ellenére, hogy én ezt tényleg nem akarom visszacsinálni!

Pedig ezt rebesgetik...

De nem. Viszont egy tök jó felismerés, hogy ki tudom mondani, biztonságban van a gyerekem, akkor is, ha nem velem van - ez nagyon fontos.

Tehát jó döntés volt annak idején, hogy egy pár voltatok.

Igen, jó anyát találtam Balázsnak annak idején, az egy más kérdés, hogy mi felnőttek aztán elszórakozzuk az életünket, vagy nem, de az, hogy a gyerekkel ő hogyan törődik, és hogy a gyerek élete milyen mederben megy, abban ő tökéletes társ. Azt gondolom, hogy ha őt megkérdeznéd, ő is ezt mondaná rólam. Nem azért, mert olyan tök jó csávó vagyok, hanem mert azok az elvek, amiket az elején lefektettünk, nem csorbultak azzal, hogy mi külön mentünk. Fele-fele arányban töltjük az időt Balázzsal, így aztán ez különösen lényeges, és nagyon jó dolog.

Visszaforgatnád az idő kerekét?

Nem, mert függetlenül attól, hogy nekem jött egy katalizátor, ami meggyorsította a válási folyamatot, mégis arról van szó, hogy két értelmes ember egyszerűen felszabadította az utat egymás előtt. Nem működött, és most már így van rendjén. Nem akarnám visszacsinálni. Biztos, hogy nem.

Bírsz egyedül lenni?

Nem. Ez a legrosszabb. Tudod, mi hiányzik? Hülyén fog hangzani, de mindent meg fogsz érteni belőle: hogy amikor fél 7-kor elkezdődik a Tények, akkor, amikor a szerkesztőségből megyek be az öltözőbe - előtte felhívhassak valakit... Most el is szorult a szívem, mert ez nagyon hiányzik. Hogy mondhassam neki, hogy szia, Drága, na mindjárt adás, kicsit izgulok, mert még nincs kész az első anyag... Vagy valami ilyesmi. Erre ő mondana két szót, ami megnyugtatna. Az olyan jó. Ez hiányzik, és hogy ott legyen este is, amikor hazamegyek. Nem az, hogy vacsorával várjon...

A te lelked miben változott? Nyilván más, mint akár 3 éve volt...

Talán keményebb vagyok, és dühösebb. Régen soha nem csináltam volna ilyet - egy piros lámpánál dudáltak, megálltam, kiszálltam a kocsiból és odamentem veszekedni a másik autóssal, mert tudtam, hogy nekem volt igazam. Én mindig egy szolid, csendes pasi voltam, és talán ezt a vadságot hozta ki belőlem ez a helyzet, hogy tényleg csak önmagamra számíthatok. Persze agresszióra ne gondolj! Csak azt vettem észre, hogy kevésbé tudom elfogadni a hülyeséget. Régen legyintettem, ma meg már szóvá teszem. Nem tudom, hogy ez a korral jár, vagy a helyzettel, amiről most beszélünk, de tény, hogy szigorúbb lettem, türelmetlenebb és viharosabb.

Ez nem olyan jó, nem?

Szerintem férfias. Sokkal férfiasabb, mint hogy mindenre legyintenék. Nem érzem, hogy ez rossz lenne.

Ha már a kort említetted - 40 lettél. Ez jelentett valamit?

Nem, mert egyrészt tudom, hogy 7 évente változik az ember világhoz való viszonyulása. Beszéltem néhány szakemberrel - a Mokkában jó néhánnyal találkoztam -, és egymástól függetlenül mindegyik azt mondta, hogy a 42. év nagyon hangsúlyos. A 40 csak szám szerint fontos, hisz az ember az ötödik évtizedbe lép. De hogy a 42 az a hatszor 7. év lesz, és az az igazi fordulópont. Amit addigra nem érsz el, vagy nem hozol össze, az már nem fog összejönni. Legalábbis ők azt mondták.

Na, akkor van másfél év... Nincs benned pánik?

Szeretnék társat - határozottan -, és még mindig nem mondtam le arról, hogy Balázsnak legyen tesója, nem is bírok sokáig egyedül létezni. Ezek hajtanak. De még nem tudna jönni. Félre ne értsd, hülye nem vagyok, látom a csajokat, nem vesztettem el a nemi identitásomat, az érdeklődésemet - csak érzem, hogy hiába. Még nem fog meg senki. Itt belül még nincs valami kész. A feldolgozás még nem zárult le...

Hát, Péter, 20 évesen nem ezt álmodtuk...

Bizony nem. Ráadásul körülöttem nem volt olyan modell, hogy valaki szétment volna. Én vagyok az első a családban, aki rosszfiú. A szeretteim nincsenek bevonva a médiába, és amikor látnak egy címlapon valamit, ami nem is feltétlenül igaz - akkor olyan fura, hogy magyarázkodnom kell. Gondolj bele, édesanyám megtanulta használni az internetet és olvassa a kommenteket... Hogy magyarázzam el annak, aki felnevelt, gondoskodott rólam, imádott, hogy a "neve elhallgatását kérő közeli barát" mondatai hamisak? Ő megkérdezi: "De kisfiam, ki mondhatott ilyet rólad? Melyik barátod?" Ő még úgy nőtt fel, hogy amit a tévé, rádió, újság állít az igaz... Szegény, csak felsóhajt, hogy nem is érti, milyen világ ez. Nehéz ügy!

Te elolvasod a kommenteket?

Már nem. Nincs hozzá gyomrom. Már félek tőlük. Tavaly még gondolkoztam azon, hogy álnéven regisztrálok, és próbálom balanszba hozni - de nem...

Bántott vagy dühített inkább, ahogy elkezdtek rólad vélekedni? Hiszen te sok éven át...

A jófiú voltam. Hát dühített nagyon, mert nem szeretem, amikor az emberek ítélkeznek. Ha a külföldi barátaimnak mesélek ezekről, nem is értik, hogy ez hogy lehet. Akik nyugtatni próbálnak, azt mondják, hogy addig jó, ameddig rugdosnak, mert addig jó a pozícióm és féltékenyek rám. Majd ha már nem rugdosnak, akkor lesz a baj... Ezzel igyekszem csitítani magam, de marha nehéz ám.

Lennél újra "jófiú"?

Figyelj! Én most sem hajtok föl csajokat. Én nem bonyolódom egyéjszakás kalandokba. Nem vagyok az a típus. Hiányzik sok minden persze, de nem rosszalkodom most sem.

És nem lettél gyanakvóbb?

Jaj, dehogynem. Verbálisan mindenki erős. Én ettől félek a legjobban. Könnyű mondani, hogy ki hogy tenné rendbe az életemet, hogy mennyire elfogadná a múltamat, no meg Balázst... De én már nem tehetem meg, hogy sorban hozom a nőket. Hát mit gondolna ez a kisfiú? Minden kódolódik a gyerekekben. Én vagyok a férfiminta. Nem láthatja azt, hogy egyszer ez, másszor az... - hisz akkor milyen felnőtt lesz ő? Tulajdonképpen én most már csak egy nőnek mutathatom be, akivel valóban kezdeni szeretnék valamit, akár azt, hogy összekötöm vele az életemet.

Ez komoly tét.

Igen. Nem az a legnagyobb gond, hogy én ezt tudom, hanem az, hogy el kell oda jutni Balázs nélkül - aki sokat van velem -, hogy valakivel megtapasztaljak dolgokat. Elutazzam vele pár napra, együtt éljek vele, együtt töltsek vele ünnepeket, amikből kiderül, hogy ő valójában milyen. Aztán jöhet a bemutatás, és akkor még mindig lutri, hogy egyébként az a csaj, akivel látszólag minden stimmelt - esetleg abban a pillanatban hirtelen megtorpan, mert ő mégsem ezt akarta. Ez marha nehéz.

Azt szoktam mondani, hogy sem az én, sem a gyerekeim élete, lelke nem átjáróház ... Ez nehéz. Iszonyú felelősség.

Balázs miatt elsősorban. Mert ha nem lenne, akkor el lehetne szórakozni. 3 hónapig együtt vagy vele és kész. Legföljebb megóvod a sajtótól az életedet, nem mész vele moziba, de semmi gond, ha kiderül, hogy jaj, inkább nem. Oké. De most nem lehet szórakozni. Ez a rossz benne. Vagy a nehéz.

De szerintem az is tévút, amikor valaki a szülőség oltárán feláldozza a saját privát felnőtt életét. Hiszen ez az egy van, és társra vágyunk... Általában a pasiknak könnyebb, ha vasárnapi apukák, de te bevállaltad a hétköznapok felét. Ilyen szempontból megnehezítetted a saját sorsodat.

Igen. Hm. Egyébként ezt most mondtam ki először magamnak. Itt - veled. Ezt a mondatot, hogy nekem már csak egy lehet, akit hazaviszek... Ezen így még nem gondolkodtam. Ez egy mostani felismerés. Huh - hát ez így nem könnyű...

Nesze, kellett nekünk beszélgetni...

Jó, hogy együtt gondolkodunk... Mert ez is kell. Jön a visszajelzés tőled. De látod, hogy még nem tartok sehol ilyen szempontból. Vajon az lenne-e a jó, ha egy olyan csaj lenne, akinek még nincs gyereke, és még nem is volt házas? Vagy talán jobb, ha már túl van egy váláson, mert akkor tudja, hogy el lehet szúrni, és hogy vigyázni kell? Vagy esetleg olyan, akinek már van gyereke és akkor neki egy, nekem egy és még bevállalunk egyet? És akkor az hogy lesz? Akkor nyilván ott is van egy apuka, akinek szintén van már gyereke, és...

Patchwork család... Amikor azt mondom, hogy a fiam bátyja meglátogatott, vagy a fiam elmegy a kishúgához... De az anyja csak neki vagyok. Ez nagyon furcsa. Jobb lett volna persze megúszni...

Hú, de ez nekem mostani felismerés. Hogy csak egy lehet! És azt hogy hozom össze? Mert ugye felelősségteljesen meg csak úgy tudsz dönteni, hogy együtt élsz vele. De nehéz ez így tényleg...

De álmodozni szoktál? Hogy majd hogy legyen?

Határozottan, persze! Hogy nem csak Balázs ül hátul a kocsiban, amikor megyünk valahova, hanem mellettem ül egy nő és hárman jól vagyunk. Megvan ez a kép, és nem is hagyom elmenni! Nincs benne a kelléktáramban, hogy ne legyen valaki velem vagy mellettem. De ki kell várnom, hogy képes legyek rá...

Szerinted ez az elmúlt egy év mennyire tépázta meg a rólad alkotott képet? Az imidzsed sokáig rózsaszínű volt...

Hát van a felszín, az erkölcscsőszök hada, a társadalom egy része, akik osztják az észt, aki ítélkeznek - nekik nyilván nem lettem szimpatikus. De azt gondolom, hogy sokan önmagukra ismernek a történetemben. Én nem vagyok büszke arra, ami történt, de az imidzsemet nem rombolta szerintem. Azt tudom, hogy az értékelésem nem lett rosszabb, hiszen arról vannak kutatások. Azt gondolom, hogy inkább emberibb lettem. Hitelesebb vagyok. Hogy van már egy kis piszok rajtam. 2 év múlva majd arra emlékeznek, hogy ő is elvált. Volt egy csaja, akivel nem jött össze. Emberi történet. A folytatást pedig szeretném harmonikusabbra írni...