Így neveld okosan önállóságra a gyereket

Mindenesetre tudni kell: ha hatéves kor előtt még elhagyatottnak is érzi magát a kicsi, és fél a szülei nélkül, hét és tíz év között már általában feleszmél. Rájön, hogy igen lassan, fokozatosan egyedül is boldogulnia kell az életkora szabta cselekvési szférában. Mindehhez azonban elengedhetetlenül fontos a helyes szülői irányítás.

Elengedhetjük-e egyedül?

Mielőtt arra gondolnál, hogy az eddiginél több szabadságot biztosítasz a kisgyermekednek, tanácsos felmérned, mennyire képes az önálló cselekvésre. Számos alapvető, főleg pszichikai tényezőt kell figyelembe venni ahhoz, hogy ez a folyamat nehézségek nélkül menjen végbe.

A kisiskolás gyermek önállóságával kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés: elengedhetjük-e egyedül az iskolába? Ahhoz, hogy megtudd, képes-e eljutni oda minden kockázat nélkül, célszerű óvatosan puhatolóznod nála: van-e kedve, érez-e elég önbizalmat hozzá. Azt is megkérdezheted tőle, vannak-e olyan gyerekek az osztályában, akik már egyedül járnak iskolába. Ha igen, beszélt-e már erről velük, és annak alapján képesnek tartja-e ő is magát rá. Ha nem, magyaráztasd el vele, miért habozik: valójában félelmet érez, vagy csak egyszerűen jobban szeretné, ha a szülő továbbra is elkísérné minden útjára (mert úgy véli, hogy az a szeretet jele)?

Az ilyen érzelmi szempontokon kívül természetesen gyakorlati képességeit is tanácsos felmérni. Például ha legelőször kívánod elengedni az iskolába, figyeld meg, általában fél-e az egyedül járkálástól ismeretlen utakon. Azt is fontos megtudnod, egyáltalán tisztában van-e az alapvető közlekedési szabályokkal, tudja-e, milyen helyen és mely pillanatban szabad áthaladnia az úttesten.

Ezzel összefügg és az önállósulási képesség további jeleire bukkanhatsz, ha rájössz, tud-e egyedül vásárolni kisebb dolgokat a közeli élelmiszerboltban anélkül, hogy összezavarodna fizetéskor a pénztárnál, vagy tud-e segítség nélkül telefonálni. A mindennapi élet egyszerű cselekvései megfigyelésekor fel tudod tehát mérni, az élet mely területein képes először a saját lábára állni.

Nem kell erőltetni

Semmiképp sem szabad a gyermeknek olyasmit erőltetni, amire nem érzi igazán képesnek magát, vagy amivel kapcsolatban a bizonytalanság jelei mutatkoznak nála. Valójában egy negatívan megélt új tapasztalat késleltetni fogja önállóvá válását ahelyett, hogy előmozdítaná azt. Hiszen meg fogja őrizni emlékezetében az átélt, negatív érzelmeket, és nem lesz kedve többé új, önálló tapasztalatokat szerezni. Egyik fontos elv tehát: csak azt végeztesd el vele, azzal bízd meg, amihez kedve van.

Bízz benne!

Ha aggodalmaskodsz kisgyermeked egy-egy önálló lépése miatt, azt azonnal észre fogja venni, még akkor is, ha minden tőled telhetőt megteszel nyugtalanságának leplezése céljából. Ha a gyermek érzi, hogy nem tartod képesnek egy új cselekedetre, ő is kételkedni fog saját képességeiben és elveszti önbizalmát. Azonfelül ő is ugyanolyan félelmet, aggodalmat fog érezni, mint te, arra a gondolatra, hogy valamiben egyedül kell feltalálnia magát. Ezért rendkívül fontos, hogy érezze: bízol korának megfelelő önálló cselekvési képességében.

Ami az életkori sajátosságokat illeti: hét- és tízéves kora között a gyermek eljut az önmagára eszmélés időszakába, és általában a korábbinál kissé önállóbb életet kezd élni. Személyisége ebben az irányban fejlődik tovább, aminek egyre több jelére bukkanhatsz. Ám ahhoz, hogy életének e fejlődési szakaszában kellően segítsd, mindenekelőtt fokozottan oda kell figyelned rá és bíznod kell benne. Fontos tehát, hogy kerüld a túlzott védelmezést (például, hogy a széltől is óvod), ami azzal a kockázattal jár, hogy elfojtod fokozatos, életkorának megfelelő önállósodási törekvéseit.

Forrás: Patikamagazin/bebikkicsikesnagyok.hu