depresszió elutasítás gondolatok anyaméh öngyilkosság anya abortusz magzat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Napjainkra egyre több kutatás eredménye bizonyítja - közöttük jeles magyar kutatók, pszichiáterek is, mint Raffai Jenő, Hidas György is - azt, hogy a tudatos létezés nem a születés pillanatában, hanem már az anya méhében megkezdődik.

A magzat a fizikai kapcsolódáson túl mintegy édesanyja lelki-intellektuális terében eszmél a világra. A magzat érzékeli mindazt, ami édesanyjával történik, sőt, ismeri minden gondolatát és érzi, hatással van rá édesanyja minden rezdülése. És a negatív érzések, édesanyja félelmei, szorongásai mély nyomokat vésnek a még meg sem született magzat idegrendszerébe.

A nehéz szülések hátterében is fellelhető az anya félelme, és itt sem csak a szüléstől való félelemről van szó, hanem arról, hogy anyává kell válnia a kismamának, és erre nem érzi még érettnek magát. Esetleg attól tart, hogy nem lesz jó anyja a gyereknek, vagy éppen nem tud optimális hátteret biztosítani a gyermek kiegyensúlyozott, harmonikus fejlődéséhez. A nem kívánt, az elutasított, a csak úgy "lett" gyerekek további életútjának nyomon követése is megdöbbentő felismerésekhez vezetett, mert kiderült, hogy azok a gyerekek, akiknek fogantatását nem öröm, sokkal inkább szorongás és a kényszer érzése kísérte, azok között kiugróan magas számban fordulnak elő mentális betegségek, például depresszió, sőt magasabb az öngyilkos késztetések aránya is ebben a csoportban.

Raffai Jenő pszichoanalitikus "Megfogantam, tehát vagyok" című művében egy cseh kísérletsorozatot hoz példának. Abban a kísérletben prágai kutatók húsz éven át követték nyomon olyan gyerekek sorsát, akiknek fogantatását nem fogadta tapsvihar.

Thinkstock
Thinkstock

Anyaméhben elutasított gyerekek

A kutatásba olyan gyerekek kerültek be, akiknek az édesanyja kétszer megjelent az abortuszbizottság előtt, ám végül eltérő okok miatt, de mégis megtartotta gyermekét (220 prágai, 1961-63 között született gyermekről van szó).
Igazán lényeges eltérés a csecsemők fejlődésében eleinte - a várt, kívánt babákhoz képest - nem volt, illetve annyi, hogy az édesanyák a nem kívánt gyerekeket kiugróan magas számban utasították el az anyatejes táplálásnál is. A nem kívánt gyerekeket szoptatni sem akarta az édesanya. Szociális magatartásukat illetően azonban később élesen eltért a két csoport tagjainak fejlődése. És minél több idő telt el, annál inkább ágazott szét a fejlődés.
A nem kívánt gyerekek magatartását a düh, az agresszivitás és súlyos önértékelési problémák jellemezték, amely kamaszkoruk környékén kifejezetten szélsőséges, antiszociális cselekedetekben csúcsosodott ki. Még később a nem kívánt gyermekekből lett felnőttek körében gyakoribb volt az alkoholizmus - kétszer annyi, mint a kívánt gyermekek csoportjánál -, és a bűnelkövetés terén is szélsőséges eltérés mutatkozott. Háromszor annyian követtek el valamilyen típusú bűnt a nem várt gyermekek, mint azok, akiket édesanyjuk már magzatlétében elfogadott.

A párkapcsolatok alakulása és megítélése is elgondolkodtató. Akiket elutasított az édesanyjuk, azok jellemzőnek negatívabbnak ítélték meg kapcsolatukat (kifejezetten boldogtalannak), mint azok, akik magzati hónapjaik során is szeretetben fejlődhettek.

Az édesanyák magzatelutasításának, a megszületett gyermekekre vonatkozó későbbi hatásokkal más kutatókat is foglalkoztak.

Anne Coker amerikai epidemiológus vizsgálata arra hívta fel a figyelmet, hogy a nem kívánt csecsemők körében kétszer olyan gyakori volt a korai halál, mint más csecsemők esetén, és ezt a tragikus tényt finn kutatások is megerősítették.

A nem kívánt csecsemők komoly adaptációs problémákkal jelzik az anyaméhben elszenvedett érzelmi sérelmeiket. A világhoz, a környezethez való alkalmazkodás nehézkesebb, és minél magasabb fokú volt az elutasítás, minél nagyobb stresszként élte meg édesanyja az ő létezését és fejlődését, annál több és annál szélesebb körben érhető nyomon a sérülés.

Azoknak az édesanyáknak a csecsemői például, ahol az édesanya tudatosan és tudattalanul is nagyon agresszív módon hárította magzata létezését, az úgynevezett Kipp-szindrómát mutatták. Ebben az esetben a baba egy ideig apatikusan viselkedik, amely aztán minden átmenet nélkül csillapíthatatlan hiperaktív sírásba csap át.

Az anya elutasítása mellett azonban párkapcsolati válság is okozhat "tüneteket", ahogy az is mély nyomot hagy a magzatban, ha az édesanya az ő méhen belüli élete folyamán magára marad a teherrel, akár azért, mert az édesapa elutasítja őket, akár azért, mert az apa meghal, mielőtt a kicsi világra jönne.

Thinkstock
Thinkstock

Magda, 38 éves, a harmadik baba fogantatását élte meg drámaként, és egy pillanatig sem kívánta a gyermeket.

"Amikor megtudtam, hogy a két, már kamaszodó gyerekem mellé becsöppent a harmadik, azt hittem, összedől a világ. Akkor én már tudtam, hogy a házasságom menthetetlen, és a gyerek nemhogy javítana a helyzeten, inkább olaj lesz a tűzre. Így is történt, a férjem (illetve ma már a volt férjem) tajtékzott, és igazából én magam sem örültem a gyereknek. Egyetlen pillanatra sem, és ez akkor is így van, ha végül is kihordtam, megszültem, nevelem, szeretem. A dilemma, hogy megtartsam vagy sem a lányomat, azonban jó néhány héten át ott zizegett az agyamban, a lelkemben. Nagyon komolyan fontolgattam, hogy kés alá fekszem, és el is képzeltem a szituációt. Többször is, ahogy bekopogtatok a rendelőbe, ahogy tolnak a műtő felé, letakarnak, infúziót kapok. A beavatkozást is vizualizáltam, láttam már ilyen filmet, nem volt nehéz egészen pontosan, fájdalmas részletességgel lepörgetni magam előtt, ahogy a gyereket kivésik belőlem.

Mégsem tudtam megtenni, és nemcsak azért, mert minden abortuszos képzelődés során megkeményedett a hasam, mintha a kicsi tiltakozna, ellenkezne, küzdene az életéért, hanem mert egyszerűen képtelen voltam rá. De dühös voltam magamra, a páromra és dühös a gyerekre, hogy minek jött. Tűnjön el, ne tapadjon rám. Aztán megszületett és én azt hittem, a düh, amit érzek, majd egy csapásra elmúlik belőlem. Meglátom a gyönyörű kis arcát (tényleg szép a lányom) és majd megbocsátom neki, hogy hívatlanul, erőszakosan betoppant az életembe. De azért ez nem olyan könnyű. Három gyerekkel vagyok egyedül, alig van pénzem, egyik napról a másikra élek, nincs bennem jövővárás, és őszintén szólva ezért, ha hangosan nem is mondom ki előtte, azért a harmadik gyerekre haragszom.

Nehéz is kezelni őt: dacos, hisztis, mindig mást akar, mint én. Rengeteget sírt babaként is, és most is próbára teszi a türelmem. Most már óvodába jár, de nincs jó híre, sokat verekszik, hiába lány, simán harcba keveredik nála jóval nagyobb fiúkkal, felesel az óvónővel is. Türelmetlen, és valami izgága, megfoghatatlan nyugtalanság árad belőle. Nem tudom, mi az oka, de néha úgy érzem, elegem van belőle."

Hogyan látja a pszichológus?

Gazdag Enikő szerint a gyerek és az anya kapcsolata meghatározó a gyerek személyiségfejlődése szempontjából:
"Az anya érzései hatnak a gyerekre, és átveszi azokat, pl. düh, szorongás, félelem stb. Ezért is szokták a pszichológusok javasolni, hogy először az anyának kell változtatnia, utána változik a gyerek is. A nem kívánt babák hátterében rengeteg ok állhat az anya szempontjából: saját anyával való rossz kapcsolat, párkapcsolati gondok, stb. A nő számára egy feladat felkészülni a gyerekvárásra, és örömmel fogadni azt. Ebben érdemes akár pszichológus segítségét kérni. Volt egyszer egy kliensem, aki azért járt hozzám, mert kisfiút akart, és lányt várt. Nem tudta elfogadni azt, hogy lánya lesz, elképzelhetetlen volt számára. Közös munkánk lezárulta után, pár hónappal később kaptam egy levelet a hölgytől, amiben megköszöni a segítségemet, és azt írja, hogy ő az egyik legboldogabb lányos anyuka. Vagyis nemcsak párkapcsolati drámák, vagy a baba teljes elutasítása miatt érdemes tudatosan várni, dolgozni a feladattal, de akkor is, ha gyermek neme miatt érzünk csalódottságot."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.