A nagy magyar hipochonder nem kecske!

Ha azt mondom, füvet eszem, rohantok a telefonhoz, hogy rámküldjetek egy dilidokit? Na, és ha azt mondom, hogy füvet iszom, akkor a biztonság kedvéért még egyszer rácsörögtök, hogy a kényszerzubbonyt mindenképpen hozza magával? :-) Pedig nem csalás, nem ámítás, füvet iszom! Pontosabban búzafű levét. Történt ugyanis, hogy én, mint nagy magyar hipochonder, egy bizonyos, rendszeresen jelentkező tünet miatt, aminek az okára nem jöttek rá a dokik, és leginkább a refluxra mutogattak, segítségért fordultam facebookos ismerőseimhez. Bár ne tettem volna. Egyrészt legalább kétszázan jöttek különböző, sokszor megvalósíthatatlannak tűnő ötletekkel, másrészt a bulvársajtóban a következő címmel látott napvilágot egy cikk a bejegyzésem nyomán: "Csonka András súlyos betegséggel küzd! Veszélyben a karrierje?" Na, már csak ez hiányzott! Egy ártatlan kérdés az interneten, és ez lesz belőle? Szóval nyugi van, semmi gáz! A megoldásra ötletelő sokadalomban feltűnt Pintér Zoli barátom is, aki a hazai búzafűléfogyasztók lapjának szakértője, és ajánlotta, hogy az ő búzafűből préselt és mélyhűtött kapszuláit próbáljam meg. Gondoltam, ebből baj nem lehet, úgyhogy mostanában reggeli előtt feloldok egy kis vízzel egy ilyen fűkockát, és elkortyolom. Drágáim, jó néhány százalékos javulást tapasztalok máris.

Erről az egész füves ügyről eszembe jut a drága Csákányi László, a zseniális színész, akivel még a '90-es évek elején játszottam az egykori Vidám Színpadon. Laci bácsinak épp rossz volt a gyomra szokás szerint, és a társalgóban Nyertes Zsuzsi próbálta rávenni, hogy egyen egy kis kímélő salátát. Laci bácsi összetéveszthetetlen dörmögésével csak annyit mondott. "Zsuzsika, nem vagy én kecske, b…. meg!" Úgyhogy ennek jegyében azért én is eszem továbbra is mindent, mi szememnek és számnak ingere, és amire a reflux is rábólint. :-)

Apropó, ha már étkezés. A múlt héten szülinapot ünnepeltünk, drága Korpás Kriszta barátném valahanyadik serdülőkori évfordulóját. Ő és a húga szinte testvéri jó barátaim már legalább 25 éve, és közben kis közössségünkbe jó pár éve megérkezett Till Attila, a kiváló tehetségű és elképesztően sokoldalú pasi, aki Kriszta férje, és 3 közös gyermekük papája lett. Imádom őket, annyi harmónia, báj, humor, egészséges világszemlélet árad belőlük, hogy az mindig feltölt. Remek ötletnek tűnt a legendás Náncsi néni éttermében találkoznunk, mert egy dologban máris biztos lehettem. A végén túrógombóc nélkül nem állunk fel az asztaltól. Ez így is volt. Azzal mondjuk nem számoltam, hogy mindenekelőtt házi kacsamájat fogunk tunkolni, ahogy a zsírjában úszkál. Ez jelentősen befolyásolta befogadóképességemet kaja téren, de azért csak leküzdöttem még egy zöldborsólevest, majd egy mézes pulyka burgonyafánkkal és eperöntettel című csodát. A végén még annyi erőm volt, hogy az asztaltól felállva egy gyors szelfit készítsek magunkról, utána hazamentem és kipukkadtam. :-)

Apropó, Tilla! Egészem komolyan gondolom, hogy a generációjának talán a legkiválóbbja, mint tévés személyiség, soha semmi erőltetettség, mindig lendület, jóféle humor, és valami gyermeki lelkesedés hatja át a megynyilvánulásait. Ha valaki döntéshelyzetben lévő is olvassa a soraimat, akkor intézze már el, hogy a tévés piac talán legértelmesebb, de mindenképpen egyik legszínvonalasabb portréműsora, a Propaganda talán ne hajnali 2-kor kezdődjön a SuperTV2-n, vagy éjfél körül a TV2-n, mert ennél meglázóbb helyzetet elképzelni sem tudok egy műsor számára, ami nem mellesleg vitathatatlanul színvonalas. Vagy talán épp ez a baj? Sok ismert ember, aki egyébként nem is nyilatkozik, vagy nehezen nyílik meg másnak, Tilla hatására egészen oldottan, emberien kezd viselkedni. Nem beszélve az addig ismeretlen "civilekről", akiknek a megismerése külön élmény.

Ne legyünk igazságtalanok, ha már lelkendeztem az előbb a túrógombóc okán, mindenképpen ki kell emelnem szürke hétköznapjaim kajaélményeiből Lévay Viki kolléganőm isteni házi aranygaluskáját. Ráadásul Viki élvezte a hazai pálya előnyét, mert férjével, Bank Tomival, voltak olyan kedvesek, és könnyelműen meghívtak ebédre magukhoz. Már a sárgarépakrémleves és az ananászos csirke is etette magát, nagyon is, de valahogy az aranygaluska felbukkanása visszacsalogatta az asztalhoz a jóllakottságot színlelő gyermekeiket, Bálintot és Lilit, és az én szememet is tágabbra nyitotta. Viki saját maga dagasztotta a tésztát, darálta a diót, főzte a vaníliasodót, és saját kezével pakolt kis kajacsomagot nekem otthonra, hogy el ne feledjem az élményt.

A végére stílszerűen egy "kajás" fotó, mivel tegnap "véletlenül" összefutottam Hajdú Steve-vel, aki meghívott egy fagyira, persze olyat kért, amivel szinte biztosan lezabálom magam. Mi tagadás, igaza lett…:-)

Hölgyek, urak, most búcsúzom, de ne aggódjatok, jövök, sőt repülök ide a jövő héten is!