A nagy találkozásokra miért kell ennyit várni?

Atyaúristen! 30 plusz 1 év! Érettségi bankett! Ezt elhiszitek? Esetleg döbbenten bámultok magatok elé, kezeteket összecsapva : Jóságos ég, te már ennyi idős vagy? - kérdezitek tőlem. Ezt a kérdést inkább ne is feszegessük, annyi vagyok, amennyinek érzem magam. (A tények persze ettől függetlenül tények.) Én pedig újra nekirugaszkodtam a szervezésnek. Hogy miért 30+1? Tavaly arra gondoltam, megvárom, kinek lesz ez az egész annyira fontos az osztályból, hogy bevállalja a macerát. Nem tolongtak a jelentkezők, én meg durcásan inkább nem is fogtam hozzá. Egy év elteltével viszont elkapott újra a nosztalgia. Túl rövid az életünk ahhoz, hogy itt vacakoljunk, kihagyjunk alkalmakat az összeröffenésre. Elég nehéz volt az adatokat újra összeszedni, akadtak jó néhányan, akikre a nemzetbiztonsági szolgálatnak kellett volna rámozdulnia, mert minden telefonszámuk, címük megváltozott. Na, de rajtam nem fognak ki! Azt hiszem, 4 kivétellel azért minden adat a birtokomban volt, fel is vettük a kapcsolatot. Kitűztem a nagy napot, a volt sulinkhoz közeli bisztróba szerveztük a bulit, ami egykor "az utca legjobb kocsmája” címet viselte, mára követi a trendeket.

5-re volt meghirdetve a kezdés, persze már a helyszínen sertepertéltem 10 perccel előtte, még kontrolláltam, hogy a DVD-lejátszó működik-e, mert digitalizáltattam az osztálykiránduláson készült filmeket. Szépen lassan érkeztek a delikvensek, többnyire elismerően csettintettem magamban, milyen jól néznek ki még mindig. Az osztályfőnökünk és a fizikatanárunk is eljött, a többiek sajnos betegség vagy utazás miatt nem. Szerencsére már nem állíthattak pellengérre olyan kis bűneim miatt, mint amikor az évadzáró biológiadolgozatban felejtett puska kimentése miatt átmásztunk az én szobámból a gimi tornatermének tetejére, onnan be a bioszszertárba a direkt nyitva hagyott ablakon. Kész Mission Impossible! Na és a matekérettségi? 20 alapmatekosból 17-en másoltuk le ugyanazt a hibát, meg is húztak mindanniyunkat, és szóbelizni kellett. Ma is leizzadok az emlékek felidézése közben! :-) Jó kis dumálgatós, nosztalgiázós, fotómutogatós péntek este volt.

Na, de előttünk állt még a szuperszonikus szombat. A Csajfeszt! Remélem, megmerítkeztetek valamikor a fesztivál többnapos élményzuhatagában! Igaz, hogy kora téli idő volt sajnos, na de a hangulat! Az kárpótolt mindenért. Szombat délután a Life.hu sztárzerzői közül is ott voltunk néhányan. Végre újra dumcsizhattam egy jót Szily Nórival, mondjuk most nem négyszemközt. Imádok vele beszélgetni, és nézni, ahogy ő ezt mással teszi, nála jobban ezt a műfajt nem nagyon csinálja senki. Igen, ezek mélyinterjúk! Persze a fesztivál színpada nem a képernyő, mi is kicsit csacsogtunk most inkább.

Külön öröm, hogy Müller Péterrel is összefutottam, akinek régi nagy tisztelője vagyok. A lányával együtt jártam a Nemzeti Színház stúdiójába, majd a főiskolára is. Gondolatai, világlátása állandó töprengésre és figyelemre késztet. Na és végre valahára személyesen is találkozhattam blogom és a sztárzerzők írásainak “háziasszonyaival”, Mengyán Eszterrel és Vasvári Judittal. Ezt a remek pillanatot meg is ünnepeltük rögtön egy kis sültkolbász-falatozással - lefojtva kürtőskaláccsal. Ha már fesztivál, adjunk neki, no nem?

Ismertek, ezeket a pillanatokat nem hagyhatom csak úgy elúszni a feledés homályába, így a szelfiket szépen rendesen el is készítettük. Na, összekapom magam, izgalmas nap lesz, délután fellépek Fehérváron, este előadás a Játékszínben. Ha az autópályán valami kis baki történik, akkor jaj nekem, hogy érek majd vissza? Na, de ne pánikoljunk, pozitív gondolatokkal előre a célig! Ez mondjuk igaz lehet az élet egyéb területeire is, ugyebár. Szép hetet, randi hétfőn, ugyanitt!