Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Falusi Mariann

Peller Mariann: Tudom rólad, hogy rengeteget utazol. Te ilyen lélek vagy, akinek látnia kell a világ minden szegletét?

Falusi Mariann: Nem tudnám ezt arra fogni, hogy lelki szükséglet, hogy utazzak. Egyszerűen szeretem a mozgást, a lendületet és a rugalmasságot. Ezt pedig csak úgy tudja megtartani az ember, hogyha mozgásban marad.

PM: A fizikai részét értem, de esetleg befelé is szoktál utazni?

FM: Én úgy magamban nem szoktam nevesíteni, hogy miben vagy kiben hiszek, de nagyon jókat szoktam beszélgetni ilyen témákról a barátaimmal. És ebben az a nagyon jó, hogy ilyenkor hallom közben a saját hangomat. Miután ismerem már, hogy milyen az, amikor normálisan beszélek, így tudom, hogy egészen megváltozik a hangom, ha valamit kamuzok. Ezért aztán lebukok saját magam előtt. Előfordul olyan, hogy valamit bevállalok, és próbálom magam meggyőzni arról, hogy az nekem jó, ilyenkor kimondom, hogy én ezt és ezt most szeretném. Ekkor viszont meghallom a saját hangomon, hogy ezt tényleg szeretném-e. Úgyhogy azt gondolom, hogy a torkom, és ami azon keresztül kijön, gyakorlatilag a lelkemnek a meghosszabbítása.

PM: Ezek szerint nálad nem is a megérzések működnek, hanem a saját hangodból tudod, mi a helyes út számodra!?

FM: A megérzés is nagyon jól működik. Eléggé „krimi agyam" van, vagyis előre szoktam gondolkodni helyzetekről, azok lehetséges megoldásairól, a kiváltó és lehetséges érzelmekről.

PM: Volt olyan alkalom, amikor a megérzésed tényleg bejött vagy valamitől megóvott?

FM: Attól szokott megóvni, hogy valamibe jobban belemenjek. Most is ebben vagyok, éppen egy kapcsolat-gondolkodásban vagyok, és tudom, hogy valami nincs rendben. Nem tudom megfogalmazni, hogy micsoda, úgyhogy majd most fogunk leülni beszélgetni az illetővel, és abból ki fog derülni. Akár a saját hangomból, akár abból, amit hallok, de meg fog születni egy döntés.

PM: Megfogalmaztad már magadnak, hogy miben hiszel?

FM: Az tetszett nekem, amikor a nagymamám azt mondta, hogy eszembe ne jusson azt hinni, hogy Isten az angyalokkal fent lóbálja a lábát a felhőkön! Ő egyébként egy természetet kedvelő ember volt. Azt mondta, hogy az Isten maga a természet. Illetve a természetnek az ereje, az állandó változásai, és azok a hatások, melyeket ránk gyakorol. Ebben lehet hinni, és nem hinni, de úgy érzem, ebben igaza volt. Istenben úgy mint egy létező valamiben, nem hiszek. Hiszek az energiában, hiszek abban, hogy ezek a kölcsönhatások mozdítják előre a világot, ahogyan bennünket is, a legapróbb sejtjeinken keresztül, egészen az érzelmeinkig, mindent. És természetesen, hiszek magamban, mert bennem is bennem van.

PM: Előfordult veled olyan, amit nem tudtál megmagyarázni?

FM: Kambodzsában álltam, az ezüst aljú templomban, aminek ezüstből készültek a kövei, amelyeken áll. Egy nagy Buddha-szobor előtt álltam, és azt éreztem, hogy átforrósodik a talpam. Mondtam annak, akivel utaztam, hogy jöjjön, nézze már meg ő is, mert nekem forró a talpam alatt a kő. Odaállt, de ő semmit nem érzett. Megint odaálltam, újra felforrósodott a talpam. Ekkor oldalról belépett egy szerzetes, rám nézett, és azt mondogatta nekem: Sun head, sun head. Ezt suttogta a fülembe. Kérdeztem, hogy ez mit jelent, mire azt felelte, „neked dolgod van". Néztem rá, de aztán ő is ment tovább, és én is éltem tovább az életemet. Nem szeretem az önbeteljesítő jóslatokat, nem szeretek ezekkel a dolgokkal túl sokat foglalkozni, inkább megyek és teszem a dolgomat.

PM: Imádkozni szoktál?

FM: Anyukám istenien imádkozik, én legfeljebb az angyalokkal szoktam beszélgetni. Például megköszönöm nekik a segítséget, de a legegyszerűbb dolgokban, mint a parkolóhely megtalálása.

NL: Azt látom a lapok alapján, hogy van benned egy igen komoly, tudatalatti, állandó érzelmi elvágyódás. Onnan, ahol éppen tartózkodsz, de ezt valószínűleg igyekszel elnyomni magadban. Aztán jellemző még rád egy igen magas szintű gondolati tevékenység, ami azt is jelenti, hogy kitűnő rálátásod van minden helyzetre. Meglátod a rejtett összefüggéseket, sőt, kiismered az embereket is. Ez pedig arra utal, hogy folyamatosan döntéshelyzetekben vagy, ami kihívást jelent a számodra, még ha első ránézésre úgy tűnik nekünk, hogy ez semmiség.

FM: Percenként döntéshelyzetekben van minden ember, állandóan az élete során. Ez a játék, ez benne a lényeg, és ez tök jó.

NL: Igen, de te azt mutatod, mintha neked nem is folytonos döntéshelyzetekből állna az életed.

FM: Persze, hiszen én mindent tudok! (nevet) Hogy én ezzel küzdök, az az én magánügyem, az senkire nem tartozik. Valóban rejtek dolgokat, mert bár úgy tűnik, mintha nagyon extrovertált lennék, valójában sok mindent inkább a háttérben tartok.

NL: Tudod, azt szokták mondani, hogy az mindig gyanús, ha valakinek ránézésre nincs semmi nehézsége.

FM: Képzeld, egyszer szintén tarot kártya alapján jellemeztek, és két fura dolog jött ki. Az egyik az, hogy én elhúzom akár a barátaimat, a feladataimat, a fél világot a hátamon. A másik pedig egy kicsi szütyő, a vállamra vetve, amivel bejárom az egész világot, és az ehhez a képhez tartozó szabadságvágy. És ez valóban így van, ez a két ellentétes erő munkál bennem egyszerre, sokszor egymásnak feszülve. Amint valami stabilitás beköltözne az életembe, azonnal menni akarok. Ezért nincsenek például nagy, veretes bútoraim sem.