Létezik jó vagy rossz iskolatáska? A szakember válaszol

iskolatáska interjú iskolakezdés tippek-tanácsok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Augusztus második felében már a legtöbb család - ahol 6 évesnél idősebbek a gyerekek - a szeptemberi iskolakezdésre készül, amelynek szerves része az iskolatáska beszerzése. Főleg az elsősöknél okoz némi fejtörést a szülőnek, hogy mégis, milyen táska lenne a legjobb a legkisebbeknek? A jó és rossz iskolatáska kérdéséről Dr. Farkas Judit ortopéd-traumatológus szakorvossal beszélgetett a Life.hu újságírója.

– Miért lehet fontos, hogy a gyerekeknek egészségügyi szempontból is megfelelő legyen a
táskájuk?

– Inkább azt kérdezném, hogy fontos-e egészségügyi szempontból, hogy milyen a táskájuk? Az iskolatáskáknak szerintem elsősorban divatjuk van. Minden gyerek olyat akar, mint a másiké. Az én időmben aktatáska-jellegű iskolatáskák voltak, fogantyúval, de a kisebbeknek hátra is lehetett akasztani. Akkoriban egy - manapság divatos - hátizsákszerű táskát senki nem vitt volna szívesen magával, ahogyan most sem szívesen vinne magával aktatáska formájú iskolatáskát egyetlen gyerek sem.

Az iskolatáskáknak szerintem elsősorban divatjuk van Forrás: Shutterstock

– Milyen problémákat, esetleg deformitásokat okozhat egy rossz táska?

– Visszakérdezek: mit ért azon, hogy rossz táska? A minősége rossz, mert hamar szétszakad? Átázik
esőben? Nem orvosi, de praktikus szempontból hasonló meggondolások alapján választanék - illetve inkább javasolnék, mert úgyis a gyerek választ –, mintha magamnak vennék táskát. Legyen sok rekesze, lehetőleg zártan, de könnyen hozzáférhetően, a belső tere legyen osztott, hogy ne boruljon benne minden össze, és legyen megfelelő a mérete. De az sem árt, ha még szép is, illetve tetszik.

– Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni ortopédiai szemszögből a táska
kiválasztásakor?

– Ortopéd szempontból lehetőleg minél kisebb önsúlyú táskát javasolnék, hiszen a szükséges könyvek, írószerek, tornafelszerelés, uzsonna összsúlya valóban nagyon sok. A mai iskolatáskák általában hátizsákjellegűek, és célszerű lenne, ha ezt a gyerekek két vállon viselnék - bár rendszerint nem így teszik. Viszont jó hír, hogy

ha valaki arra gondol, hogy az igen nehéz iskolatáska féloldalas viseletétől gerincferdülése lesz a gyereknek, akkor téved,

mivel a valódi strukturális gerincferdülés genetikailag meghatározott csontnövekedési zavar. Természetesen ennek meglétét a féloldalas táskaviselet ronthatja, de előidézni nem fogja.

– A vállpántok, derékpántok, merevített hátrész számít valamit a gerinc, a tartás és a mozgásszervi egészség szempontjából? Ha igen, akkor mire ügyeljen a szülő?

– A vállpánt, derékpánt elvben jó lehet, segíthet a nagy súly kedvezőbb eloszlásában, de figyelni kell arra, hogy mekkora a gyerek vállszélessége, mert ha a vállpánt csak a vállcsúcsra kerül, akkor nem kellően stabil, kényelmetlen, és az egyik vállról biztosan le is fog csúszni. A merevített hátrészt nem feltétlenül és nem minden esetben javaslom, főként 10 éves kor alatt.

– Sok szülő gondolja, hogy a drágább táska jobb. Ön szerint valóban érdemes több pénzt áldozni táskavásárlásra?

– Sajnos ez nem orvosi, hanem üzleti, illetve szociális kérdés. Tudott dolog, hogy a márkanév az árucikket jelentősen drágítja. Ahogy József Attila írta: "születtem, elvegyültem, kiváltam".

Iskoláskorban a gyerekek el akarnak vegyülni.

A kiválás akkor jó, ha felnövekedve erre a gyerek maga törekszik. De ha a szülő teszi mássá a gyereket - mássá, mint a többi gyerek, akár azért, mert más a táskája -, akkor ez nagyon nehezen elviselhető, mert ezt vállalni egy közösségben csak tudatosan lehet.

Egyes tanárok a gurulós táskát javasolják Fotó: Csudai Sándor - Origo

– Egyes tanárok a gurulós táskát javasolják. Jobbak ezek a típusok, mint a hagyományosak?

– Természetesen, hiszen ezeket lényegében csak lépcsőn kell emelni.

A jó iskolatáska fogalma ezek szerint nem létezik vagy legalábbis nem úgy létezik, ahogyan azt a legtöbb aggódó szülő gondolja. Ne hagyjuk, hogy a különböző márkák és a marketingfogások megsokszorozzák a beiskolázási költségeinket – hallgassunk inkább a szakemberre és a józan észre.

Te már megvásároltad az iskolakezdésre a tanszereket?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.