9 évig volt online átverés áldozata a nő, azt hitte megtalálta az igaz szerelmet

csalódás átverés sweet bobby Netflix
Kirat Assi úgy gondolta, övé a főnyeremény, amikor Bobby, egy jóképű kardiológus kapcsolatba lépett vele 2009-ben, amikor a közösségi média még újdonságnak számított. Most mégis azt kérdezi magától: „Hogy lehettem ennyire hülye?" Kirat online átverés áldozata lett, de nem Bobby volt az elkövető.

Kirat Assi azt hitte, megütötte a főnyereményt, amikor Bobby, egy jóképű kardiológus 2009-ben kapcsolatba lépett vele a közösségi médián keresztül. Nem voltak teljesen idegenek egymásnak, mindketten a nyugat-londoni szikh közösségből származnak, és voltak közös ismerőseik is, Kirat egyik unokatesója, Simran Bhogal akkoriban épp a férfi öccsével járt. Kirat tehát elfogadta a bejelölést, és álmában sem gondolta, hogy online átverés áldozata lesz.

sweet bobby netflix, online átverés
9 évig tartó online átverés: Kiratnak tönkrement az élete
Forrás: Netflix

A csevegések idővel mélyebb beszélgetésekké fejlődtek, aztán megjelentek az érzelmek, Kirat szerelmes lett. Úgy tűnt, hogy Bobby sem közömbös iránta, egyre jobban belegabalyodtak egymás életébe, ám évekig tartó levelezés után sem találkoztak. Bobby egyre furcsább kifogásokkal szolgált. Előfordult, hogy szélütést szenvedett, majd miután ebből felépült, meglőtték, és belépett egy tanúvédelmi programba. A meséit azonban mindig alátámasztotta valaki, aki közel állt hozzá - legalábbis Kirat így gondolta.

Az igazság az, hogy a nő egy rendkívül bonyolult és traumatizáló, úgynevezett catfishing (lefordítva "harcsázás") áldozata lett.

Kirat számára az eleinte idillinek tűnő szerelem csapdává vált, tönkrement az élete. A férfi  állandóan féltékenykedett vele, számonkérte, hogy nem válaszol azonnal az üzenetekre. A nő elidegenedett a családjától is, minden idejét a gépnél töltötte. Az állását is elvesztette, depressziós lett, aminek hatására drasztikusan lefogyott.

Az online átverést Kirat egyik közeli rokona követte el

Kilenc év után, amikor a kifogások elfogytak, Kirat magánnyomozót fogadott, és végre szemtől szemben állt Bobbyval, ám a férfi azt sem tudta, hogy ő kicsoda. Kiderült, hogy a személy, aki az üzeneteket írogatta neki éveken keresztül, aki szerelmet hazudott neki, és aki Bobby Jandunak adta ki magát, a saját unokatestvére volt, Simran.

sewwt bobby netflix
Bobby Jandu
Forrás: Netflix

A Netfix új dokumentumfiljében - Sweet Bobby: Catfishing avagy egy online szerelmi átverés története - Kirat azt kérdezi magától: „Hogy lehettem ilyen hülye?” Azt mondja, azért döntött úgy, hogy elmeséli a történetét, hogy az emberek elgondolkozzanak, hogyan dőlhet be valaki ilyesminek.

„Én döntöttem úgy, hogy beszélek”

Az interneten sokan bántották Kiratot, rátámadtak az áldozathibáztatók. 

„Azoknak, akik még mindig azt gondolják, hogy hülye vagyok, azt üzenem, semmi baj, jogukban áll” - mondta. Hozzátette, az embereknek nem volna szabad feltételezésekbe bocsátkozni.

„Nem vagyok hülye, nem vagyok ostoba. Én döntöttem úgy, hogy beszélek. Én vagyok az, aki tűzvonalba álltam, és remélem, mások is jelentkeznek majd” - mondta.

Ez azonban egy újabb kérdést vet fel: miért tenné ki magát a nyilvánosságnak valaki, akit ilyen módon átvertek? Kirat pandzsábi származású, azt mondja, a kultúrájukban, ahol a házasság nagyon nagy dolog, lenézik az olyan lányokat, akik nem mennek férjhez. Ezzel szeretne leszámolni.

Kirat szerint az is nagyon beszédes, ahogy az apja reagált a történtekre.

Nem akarja tudni, mi történt. Mert szembenézni ezzel szörnyű és fájdalmas lenne. Szeretem az apámat, és tudom, hogy az apám is szeret engem, de ő másfajta értékrendben nevelkedett.

Kirat elgondolkodott azon, vajon így jár akkor is, ha más háttérrel születik?

„Más döntéseket hoznék” - mondja. „Mert azt érezzük, felelősséggel tartozunk a közösségünknek, és ott van a családi nyomás is.”

Az unokatestvér, Simran, nem vállalta a filmben való szereplést. Kirat polgári pert indított ellene, az ügy végén kártérítést ítéltek meg neki, és Simrant bocsánatkérésre kötelezték.

Az online átverést elkövető családtag mindössze egy közleményt adott ki: 

Az ügy egy családi vitára vonatkozik, ami még iskolás korában kezdődött.Eez egy privát családi ügy, amely azóta megoldódott, és határozottan tiltakozom a velem kapcsolatban megfogalmazott megalapozatlan és rágalmazó vádak ellen.


Simran ellen nem emeltek vádat bűncselekmény miatt, de Kirat szeretné, ha felelősségre vonnák. Sosem adott magyarázatot arra, mi értelme volt annak, amit tett, pénzzel sem akarta lenyúlni soha az unokatestvérét. Kirat úgy érzi, Simran a legszebb éveit vette el tőle, és megfosztotta attól is, hogy családot alapítson.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.