Jennifer Lopez és Ben Affleck kétéves házasság után döntöttek a válás mellett, de csak hivatalosan tudják lezárni a kapcsolatukat. A sztárpár továbbra is fontos szerepet akar játszani egymás életében – gyerekeik és a közös munka miatt is.
Jennifer Lopez és Ben Affleck elhatározták, hogy a válás után is kapcsolatban maradnak. „Az a szándékuk, hogy részei maradjanak egymás életének annak ellenére, hogy már nem romantikusan kötődnek egymáshoz” - árulta el egy bennfentes. Ezt a döntést nemcsak maguk miatt hozták meg, hanem azért is, mert a gyerekeik nagyon közel kerültek egymáshoz. „Újabban akkor kommunikálnak, ha a gyerekekről van szó” - tette hozzá a forrás. Ben Afflecknek három gyereke van Jennifer Garnerrel, Violet (18), Fin (15) és Samuel (12), Jennifer Lopeznek pedig ikrei vannak Marc Anthonytól, a 16 éves Max és Emme.
„Tisztelik egymást, annak ellenére, hogy a házasságuk és a válás visszafordíthatatlanul megváltoztatta a kapcsolatukat” - mondta még az informátor. Erre a bizonyíték egy iskolai előadás volt, amelyen Ben Affleck Jennifer Garnerrel és Jennifer Lopezzel együtt jelent meg. A három szülő közösen támogatta Fin és Emme szereplését az előadásban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.