"Örömest hozzámennék feleségül, ha volna még egy pótfejem" - VIII. Henrik bizarr nőügyei

Mindkét Boleyn lány megvolt!

Nemcsak feleségfalóként, hanem nőcsábászként is szokás emlékezni rá annak ellenére, hogy mindössze két nőről, Bessie Blountról és Mary Boleynről állíthatjuk biztosan, hogy a szeretője volt a királynak. Nyilván ennél jóval többen voltak, de személyüket már örökre homály fedi. A királynak akkor volt viszonya mindkét féllel, amikor első feleségével, Aragóniai Katalinnal élt, és az első románcnak egy törvénytelen fiú, Henry FitzRoy lett a gyümölcse.

A második kaland azonban sokkal izgalmasabb: hiszen második felesége, Boleyn Anna nővéréről van szó. Mary állítólag szemrevalóbb volt, mint húga, ezért Henrik először rá figyelt fel, mégpedig akkor, amikor hozzáment egy gazdag udvaronchoz, Sir William Carey-hez. Az esküvőn a király is részt vett vendégként, és feltehetően ekkor találkoztak, aminek egy hat évig tartó viszony lett az eredménye. Marynek két gyermeke született időközben, és akkoriban sokan tudni vélték az udvarban, hogy a valódi apa nem Mary férje volt. Erre nemcsak a nyílt titokként kezelt románc szolgált alapul, hanem az is, hogy Mary fia, Henry feltűnően hasonlított a királyra. Miután Anna külföldi tanulmányai után visszatért Angliába, a király rá is szemet vetett, így egy igen bizarr szerelmi sokszög bontakozott ki: Henrik még Aragóniai Katalin férje volt, illetve Mary Boleyn szeretője, ugyanakkor egyre élénkebben érdeklődött Boleyn Anna iránt. Mint tudjuk, a helyzetből végül Anna került ki győztesen, hiszen királyné lett belőle, bár azt is tudjuk, hogy nem végződött hepienddel a történetük: vérpadon fejezte be az életét.

A szerelmes király

Henrik híres volt heves, indulatos természetéről, és arról, hogy akaratát mindenáron keresztülvitte. Volt azonban egy lágyabb, finomabb oldala is, melyről egy 1528-ban íródott levél tanúskodik, ami évszázadokig a Vatikán könyvtárában pihent, és nemrégiben került nyilvánosságra. A romantikus sorok Henrik és Boleyn Anna viszonyába engednek bepillantást, ráadásul egy sorsdöntő pillanatot örökítenek meg: a király kifejezi benne, hogy hajlandó feleségül venni a nőt. Egyebek mellett arról ír benne, hogy Anna mindörökre rabul ejtette a szívét, és "Ez arra késztet, hogy tiszteljem, szeressem és szolgáljam." Mindez azonban semmi a levél végéhez képest, ahol Anna nevének kezdőbetűi köré szívet rajzolt, mint egy szerelmes kamasz.

Egy rossz parti

Kétségtelen, hogy a királyt Boleyn Annához fűzte a legszenvedélyesebb viszony, hiszen még a pápával is képes volt szembefordulni miatta, ám sokan úgy vélik, hogy harmadik felesége, JaneSeymour volt az igazi. Sajnos a frigy nem tartott sokáig, ugyanis az asszony elhunyt nem sokkal a várva várt trónörökös világrahozatala után, és Henrik őszintén meggyászolta, sőt úgy rendelkezett, hogy halála után Jane mellé temessék.

Úgy tűnt, hogy a megözvegyült király vigasztalhatatlan, és egyébként is 46 éves volt már, ami akkoriban élemedett kornak számított, így senki sem számított újabb házasságra. Henrik azonban megszállott házasodó volt, így hamarosan követeket menesztett Európa-szerte, hogy felderítsék a szóba jöhető hercegnőket. Nemsokára meg is találták az ideális jelöltet dániai Krisztina személyében. Az újabb nász azonban meghiúsult, ugyanis Henriknek ekkor már igencsak rossz híre volt az eladó lányok körében, és komoly bátorság kellett ahhoz, hogy valaki hozzámenjen. Krisztina állítólag ezekkel a szavakkal utasította vissza: "Örömest hozzámennék feleségül, ha volna még egy pótfejem."

Anna, a csúnya lány

Végül aztán mégiscsak meglett a negyedik feleség Cleve-i Anna személyében, ám vele sem volt szerencséje Henriknek, sőt az események bizarr fordulatot vettek. Anna egy viszonylag szerény német fejedelemség hercegnője volt, ráadásul 34 évesen még hajadon, így kevéssé riasztotta az angol király rossz híre, és hajlandó volt hozzámenni. Henrik nyomban útnak indította udvari festőjét, ifj. Hans Holbeint, hogy fesse meg Anna arcképét, ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy a követek buzgón ecsetelték az erényeit, a külsejéről is szeretett volna minél pontosabb képet alkotni. Minden bizonnyal elégedett volt a látottakkal, ugyanis amint megszemlélte a portrét, megkötötték a házassági szerződést, és Anna útnak indult Angliába.

Holbein azonban csúnyán elnézhetett valamit, ugyanis a Londonba érkező menyasszony távolról sem hasonlított a portrén szereplő, nem szabályos szépségű, de rendkívül vonzó teremtéshez. Koránál idősebbnek látszott, nagydarab volt, esetlen és ragyás arcú. Henrik joggal érezhette úgy, hogy becsapták, de már nem volt visszaút, politikai bonyodalmak nélkül lehetetlen lett volna visszatáncolni. Feleségül vette hát Annát, ám az esküvőről több mint egy órát késett, és olyan fájdalmas ábrázattal mondta ki a boldogító igent, mintha halálos ítéletről lenne szó. Ennek ellenére több mint fél évig együtt éltek, ám a házasságot soha nem hálták el. Végül erre hivatkozva érvénytelenítették a frigyet, és Anna igen jól járt ezzel, legalábbis anyagilag, ugyanis Henrik két kastélyt, bőséges kegydíjat és értékes címeket adományozott neki. Hátralévő éveit bőségben és elégedettségben töltötte, és sokak szerint ő lett Henrik legszerencsésebb sorsú felesége.

Henrik végül utolsó neje, Parr Katalin mellett lelt némi nyugalmat, aki inkább ápolója, mint felesége volt az idősödő és egyre betegesebb királynak, majd halála után gyorsan hozzáment korábbi szeretőjéhez, Thomas Seymourhoz, míg Henriket kívánsága szerint harmadik felesége, Jane mellett helyezték örök nyugalomra.