A világszervezet hetedik jelentése „a globális dohányzási járványról” kiemeli, hogy az elektromos cigaretták és a hevített dohánytermékek nem segítik a daganatos betegségek elleni harcot. Egyben felhívja a dohányzók és a kormányok figyelmét arra, hogy ne bízzanak a dohányvállalatok állításaiban.
Vinayak Prasad, a WHO programmenedzsere a jelentés Rio de Janeiró-i bemutatásakor hangoztatta, hogy az új termékek fejlesztésének egyedüli célja, hogy a dohánycégek kiterjeszthessék piacaikat.
Semmilyen különbség nincs a cigaretta és a hevítettdohány-termékek között azon kívül, hogy utóbbiak esetében dohányfüst és kátrány nem keletkezik. Az elektromos cigaretta nem dohányt, hanem nikotint tartalmaz, és azzal terjesztik, hogy segít leszokni a dohányzásról”
Nincs semmi bizonyíték arra, hogy az e-cigaretták biztonságosabbak. Az Egyesült Államokban egyre nagyobb mértékben szoknak rá a fiatalok az e-cigarettára – tette hozzá. Az illetékes hangoztatta, hogy a világszervezet szerint szükség van az e-cigaretta szabályozására. Be lehet tiltani, de ha nem tiltják be, szabadon nem lenne szabad terjeszteni a piacon, mivel a fiatalok rászoknak – hangsúlyozta.
Több tanulmány mutatta ki az elmúlt hónapokban az elektromos cigaretta káros hatását, azt, hogy az e-cigit szívóknál gyakoribbak a szívbetegségek, mint az eszközt nem használók körében, és szívása károsíthatja az agy működése számára fontos őssejteket.
A WHO jelentése ugyanakkor elismerte azt, hogy a kormányok az elmúlt években számtalan olyan intézkedést hoztak, amelyekkel hozzájárultak a dohányzók számának csökkenéséhez, főként azáltal, hogy drágították a dohánytermékeket, és elrettentés céljával bevezették a rajzos figyelmeztetéseket a dohánytermékek csomagolásán.
Felhívták a figyelmet arra, hogy még jelenleg is mintegy 1,1 milliárd ember dohányzik világszerte, és évente még mindig nyolcmillió ember hal meg a dohányzás okozta betegségekben. A dohányzás az államoknak 1,4 milliárd dolláros költséget jelent a kiesett munkaidő és az egészségügyi ellátás miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.