Koszos gyerek, egészséges gyerek? – Így erősödik az immunrendszer

boldog gyerek, gyerek a kertben, egészséges gyerek, koszos gyerek
Shutterstock - Natalia Shmatova
immunrendszer kosz koszos gyerek
Ahhoz képest, hogy idősebbek szerint évi egy kiló piszok kell az egészséges immunrendszerhez, manapság sokan antibakteriális szappannal mosakszunk, kilencven fokon kifőzzük a ruhákat, és fertőtlenítőkendővel suvickoljuk végig a lakást, nehogy a kicsi beteg legyen. Vajon kinek van igaza? A koszos gyerek az egészséges gyerek? Derítsük ki!

Tény, hogy egy gyereknek jelentős adag koszra van szüksége ahhoz, hogy az immunrendszere működésbe lépjen, de azért ne vegyük szó szerint a fenti állítást! Egyéves korukig a picik még nem rendelkeznek a felnőttekéhez hasonló védekezőképességgel, ezért fontos óvni őket a megbetegedésektől. Az anyatejben található immunglobulinok és természetes probiotikumok segítik az immunrendszer érését, és a kutatások is bizonyítják, hogy a szoptatott kisbabák ritkábban kapnak el fertőzéseket. Újszülött korban azonban még mindenképpen fel kell forralnunk a cumit, a cumisüveget, magas hőfokon kell mosnunk a ruhaneműket, később, csecsemőkorban pedig rendszeresen fertőtlenítenünk kell a szájba vehető játékokat. Egyéves kor környékén viszont már lazíthatunk: elfelejthetjük a forralást, az állandó fertőtlenítést, és egy folyton csúszó-mászó gyerkőc mellett elegendő az ecetes-forró vizes felmosás és a rendszeres porszívózás. A koszos gyerek valóban egészségesebb  is? 

koszos gyerek
Koszos gyerek, egészséges gyerek?
Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2023 tbate54/Shutterstock.  No use without permission.

Koszos gyerek - Erősíti az immunrendszert?

Teljesen természetes, hogy a bölcsibe, oviba kerülő gyerek sokkal gyakrabban lesz beteg, mint korábban, de nem kell azt hinnünk, hogy a csöppség immunrendszere gyengébb, mint az átlag! Csupán arról van szó, hogy jóval több kórokozóval találkozik, mint korábban. Öröm az ürömben, hogy minden ilyen betegség átvészelése erősíteni fogja az immunitását, vagyis idővel egyre ritkábban fertőződik majd meg. 

A gyerekek védekezőképessége 3-4 éves korukra fejlődik ki megfelelően, de csak akkor, ha elég stimuláns éri őket! Általánosságban elmondható, hogy azok a csemeték, akik nem járnak közösségbe, az ovit pedig csak nagycsoportos korukban kezdik, és mi is „csíramentesre” takarítjuk otthon a lakást, hátrányba kerülnek: fogékonyabbak lesznek a betegségekre, mint azok, akiknél a bacikhoz szoktatás már viszonylag korán, kétéves kor környékén elkezdődik.

Etessük egészségesre!

A túlsúly és az immunrendszer nem megfelelő működése közötti összefüggés régóta ismert: az elhízott gyerek fogékonyabb a betegségekre, ezért döntő jelentőségű, milyen étellel kínáljuk csemeténket. A finomított szénhidrátok, például a cukrok, a fehér liszt, valamint a készételekben található adalékanyagok sokasága rontja az immunrendszer hatékonyságát. Ezzel szemben a vitamindús, nyers zöldségekben és gyümölcsökben gazdag, halat, húst, tojást, magvakat, tejfehérjét tartalmazó étrend mellett ritkulnak az infekciók. Sokan tévesen úgy gondolják, hogy a multivitaminok mindent megoldanak, de a kiegyensúlyozott táplálkozást semmi sem helyettesítheti.

Védelmi rendszer

Gyermekeink védekezőképességét a belekben található, közel egykilónyi hasznos baktérium, az úgynevezett probiotikumok szaporításával és táplálásával is támogathatjuk. A probiotikumok, vagyis a hasznos bacilusok, védenek a kórokozóktól, nekik köszönhetően ritkábban alakulnak ki felső légúti, emésztőszervi vagy bőrbetegségek. Természetes formában megtalálhatóak a különböző natúr joghurtokban, de a gyógyszertárból is beszerezhetőek tablettaként.

Egyre több családban nem tartják szükségesnek a délutáni szunyókálást, pedig a pihenésre szükség van! A kialvatlan gyereknek romlik a problémamegoldó képessége, örömtelenebb, frusztráltabb, mint kipihent társai. Az alváshiány ráadásul megzavarja a normál anyagcserét, és a hosszabbra nyúlt készenléti állapot sokszorosára növeli a vírusfertőzések kockázatát. 

A kicsik számára természetesen fontos a mozgás is. A sport, a szabad levegőn tett séta, a kirándulás, a kerékpározás, az úszás elősegíti az immunrendszer érését.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.