Hétköznapi tünet, ami a demencia korai jele lehet – A szakértők figyelmeztetnek, mire érdemes odafigyelni

felismerés tünet demencia
A demencia korai felismerése létfontosságú az időskori életminőség megőrzéséhez, ám a betegség első jelei gyakran észrevétlenek maradnak. Egy új tanulmány most egy olyan hétköznapi tünetre hívja fel a figyelmet, amely a demencia kezdetét jelezheti.

A demencia világszerte egyre több időskorú embert érint, és korai felismerése hatalmas szerepet játszik az életminőség megőrzésében. A Monash Egyetem és a Minnesotai Egyetem szakemberei olyan figyelmeztető tünetre hívták fel a figyelmet, amely talán elsőre jelentéktelennek tűnik, mégis szorosan összefügghet a demencia korai szakaszával. Kutatásuk során kiderült, hogy ez az apró jel olyan agyi változásokra utalhat, amelyek előrevetíthetik a mentális képességek jövőbeli hanyatlását.

demencia, öregedés
Hétköznapi tünet, ami a demencia korai jele is lehet.
Forrás: Shutterstock

A hét éven át tartó, mintegy 17 ezer idősebb felnőtt bevonásával végzett kutatás szerint azok az egyének, akiknél e tünet megjelent, nagyobb valószínűséggel tapasztaltak kognitív hanyatlást. Ez a kutatási eredmény alapvetően formálhatja át a demenciával kapcsolatos szűrési és diagnosztikai gyakorlatokat, hiszen ez a figyelmeztető jel sok esetben már az első tünetként jelentkezhet, megelőzve a súlyosabb memóriavesztést és gondolkodási zavarokat.

Mely tünet lehet a demencia korai jele?

A kutatás soán megfigyelték, hogy a járási sebesség csökkenése és a mentális képességek hanyatlása együttesen növelik a demencia kialakulásának kockázatát. 

Azoknál a résztvevőknél, akik mindkét tényezőben visszaesést mutattak, sokkal nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak demenciát. 

Ezeket az embereket „duális hanyatlóknak” nevezték el a kutatók, és kiderült, hogy 11,3%-uknál alakult ki a betegség a vizsgálati időszak alatt, míg azoknál, akik stabil járási sebességet és jó kognitív képességeket őriztek meg, ez a kockázat mindössze 0,3% volt.

Dr. Taya Collyer, a Monash Egyetem biostatisztikusa szerint a járási sebesség és az agyi funkciók közötti összefüggések figyelmeztető jelek lehetnek az egészségünk állapotára. „Az agy olyan területei, mint a feldolgozási sebesség és a verbális folyékonyság, szoros kapcsolatban állnak a mozgásunkkal, és ezek az agyi hálózatok összefüggésben lehetnek különböző neurológiai kórképekkel is” – magyarázza Collyer.

Az egyik fontos felismerés, hogy a járás tempójának és a memóriának együttes hanyatlása lehet a legjobb előrejelzője a későbbi egészségügyi állapot romlásának. 

Az eredmények arra figyelmeztetnek, hogy az orvosoknak nagyobb figyelmet kellene szentelniük az idős betegek járási tempójának megfigyelésére,

 mivel ez a jelenség segíthet időben felfedezni az esetleges kognitív hanyatlást.

A szakértők hangsúlyozzák a rendszeres fizikai aktivitás és a mentális egészség megőrzésének fontosságát, amelyek együtt javíthatják az életminőséget, sőt csökkenthetik a demencia kialakulásának kockázatát. 

A tanulmányban szereplő idősebb felnőttek körében a fizikai aktivitás csökkenése egyértelműen összefüggésbe hozható volt a kognitív képességek romlásával.

 Ennek ellenére az eredmények szerint a fizikai aktivitás fenntartása már önmagában is jótékony hatással lehet az agy állapotára.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.