Ha ennél tovább mikrózol egy ételt, mérgezed magad - Kutatók figyelmeztetnek

egészség mikrohullámú sütő mikroműanyag étel
Egy új tanulmány szerint nanométeres méretű részecskék milliárdjai kerülhetnek a műanyag edényekből a bennük lévő ételbe, amikor azokat mikrózzák. A mikrohullámú sütőkben használt műanyag edények tehát komoly kockázatot jelenthetnek az egészségünkre.

Az amerikai Nebraska-Lincoln Egyetem munkatársai polipropilénből és polietilénből készült bébiételes dobozokkal végeztek kísérleteket, amelyeket az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) szabályozó hatóságai biztonságosnak minősítettek. Három percig tartó, 1000 wattos, mikrohullámú sütőben történő melegítés után a dobozokban lévő folyadékokat elemezték, mikroműanyagokat (legalább 1/1000 milliméter átmérőjűeket) és nanoplasztikákat (kisebbek a mikroműanyagnál is) kerestek. Az eredmény aggasztó: a kutatók becslése szerint 4,22 millió mikroműanyag és 2,11 milliárd nanoplasztik részecske szabadulhat fel egyetlen négyzetcentiméternyi műanyagból három perces mikrohullámú melegítés során.

mikrohullámú sütő
A mikrohullámú sütőben való melegítéssel műanyagot viszünk a szereveztünkbe.
Forrás: Shutterstock

„Amikor bizonyos élelmiszereket elfogyasztunk, általában tisztában vagyunk a kalóriatartalmukkal, cukortartalmukkal, egyéb tápanyagtartalmukkal. Szerintem ugyanilyen fontos, hogy tisztában legyünk az ételeinkben lévő műanyagrészecskék számával is” - mondta Kazi Albab Hussain építő- és környezetmérnök, a Nebraska-Lincoln Egyetem munkatársa.

A mikrohullámú sütőben való melegítéssel műanyagot viszünk a szervezetünkbe

A polipropilén vagy polietilén edényekben lévő víz vagy tejtermékek mikrózásával visszük valószínűleg a legtöbb műanyagot a szervezünkbe - figyelmeztetnek a kutatók. Az élelmiszerek, italok hűtésénél, és szobahőmérsékleten történő tárolásánál is szabadultak fel részecskék, de lényegesen kisebb számban.

Az egyelőre nem világos, hogy ezek a mikroszkopikus méretű műanyagrészecskék mit tesznek a szervezetünkkel. Tanulmányok kimutatták, hogy potenciálisan károsak lehetnek a bélrendszerre és a kulcsfontosságú biológiai folyamatokra, de ebben a tudósok még nem biztosak. Annyi biztos, hogy a kutatók által tenyésztett embrionális vesesejtek, amelyeket több napon keresztül a dobozok által kibocsátott műanyagrészecskékkel szennyeztek, aggasztó változásokat mutattak.
 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.