Napi 4 liter vizzel kúrálta magát a nő: majdnem belehalt a vízmérgezésbe

vízivás, változókor
Shutterstock - Image Point Fr
nátriumveszteség intenzív osztály vízmérgezés
Nina Munro majdnem meghalt, annyi vizet fogyasztott. A vízmérgezés halálos is lehet.

Egy ausztrál nő, Nina Munro majdnem az életével fizetett azért, hogy egy látszólag egy ártalmatlannak tűnő módszerrel próbálta meg kezelni a megfázását: nevezetesen napi négy liter vizet ivott. Az 41 éves nő kórházba került, ahol súlyos nátriumhiány miatt öt napig küzdött az életéért az intenzív osztályon.

A vízmérgezés életveszélyes állapot
A vízmérgezés életveszélyes állapot
Forrás: Shutterstock

Nem tudta, hogy vízmérgezés létezik

Nina meghűléses betegsége miatt úgy döntött, hogy bőséges vízivással és gyógyszerekkel próbál rendbejönni. Azonban a túlzott vízfogyasztás, valamint a szteroidok, antibiotikumok és egyéb gyógyszerek kombinációja veszélyesen alacsony nátriumszintet eredményeztek a szervezetében. Ez állapotának súlyosbodásához vezetett, végül rohamot kapott, és az életéért küzdött a kórházban. „Az orvosok sem értik, hogyan éltem túl” – mondta Nina felépülése után. „Lassan megfulladtam, és nem is tudtam róla” - idézi a nőt a Mirror, akinek fogalma sem volt arról, hogy létezik olyan, hogy vízmérgezés

A túlhidratálás életveszélyes állapotot okozott

Nina, aki elmondása szerint mindig is odafigyelt a folyadékbevitelére, elmesélte, hogy szokásává vált a napi több liter víz elfogyasztása. „A férjem azt mondta, sose lát úgy, hogy ne lenne mellettem egy pohár víz” – emlékezett vissza Nina, azt hitte, a rengeteg folyadék az egészségét szolgálja. A túlhidratálás következtében azonban a nátriumszintje kritikus esett vissza. Az alacsony nátriumszint, más néven hiponatrémia, életveszélyes állapot, amely rohamokhoz, agykárosodáshoz, sőt halálhoz is vezethet. Nina életének kritikus időszaka alatt öt napig nem láthatta kislányát, ami különösen megviselte.  Az intenzív osztályon töltött napok után Nina felépült, de most már óvatosabban iszik vizet. „A kórházat azt javasolták, napi 1,5 liter vízre korlátozzama folyadékbevitelem” – mondta.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.