A torta nem való a hűtőszekrénybe: a szakértő szerint ezért rossz ötlet ott tárolni

fagyasztó torta hűtőszekrény
Mindig kihívást jelent egy-egy családi ünnep után elrakni a maradék sütiket, ebben most egy szakértő siet a segítségünkre. Elmondta, miért nem való a hűtőbe a torta.

A családi ünnepek elmaradhatatlan tartotzékai a sütik. Mindegy, hogy névnapról, születésnapról vagy csak egy összejövetelről van szó, valamilyen édességnek lennie kell, legyen az torta, vagy éppen muffin, esetleg másfajta desszert. De mit tegyünk azután, hogy elvonult a tömeg, és megmaradt a sütemény? Egy szakértő elárulta, miért rossz ötlet a hűtőben tárolni ezeket.

torta, tortaszelet
A torta tárolására adott tippeket a szakértő
Forrás: Shutterstock

A szakértő szerint a torta maradékát ne tegyük hűtőbe

Vlatka Lake, a Space Station tárolási szakértője megosztott néhány tippet arra vonatkozóan, hogyan őrizhetjük meg a torta és a süti ízét és állagát a lehető legtovább. Azt is elárulta, miért nem jó ötlet a hűtőben tárolni ezeket az édességeket. „A torta hatékony tárolásának többféle módja van, és ez jellemzően a torta típusától és az összetevőktől függ" - magyarázta. „A legtöbb esetben érvényes az az általános szabály, miszerint a tortát szobahőmérsékleten és tortaformában kell tartani, lehetőség szerint semmiképp ne műanyag edényben." Azok számára, akik hosszabb ideig szeretnék frissen tartani a tortájukat, Lake szerint a fagyasztás a legjobb megoldás. Ahhoz, hogy a torta hosszabb ideig friss maradjon, csomagoljuk szorosan műanyag fóliába vagy alufóliába, vagy tegyük olyan tárolóba, ami bírja a hideget, mielőtt a fagyasztóba tesszük. Amikor pedig falatozni szeretnénk belőle, szobahőmérsékleten kell felolvasztani. „A fagyasztás az összetevőktől függően akár 6 hónapig is frissen tarthatja tortát" - tette hozzá Lake.

Így tárold helyesen a csokoládét a legjobb ízélmény érdekében

A legnépszerűbb édesség tárolási módja nagyban befolyásolhatja az ízét. A csokoládé - legyen szó tej-, ét-, vagy fehércsokoládéról - megfelelő tárolása kulcsfontosságú annak ízének és állagának megőrzésében. Sokan különféle helyeken tartják a csokoládét, például a kamrában, a hűtőszekrényben, vagy egyszerűen a konyhapulton. De melyik a jó?

Ezekkel a trükkökkel akár hat hónapig is eltartható az avokádó

Avokádót már vásárolni sem egyszerű dolog: az egyik túl kemény, tehát éretlen, a másik túl puha. A jó avokádó szeletelhető és akár ki is lehet kanalazni a héjából. Egy gasztroblogger most elárulta, hogyan lehet sokáig frissen tartani ezt a rendkívül tápláló és egészséges gyümölcsöt.


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.