A szaloncukor meséje

Alig van olyan magyar háztartás, ahol ne kerülne elő a szaloncukor valamilyen formában az évnek ebben a szakában. Díszítheti a családi fenyőfát vagy kínálhatjuk a menü részeként, egy biztos, a legtöbbünk egyenesen rajong ezért a szezonális finomságért. Nagy népszerűség ide vagy oda, máig sokakat meglep a tény, hogy egy hagyományosan magyar édesipari termékről van szó. Noha hivatalosan nem szerepel a Magyar Értéktár hungarikumainak listáján a kürtőskalács és a törkölypálinka mellett, mégis magunkénak érezhetjük az elismerést, hogy megismertettük a nagyvilággal a fák ékesítésére is kiváló, papírba csomagolt cukorkát.

A szaloncukor több évszázados múltja

A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ehhez a remek találmányhoz szükség volt magára az “édes sóra”, amelyből a franciák a készítettek főzéssel fondant-cukrot, azaz egy becsomagolható édességet. Ez volt valójában a mai szaloncukor őse, amelyet a 14. században állítottak elő. Akkor persze még korántsem volt olyan fejlett az édesipar, mint manapság, de már a felforralt vízben feloldott cukor, majd az ebből készült, ízesített cukormassza is tökéletes kiindulási alap volt ahhoz, hogy egy közkedvelt nassolnivalót alkossanak.

Édesem, édesem

Még ma is úgy tartják, hogy a franciák a szerelem nagymesterei. Nem véletlenül, hiszen ők aztán tényleg megadják a módját az udvarlásnak. Egy régi legenda szerint a szaloncukor történetében is akad némi romantikus szál, amely egy Papillot nevű francia cukrászmesterhez, illetve inasához köthető. Úgy tartják, hogy a tanonc nem csak szeretetével, hanem finomságokkal is szerette volna elhalmozni szíve választottját, ezért a papírdarabkákra, amelyekre szerelmes üzeneteit írta a kiszemeltjének, a biztonság kedvéért némi csokoládét is csomagolt. A bonbonok hiánya Papillot úrnak is feltűnt, az ötlet azonban annyira magával ragadta, hogy rögvest magáévá is tette azt, és elkezdte egyesével becsomagolni az apró nassolnivalóit némi szívhez szóló üzenet kíséretében. Azt ugyan nem tudjuk, mi lett az inas és a hölgy kapcsolatából, de a papillote néven ismert nassok a mai napig nagy kedvencnek számítanak Franciaországban.

Üdv nálunk

Hogy jutott el mindez Magyarországra? A legtöbb feljegyzés tanúbizonysága szerint elődeink a 19. század elején kezdtek el kísérletezni a puhacukorral, amelyhez nagy valószínűséggel az országba érkező németektől kapták az inspirációt. Az egykor használt salonzuckerl elnevezés is arra utal, hogy a germánoknak fontos szerepe volt abban, hogy eljussunk a nyalánkság mai formájáig. Persze ehhez olyan vállalkozó kedvű szakácsokra volt szükség, mint például Hegyesi József, aki az 1890-es években állítólag már közel húsz féle ízhez álmodta meg a tökéletes receptet. Noha kezdetben minden egyes csemegét kézzel készítettek, hamar felgyorsultak az események, hiszen mindez nagyjából egybe esett az ipari forradalomnak köszönhető fejlődéssel. Így történhetett, hogy a csomagolópapír végeire rojtok kerültek a riccelőnek köszönhetően, az előállítható mennyiség nőtt és megjelentek a máig jellegzetes színes sztaniol papírok is. Innen pedig már csak pár lépésre volt szükség ahhoz, hogy Stühmer Frigyesnek és a Gerbaud Cukrászádának köszönhetően az egész világ megtudja, mire képesek a magyarok.

Mi fán terem…

Adja magát a kérdés, hogyan miért pont a - Jókai Mór szavaival élve - szalonczukkedli lett az egyik legkedveltebb fenyőfadísz? Persze ma már főleg díszes gömbökkel, angyalhajjal és girlandokkal dekorálunk, ám ezek elterjedése előtt szokás volt különböző ételeket, például kandírozott és szárított gyümölcsöket, habcsókokat, pattogatott kukoricát aggatni az ágakra. A szaloncukor kezdetben a tehetős emberek kiváltsága volt, akik szerették volna mindenki számára egyértelművé tenni a társadalomban elfoglalt helyüket. Ennek kifejezésére kifogástalan eszköz volt a fán is megmutatni, hogy ők nem szűkölködnek semmiben. Ezt természetesen a szegényebb polgárok is szerették volna lemásolni, így kezdetben otthon készítették el a saját cukraikat, a sorozatgyártás megjelenésével pedig ők is egyre több lehetőséghez jutottak.

Tömeges érdeklődés

A világ változik, de van, ami örök. A szaloncukor imádata például ilyen. Az őszi hónapokban ellepik a boltok polcait a változatosabbnál változatosabb ízben és színben készülő ínyencségek, amelyek közül mindenki bátran válogathat. Bizonyos felmérések alapján egy átlag magyar család például 1 kilogrammnyit vásárol évente, de vannak, akik ennél is több csokis csodát csennek le a családi karácsonyfáról. Ahány ház, annyi szokás, de abban szinte teljesen biztosak lehetünk, hogy idén sem telik el úgy az ünnep, hogy ne falna fel mindenki legalább egyet az egyik legnépszerűbb magyar karácsonyi termék közül.