VOLT Fesztivál: Pörgés a Pendulumon, melankólia Mobyn

Persze először a kihagyhatatlan Quimby-re értünk volna oda időben, ha nem lett volna lehetetlenség taxival feljutni Sopronból a tett helyszínére. Az összes soproni taxi társaság vonala foglalt volt, ha pedig esetleg felvették, akkor közölték, hogy nincs több autójuk. Így végül a Volt busszal totyogtunk felfelé a hegyen.

A Quimby koncerten rájöttem, hogy a fiúknak nagyon sok új számuk van... Amiket, sajnos, nem ismerek. A most múlik pontosan című dalukról ez nem mondható el, mert mindenki teli torokból énekelte, amíg Kis Tibi kímélte érces hangszálait. És azért a ráadásban is vigasztaltak egy Sehol se talállak nevezetű nótával.

A Pendulumra kicsit félve mentem, mert nem ismerem őket túl jól, viszont kellemesen csalódtam, mert hatalmas bulit csináltak a kissé zúzós zenéjükkel. Megugráltattak még engem is, pedig már úgy éreztem, hogy bármelyik órában végkimerülésben fogok elhunyni.

Egy a sátorban elfogyasztott konzerv után teli hassal indultunk Moby-t hallgatni. Hiba volt. Nem elmenni rá, hanem enni előtte. Mert ilyenkor minden energia a gyomor környékére koncentrálódik, és a szemek hajlamosak lecsukódni. Pedig az énekes leányzónak nagyon vad hangja volt, és hát Moby, még mindig Moby. Viszont a Pendulum után olyannyira lagymatagnak tűnt, hogy meg kellett mentenem állva alvó barátaim méltóságát és pár dal után elhagyni a nagyszínpad környékét, és valami táncosabb mulatság után nézni, amit meg is találtunk az Unicum sátornál.

És végül mindazok figyelmébe ajánlanám a következő mondatot, akik azt hiszik, hogy mi itt már napok óta dagasztjuk a sarat, hogy tegnap éjjel esett két csepp eső, amúgy itt sunshine és happiness van - mint ahogy azt a galéria is bizonyítja. Nem úgy, mint Budapesten...