Kerüljük el ezt a hibát a hortenzia ápolásakor, különben nem fognak virágozni

kerti hortenzia
Shutterstock - Ihor Hvozdetskyi
hiba műtrágya hortenzia
Fajtától függően akár egész ősszel virágozhatnak, persze csak akkor, ha megfelelően gondoskodunk róluk. A szakértők szerint egy dolgot mindenképpen kerülnünk kell a hortenzia ápolásakor, különben nőni fog, de virágba borulni nem.

Nem véletlenül népszerű növény a kertekben is a hortenzia, hiszen csodálatos virágaival igaz mesebirodalommá változtatja az udvart. Nem is túl kényes növény, ráadásul fajtától függően egész ősszel virágozhat, már amennyiben nem követünk el egy nagy hibát. Szakértők hívták fel a figyelmet arra, mitől kell óvakodnunk.

hortenzia
A hortenzia nem kényes növény, de van egy-két szabály, amit mindenképpen be kell tartani
Forrás: Shutterstock

A hortenzia egész ősszel virágozni fog, ha nem követed el ezt a hibát

Számos különböző hortenziafajta létezik, de a szakértők szerint nagyjából mindegyik hasonló körülmények között érzi jól magát. Ez egy szívós cserje, ami sok mindent elvisel, ráadásul fajtától függően egész késő nyáron és ősszel is virágzik. Az újonnan telepített növények esetében a szakértők azt tanácsolják, hogy a tavasztól nyárig tartó első növekedési időszakban öntözzék a növényeket, ha hét-tíz napig nem esett csapadék. A nem frissen ültetett hortenziáknak is jót tesz, ha a száraz időszakok alatt öntözik, valamint ha mulcsozzák őket. „Rendszeresen ellenőrizzük a cserépbe ültett növények nedvességtartalmát, és gondoskodjunk arról, hogy ne száradjanak ki. Nyáron ezeket helyezzük át árnyékosabb helyre, hogy csökkentsük a kiszáradást." Ez még az őszi hónapokban is fontos, amikor virágoznak. Ültetés után használhatunk általános műtrágyát, tápoldatot, de a hortenziáknak a szakértők szerint nincs szükségük rendszeres tápoldatozásra.

Sőt, a túl gyakori tápoldatozás azt eredményezi, hogy inkább leveleket növeszt a cserje, és a valószínű, hogy a bokrokon kevesebb lesz a virág.  A fagykárra is érzékenyebbé teheti őket, ami a tél folyamán elpusztíthatja a növényt. 

 


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.