Nem ciki és nem vagy bolond! - Pszichológushoz járni az öngondoskodás egyik pillére lehet

terápia, pszichológus, életmód
Shutterstock - Lopolo
terápia pszichológia életmód
Sokan még ma is úgy gondolják, csak a bolondok járnak „agyturkászhoz”. Pedig ez egyáltalán nem igaz: a pszichológus terápiája szinte minden emberre ráférne.

Bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, ahol úgy érzi megrekedt és ahonnan nincs kiút–ezt egyedül borzasztóan nehéz megoldani, a saját életünket könnyítjük meg azzal, ha pszichológushoz fordulunk.

lélek, pszichológus, segítség
A pszichológus segít feloldani a korábbi traumákat.
Forrás: Shutterstock

Sokan még a mai napig félve veszik igénybe a pszichológus segítségét

Utánajártunk, vajon mi lehet ennek az oka!

Emese édesanyja magányosnak érzi magát, mióta hat esztendeje meghalt a férje. A 65 éves asszony próbált új kapcsolatokat kialakítani, randevúkra járni, de nem boldog, egyre inkább befelé fordul. A gyerekei, érthető módon, aggódnak érte.

Anya sosem volt egy nagy társasági ember, de mióta elment apu, ő pedig nyugdíjas is, még rosszabb lett a helyzet. Pedig nem kellene, hogy így legyen: kimondottan dekoratív nő, intelligens, tájékozott, szerintem jó társaság lehet bárkinek. Attól viszont, hogy otthon ül, egyre rosszabb a kedve, nagyon borúsan látja a világot, időnként az az érzésem, hogy elvágyódik, nem is akar élni. Ez sajnos már olyan méreteket ölt, amin mi, a gyerekei nem tudunk segíteni, szerintünk szakemberre lenne szüksége. Ám ha kiejtjük a szánkon a pszichológus szót, akkor elképesztő haraggal, sértetten utasítja vissza magát az ötletet is. Szerinte túlreagáljuk a dolgokat, ő nem őrült.

Megértéssel figyelni

Noha a pszichológusok ismeretterjesztő munkájának köszönhetően nagyon sokat javult a magyar lakosság pszichológiai tudatossága, azért még korántsem szívderítő a helyzet. 
Sajnos sokan még ma is úgy gondolják, hogy csak a hülyék és a bolondok járnak hozzánk – kezdi Végh Ferenc pszichológus. – 

Pedig egyáltalán nem kell ahhoz őrültnek lenni, hogy az embert utolérje valami komoly lelki probléma, amin nem tud csak úgy úrrá lenni... Ahhoz, hogy kimásszunk a gödörből, néha szükség van egy segítő kézre. A pszichológus azért ideális választás erre a feladatra, mert független kívülálló. És bár empátiával, megértéssel fordul a kliens felé, nem feltétlenül fogja azt mondani, amit az illető hallani szeretne. Ő az a személy, aki szakértelmével figyeli, értelmezi az ülések minden egyes részletét, a verbális és nonverbális kommunikáció által szerzett információkat. Segíthet megtalálni azokat a feldolgozatlan vagy még átdolgozásra váró, fájó pontokat, amelyeket egy barát vagy családtag nem biztos, hogy észrevesz, hiszen elfogult.

A lélek, ami megbetegít

Ahogy elszaladunk az orvoshoz, ha fáj a torkunk, vagy beáll a derekunk, úgy az is fontos lenne, hogy ne legyünk restek a lelki egészségünkkel foglalkozni. 

Már eleink is tudták, hogy ahogy megbetegszik a test, úgy megbetegszik a lélek is. Sőt, ez gyakran igaz fordítva is, hiszen ha depressziósak vagyunk, ha szorongunk, kimutathatóan csökken az immunrendszer aktivitása. Az egy éven túl tartó gyász már nem tekinthető normális állapotnak, a hölgy kedvetlensége, totális lehangoltsága azt mutatja, hogy nem sikerült teljesen megküzdenie ezzel a komoly próbatétellel, ezért valóban érdemes lenne pszichológushoz vagy akár pszichiáterhez mennie. A gyerekeinek meg kellene próbálniuk érvekkel rábeszélni őt erre, esetleg olyan filmet vagy sorozatot nézetniük vele, ahol azt látja, hogy a terápiás folyamat felfogható egyfajta önismereti útként is, mint például a Terápia című magyar sorozatban.

Az alap: a kölcsönös szimpátia

Végh Ferenc azt mondja, a küldött beteg, az ún. delegált kliens, általában nem elég motivált a változásra. 

„A változást ugyanis akarni kell! Ezzel együtt érdemes az ellenállót is noszogatni, mert sokszor az első üléseken derül ki számára, hogy pszichológushoz járni tulajdonképpen jó dolog. Ha a terapeutával megvan az egymásra hangolódás, a kölcsönös szimpátia, ami nagyon fontos az eredményes munkához, az gyakran ott tartja, „berántja” a pácienseket. Ha viszont úgy ítéljük meg, hogy a hozzátartozónk esetleg veszélyt jelenthet önmagára, azaz fennáll az öngyilkosság lehetősége, akkor tegyük félre a fenntartásainkat, fogjuk meg őt a grabancánál fogva, és ha kell erővel vigyük el egy pszichiáter szakorvoshoz, vagy akár hívjunk hozzá mentőt."

88 éves lett Müller Péter: ezt üzente a Life.hu olvasóinakTudod, mi az a tokofóbia? Lehet, hogy téged is érintHízás menopauza alatt? Ezt csináld, ha el akarod kerülni!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.