5 testbeszédjelzés, ami elárulja, ha valaki nem szeret téged

lelepleződés testbeszéd-jel testbeszéd
Nem csak szavakkal tudjuk a másik embernek elmondani, hogy nem kedveljük, sőt, többnyire nem is úgy tesszük. A testbeszéd azonban mindent elárul arról, miként viszonyulunk a másikhoz.

Hogyan ismerjük fel, ha valaki nem kedvel minket? Egy amerikai pszichológus, Francesca Tighinean öt árulkodó tesztbeszédjelet azonosított, emelyek azt sugallják, hogy valaki nem kedvel minket. Nézzük melyek ezek. 

testbeszéd
A testbeszéd többet mondhat minden szónál
Forrás: Shutterstock

A testbeszéd nehezebben irányítható

A nonverbális kommunikációnk sokszor többet is elárul rólunk, mint szeretnénk. A jó hír azonban az, hogy ha ismerünk bizonyos jeleket, a testbeszéd segíthet, hogy felmérd, a másik hogyan is áll veled. Íme, 5 jel, amit ha észreveszel, jobb, ha óvatos vagy. 

1. Szemkontaktus elkerülése

Ha valaki kerüli velünk a szemkontaktust, azt jelezheti, hogy nem akar mélyebb kapcsolatot vagy beszélgetést. Francesca szerint ez az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy megállapítsuk, valaki távolságtartó velünk.

2. Összeszorított ajkak

Az összeszorított ajkak irritációt, stresszt vagy elutasítást jelezhetnek. Ez a finomverbális jel gyakran akkor látható, amikor valaki kellemetlenül érzi magát egy szituációban vagy adott személy társaságában.

3. Testhelyzet és a lábak iránya

Ha valakinek a felsőteste vagy a lába elfordul tőlünk, az szimbolizálhatja a távolságtartást vagy a kilépési szándékot az interakcióból. Tudatalatt az ilyen pozíciók arra utalhatnak, hogy a személy nem szívesen kontaktál velünk.

4. Akadályok létrehozása

A keresztbe tett karok, egy lépés megtétele hátrafelé vagy tárgyak kettünk közé helyezése azt jelzi, hogy a másik fél kényelmetelenül érzi magát velünk. Ezek az akadályok a távolságtartás igényét fejezik ki. 

5. Mosoly hiánya

Az őszinte mosoly hiánya vagy a merev arckifejezés az érdektelenséget és hűvös viszonyulást tükrözik.

Hogyan kedveltessük meg magunkat másokkal?

Ha gyakran tapasztalunk ilyen jeleket, mi is változtathatunk, hogy könnyebben megkedveljenek bennünket. ezeket a jeleket, Francesca Tighinean szerint vannak egyszerű módok arra, hogy pozitívabb benyomást keltsünk

Kérjünk apró segítséget  – Ez erősíti az összetartozás érzését.

Mondjuk ki gyakran a másik nevét – Ez személyesebb légkört teremt. 

Várjunk néhány másodpercet, mielőtt válaszolnánk egy kérdésre – Ez sugallja, hogy megfontoltan kommunikálunk, ami bizalmat ébreszt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.