Magyarul van, de fogadjunk, hogy nem érted ezt a szöveget

A magyar nyelv hosszú évszázadokon át folyamatosan formálódott, bővült és fejlődött, hogy lépést tartson a világ változásaival. A nyelvújítás korszakában a magyar alkotók új szavakat alkottak, hogy a nyelv kifejezőképesebb legyen. Némelyik útjára indított kifejezés annyira természetessé vált, hogy máig használatban maradt, de akadtak olyan próbálkozások is, amelyek már akkoriban is megmosolyogtatták az embereket. A nyelvújítás időszakának egyik legismertebb, ám vitatott alakja Barczafalvi Szabó Dávid volt. Ő nem csupán egy maréknyi szó bevezetésével próbálkozott, hanem egészen extrém megoldásokkal is előállt. Munkája rengeteg kritikát kapott, és nem alaptalanul: egyes alkotásai ma már szinte teljesen olvashatatlannak tűnnek.

Amikor a nyelvújítás túlzásba csap át – Magyar szövegek, amiket nem értünk

Barczafalvi Szabó Dávid neve a legtöbb embernek nem cseng ismerősen, pedig a magyar nyelv egyik legnagyobb kísérletezőjéről van szó. Száz szava végül be is épült a magyar nyelvbe, de alkotásainak döntő többsége a feledés homályába veszett. Nem véletlenül, hiszen voltak olyan szóalkotásai, amelyeket kiejteni is nehéz, nemhogy használni a mindennapokban.

A magyar nyelv legfurcsább szóalkotásai

Bár a nyelvújítás rengeteg hasznos változást hozott, akadnak benne egészen meghökkentő próbálkozások is. Barczafalvi nemcsak egy-egy kifejezést szeretett volna lecserélni, hanem teljesen átírta volna a nyelvet. 

Nyelvújítás vagy kísérleti kudarc?

Bár a magyar nyelv élő, folyamatosan változó rendszert alkot, az ilyen extrém próbálkozások ritkán élik túl a kísérleti szakaszt. Barczafalvi szavaiból a legtöbbet nem vették át, mert nem illettek bele a magyar nyelv megszokott rendszerébe. 

Egy olvashatatlan remekmű: a „Szigvárt klastromi története” (részlet)

„Egygy estve sétálni vívé az Atyja egygy Kaputzínos Klastrom felé, hol egygy régi jó barátja vólt. Szép gyönyörüséges estvéli idö vala! ki érének egygy híves erdöböl, mellyben a’ Poszáták, Rigók és Filemilék az éneklésben egygymás köztt vetélkedtek, és a’ vad galambok a’ magok’ nyögéseket [p 0010] azoknak énekléseik közzé egyelítgették. Az erdönek setétsége, és a’ Rigóknak szomorún zengö éneklések, az ifjú Szigvárt’ szívét, mint egygy innepi buzgósággal elegyes szomorúságú állapatba helyheztették, mellybe ötet az ö Atyjának, a’ Tremészet’ szépségéröl ‘s a’ Teremtö szeretetéröl, kész akartva úgy intézett véle való beszélgetése, még jobban bé merítette vala. A’ Klastromra méne osztán beszédek: majd látsz ott, Fijam! tiszteletre méltó Férjfiakat, kik átal látván a’ Világ bolondságait ‘s tsalárdságait, magokat attól jó eleve el szakaszták, hogy Istennek minden meg háboríttatás nélkül szolgáljanak, ‘s magokat az örökké valóságra készítgessék.”