Vége. Lecsengtek az ünnepek. Kicsit kikapcsoltuk az agyunkat, de most már ideje újraindítani a gépezetet. A rendszer újratölt, a fogaskerekek csikorogva elindulnak, nincs mese: bele kell rázódnunk az újévbe. A karácsonyfáról már vadul potyognak a tűlevelek, és egyre komolyabb kihívás olyan szaloncukrot vadászni róla, ami még nem üres, mert nálunk például apukám és az öcsém is sportot űznek belőle, hogy trükkösen visszacsomagolják a papírt, miután kiették belőle a zselés vagy a vajkaramellás nyalánkságot.
Januárban hirtelen felébred a lelkiismeretünk is: úristen, mit tettünk az ünnepek alatt?! Pedig megfogadtuk, hogy az idén nem zabáljuk halálra magunkat a nagyi bejglijéből. A lelkiismeret-furdalás mellett megjelenik egy ismerős, de rég nem tapasztalt - és kivételesen jóleső - érzés: az éhség. Végre!
Pár évvel ezelőtt feltűnt, és azóta már direkt figyelem, hogy a családdal töltött ünnepi napok alatt egyszerűen esélyed sincs arra, hogy megéhezz, mert folyamatosan ott áll az asztalon a süti, a husi, a gyümölcs, a szaloncukor, a minden, és valahogy mindig előbb tolnak eléd egy tányérka finomságot, mint ahogy megéheznél. Nekem már szabályosan hiányzott, és kifejezetten kellemes kicsit azt érezni, hogy kiürült a szervezetem - ha csak rövid időre is -, mert elég nagy strapának volt kitéve szegényke az elmúlt másfél-két hétben.
Az ünnepek után én a telet is azonnal elkezdem búcsúztatni gondolatban: köszönjük, megvolt a hull a pelyhes, a meghitten jégvirágos karácsony, pipa, most már igazán jöhet a tavasz! Pedig novemberben hogy vártam, hogy havazzon végre...
Sarkalatos pont a dekoráció kérdése is: feltenni mindig olyan sürgős, leszedni már kevésbé. Jókat szoktam derülni a még júniusban is kitartóan függeszkedő nyári Mikulásokon, akik december óta nem tudták átverekedni magukat az erkély korlátján. Le a kalappal: plusz húsz fokban is jól bírja a kisöreg!
A karácsonyfának az a szerencséje, hogy egy idő után tényleg kegyetlen, ahogy minden szellősuhintásra százasával potyog róla a tűlevél, szóval legkésőbb farsangkor azért csak kikerül a nappali közepéről. Sok helyen látom, hogy például az adventi angyalkás ajtódíszt közvetlenül a húsvéti nyuszi váltja. Nem vagyok rá büszke, de tavaly nálunk is csak márciusban sikerült leszedni a házról a karácsonyi fényeket. Idén összekapjuk magunkat, ígérem! Nem tehetünk róla, amennyire meghitt és hangulatos dolog kitenni a csillogó üveggömböket, annyira prózai és kiábrándító bedobozolni őket. A halogatás oka a legritkább esetben az, hogy minél tovább szeretnénk őrizni az ünnepek hangulatát, sokkal inkább az, hogy egyszerűen nincs idő, energia és kedv, hogy rászánjuk magunkat a romeltakarításra. Magyarul: lustaság van.
A januári kijózanodás közepette remélem, mindenkinek szép emlékei maradnak az idei karácsonyról, amiket még hosszan lehet őrizgetni, felidézni, emlegetni, és csak kevés helyen sült el balul a szenteste, mint például nálunk néhány évvel ezelőtt. Az öcsikém ugyanis jó ötletnek találta, hogy csúszós talpú műanyag papucsban segítsen behozni a nagymamám által főzött ünnepi halászlevet. Néhány órával később már határozottan mást gondolt erről az akcióról, amikor begipszelt lábbal feküdt a kórházi ágyán, de dicséretére legyen mondva, nagyon ügyesen esett: a lába ugyan eltört, de a levesből egy csepp sem veszett kárba. Így aztán ott helyben tálaltuk fel neki az ünnepi menüt. Akkor nem tűnt ilyen viccesnek, de azóta örökzöld karácsonyi sztori lett belőle, ami minden évben előkerül legalább egyszer.
Csakúgy, mint az az eset, amikor nemcsak a csillagszórót, hanem a saját hajamat is sikerült felgyújtanom egy óvatlan pillanatban - szintén szenteste. 4-5 éves lehettem, akkoriban hátközépig érő, hosszú hajam volt, és nagy, oroszlános ünnepi "sörényem", amit roppant büszkén viseltem. Határozott léptekkel megindultam a fa felé egy gyertyával a kezemben, és valahogy a menetszél és a lendület belesodorta a lángot az első tincseimbe. Szerencsére a szüleim azonnal rám vetették magukat, szóval nem lett semmi dráma, csak egy kis ijedtség és kellemes pörkölt haj szag...
Tipikus. Annyira törekszünk a tökéletesre, ha az ünnepekről van szó, és minden annyira fennkölt és precízen megtervezett, hogy szinte törvényszerű, hogy az élet humorizáljon velünk egy kicsit, és dobálja az ilyen sztorikat. Ha valóban megtörténnek szenteste ezek a balesetek, azokon már tényleg csak röhögni lehet, és felismerni, hogy éppen a tökéletlensége miatt lesz az a bizonyos karácsony a lehető legtökéletesebb.
Nálatok is voltak ilyen - utólag már - vicces karácsonyi balesetek? Osszátok meg velem, és töltekezzünk belőlük együtt, hátha ezzel a kis átvezetéssel, nosztalgiázással könnyebben megy a visszarázódás a szürke januári hétköznapokba.
Ti mit gondoltok? Itt ti is elmondhatjátok a véleményeteket! |
Ha kíváncsi vagy Ördög Nóra új könyvére, itt minden részletet megtudhatsz róla. |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.