Színészlegendák hetven felett - A lenyugvó napnak is van ereje

Színészlegendák 70 felett - Robert Redford
Getty Images - Francois Durand
színész jack nicholson Robert Redford
Sármos hírességek hetven felett, akik még mindig elbűvölnek bennünket. Hiába az évek és a kor, sokuk semmit sem változik, sőt, az idő múlásával csak érettebbek lesznek. Íme, az igazi színészlegendák hetven felett.

Úgy tűnik a színészet jól konzervál. Kedvenceink az évek múlásával egyre fittebbek lesznek, sőt, akad, aki családot bővít, jachtról ugrál és meccsekre jár. Színészlegendák hetven felett, hát, így kell élni...

színészlegendák
Színészlegendák hetven felett Forrás: AFP

Színészlegendák hetven felett

Robert Redford (88)

Robert Redford a megtestesült amerikai álom. Angol, skót és ír felmenőitől örökölt genetikája különleges vonásokkal ajándékozta meg.  

A Broadway-n először a Sunday in New York és a Mezítláb a parkban című darabban játszott, utóbbi filmváltozatában Jane Fonda volt a partnere. Első filmje, a War Hunt 1962-ben készült, ebben Sydney Pollackkal játszott, akivel hét közös filmet forgattak. A Butch Cassidy és a Sundance kölyök című western (1969) tovább növelte Redford népszerűségét. Rendezőként 1980-ban debütált az Átlagemberek című filmmel, ami akkora siker lett, hogy három Oscar-díjat kapott. Az 1994-es Kvíz-show című film rendezéséért szintén Oscar-díjra jelölték, A suttogó (1998) pedig az első olyan filmje volt, amelyet nem csak rendezett, hanem a főszerepét is ő játszotta. Imádtuk a Távol Afrikátólban, A hírek szerelmeseiben, és persze a Kémjátszmában is. 

  • Robert Redfordnak három gyereke és négy unokája van. A filmezéstől visszavonult és a családjának él. 

Jeff Bridges (74)

Jeff Bridges Los Angelesben született, méghozzá színészcsalád gyermekeként. Így egyenes út vezetett a színpad és a film világába. Mindössze nyolcéves volt, amikor szerepet kapott a Sea Hunt című televíziós sorozatban, 1971-ben 22 éves korában pedig megkapta élete első Oscar-jelölését Az utolsó mozielőadás című filmben nyújtott alakításáért.

 Jeff Bridges népes rajongótábort gyűjtött az 1976-os King Kong feldolgozással, az Esélylesőkkel és a Manipulátorral és A nagy Lebowskival, de közben falta a nőket és évekig küzdött függőségével. Jeff Bridges egyik hobbija a fotózás, rendszeresen készít képeket a forgatásokon, emellett imád saját zenekarával játszani.  Utoljára A nagy öreg című akciósorozatban láthattuk 2022-ben. 

Morgan Freeman (87) 

Az Oscar-díjas Morgan Freeman Tenessee-ben született. Már nyolc évesen iskolai darabokban játszott, és drámaversenyeken jeleskedett, de akkoriban  mégsem akart színész lenni. 

Forrás: AFP

Szerelőnek jelentkezett az Egyesült Államok Légierejéhez. Minden munkát elvállalt, volt másoló, táncos, majd visszakanyarodva a színjátszáshoz kisebb szerepeket kapott a Boradway-n. Az első nagy sikere a Miss Daisy sofőrje című film volt, aztán jött A remény rabjai, A hetedik, az Invictus, a Minden6ó, a Bakancslista és számtalan dokumentumfilm, amelyekben narrátori feladatot vállalt. 

Morgan Freeman igazi örökmozgó: ugyan megszerezte a pilótaengedélyt, de egy 2008-as baleset miatt megbénult az egyik kézfeje, így már nem tud vezetni. Egy dolog vigasztalja, hogy golfozni és dolgozni továbbra is képes. 

Legutóbb 2023-ban láthattuk a Muti: halálos rituálé című filmben. 

Jack Nicholson (87)

A nővérének hitte a szülőanyját évekig Jack Nicholson. A filmsztár 37 évesen tudta meg, hogy akit a szüleinek tartott, ők valójában a nagyszülei, akik a 17 évesen teherbe esett lányuk helyett vállalták a kis Jack felnevelését. 

Forrás: AFP

Mire fény derült a titokra, már mindkét nő elhunyt, így a színész nem tudta szembesíteni őket az igazsággal. Cserébe fényes karrierrel ajándékozta meg az élet: A holló és a Terror című filmben láthatta először a közönség az 1960-as években, majd jött  Szelíd motorosok amiért megkapta élete első Oscar-díj jelölését is. Az Oscart azonban nem ez, hanem az 1975-ös Száll a kakukk fészkére című film hozta el neki. Olyan mozikban játszott, mint a Ragyogás, a Becéző szavak, az Eastwicki boszorkányok, vagy a Batman, amiben Jokert alakította. Kapcsolataiból összesen öt gyermeke született, megszállott Los Angeles Lakers rajongó, soha nem hagyna ki egyetlen meccset sem. 

Igazi díjgyűjteménye van: Jack Nicholson 3 Oscar-, 6 Golden Globe- és 4 BAFTA-díj tulajdonosa. 

Robert de Niro (81)

A dél-olaszországi származású amerikai színész szobrász-festőművész családba született. Édesanyja egyedül nevelte fel, miután az apa elhagyta őket. A kis Robert rajongott a képregényekért, visszahúzódó gyerek volt. 

Robert De Niro
Robert De Niro
Forrás: Getty Images 

Első szerepe az Óz a csodák csodája című darab félénk oroszlánja volt. Bár első három filmjét Brian de Palmaval forgatta, de igazán sikeres akkor lett, amikor Martin Scorsese filmjeiben dolgozott, például az Aljas utcákban, vagy a Taxisofőrben. A Kerresztapa II-ben ő játszotta a fiatal Vito Corleonét - érdekesség, hogy Marlon Brandóval ugyanazért a szerepért kaptak Oscar-díjat, ami azóta sem fordult elő a díj történetében. Hatalmas siker volt az Ébredések, a Cape fear - a rettegés foka, a Casino, a 15 perc hírnév, filmjeiért összesen kilencszer jelölték Oscar-díjra, amit kétszer kapott meg. 

Robert de Niro nem szereti a sajtót, viszont imádja az életet. Társtulajdonos egy étteremláncban, és 79 évesen lett hétszeres apuka, legutóbb egy jachtról ugrálva ünnepelte a születésnapját.  

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.