Egy sorozat mindig feladja a leckét a készítőknek, mivel több éven átívelve kell végigvezetni egy koherens történetet és több szálat szükséges elvarrni. Ebbe a kihívásba sok készítőnek beletört már a bicskája az évek alatt. Lássuk melyik kivételes sorozatok kaptak méltatlan utolsó évadot.
A nézők hat évadon át követhették a New Jersey-i olasz maffia működését a maffiafőnök, Tony Soprano szemüvegén keresztül. A Maffiózók a sorozatkészítés úttörője volt, csavaros történettel, rétegelt karakterekkel és frappáns dialógusokkal. Az utolsó évadra azonban vesztettek a lendületből, a karakterépítés, történetszálak kicsúsztak a készítők kezéből, egy kusza, széteső utolsó évadot kaptunk, mely meg sem közelítette a korábbi évadok minőségét.
Mindig nagy veszteség, amikor egy sorozat szívét-lelkét jelentő rendező távozik. A bűbájos Szívek Szállodája is ennek esett áldozatul, amikor készítője, Amy Sherman-Palladino távozott a 6. évad után. A sorozat záróévada két évadnyi eseményt sűrített magába, karakteridegen döntések, logikátlan fordulatok követték egymást, de a széria védjegyének számító pörgős dialógusok sem voltak már a régiek.
Azt viszont meg kell hagyni, hogy a 2016-os Szívek Szállodája: Egy év az életünkből kiköszörülte a csorbát. Valamelyest.
A kétezres évek vámpírmániájának ricsajában indult True Blood sorozat az egyik legigényesebben összerakott alkotásként indult, ahol a természetfeletti lényeket társadalmi konfliktusok metaforájaként használták. Az évadok során egyre több szereplő és cselekményszál keletkezett, amit egy idő után nem tudtak kézben tartani, így jutottunk el a katasztrofális utolsó évadhoz, ami már csak silány utánzata volt a sorozat korábbi minőségének.
A Hazug csajok társasága egy baráti társaságból rejtélyes módon eltűnt bálkirálynő köré szőtte csavaros sztoriját, a recept eleinte pompásan működött. Vesztét épp népszerűsége okozta: minél több pénzt akartak belőle kisajtolni, így nyújtották a történetet, mint a rétestésztát, hogy aztán a 7. évadban egy légből kapott, harmatgyenge csavarral hagyják hoppon a sorozat rajongóit az amúgy sem izmos záróévad végén.
Minden idők egyik legnagyobb hatású televíziós sorozatának valójában már az utolsó előtti, 7. évada sem ért fel a korábban megszokott minőséghez, de a Trónok harca utolsó évada még ezt is képes volt alulmúlni. Habár a Tűz és Jég Dala könyvsorozat lore-jának ismeretében csak fele annyira tűnnek blődségnek a történések, ahogy a néhány katartikus pillanatát sem szabad elvitatni, de a rajongók csalódottsága ezek ismeretében is érthető.
A készítők eleve nehezített helyzetből indultak: nem állt rendelkezésükre a történet alapjául szolgáló könyvanyag, és egy rövidített szezonban meséltek el másfél évadnyi történést, és - mint kiderült - nem sikerült hozni a várt színvonalat. A korábban sziporkázó dialógusoknak nyoma sem volt, a karakterek logikátlan döntések garmadáját hozták, kusza, összecsapott történetet kaptunk, az utolsó rész lezárása pedig még a legoptimistább nézőket is kizökkentette.
A katasztrofális sorozatfinálé után évekkel később is tagadásban élnek a Trónok harca rajongói, de még a színészek is ekézték a záróévadot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.