Steiner Kristóf: Tanulj te is repülni!

Később az általános isiben is szembesültem vele, hogy néhány osztálytársam egy hittanóra után lazán besózott egy csigát, vagy lefejezett egy szarvasbogarat, csak úgy viccből. Azt hiszem, még a tízet sem töltöttem be, amikor először fogalmaztam meg magamban: a vallás - anélkül, hogy valaki lelki fejlődésének eszközeként tekintene rá - épp olyan, mint a babaként ránkragadt becenevünk. Sokakban kamaszkorukig fel sem merül, hogy sosem adta áldását rá, hogy az egész utca Bömbinek, Mókinak vagy Pipinek hívja. Ahogy arra sem, hogy megkereszteljék, megszabadítsák az előbőrétől, vagy vasárnaponként istentiszteletre hordják, esetleg rendszeres palacsintapartikra a tiszteletes otthonába... megtörtént eset.

Én magam buddhista családban nőttem fel, a tibeti mantrák mormolása közben pedig már gyerekként is fél szemmel a magyar szöveget követtem, hogy megfejtsem a kódokat. A vallási hagyományainknak ugyanis - bár sokszor csupán berögzüléseknek tetszenek - mindig vannak spirituális gyökerei. A Biblia tanításai is metaforikus értelemben segítenek a hétköznapok során - hiszen nem fizikai értelemben építünk égigérő tornyokat, hanem büszkeségünk, egónk tör az égig. A Vörös-tenger kettéválása az izraeliták előtt nem egy természeti jelenséget vagy egy David Merlini trükkjeit megszégyenítő varázslatot kíván szemléltetni, hanem a mindannyiunk birtokában lévő csodát: a teljes bizonyosság erejét. Épp ezért tartottam fontosnak, hogy - ha már Izraelben töltöm a nyugati kulturában zsidó húsvétként emlegetett Pészahot - utánajárjak, mit is ünneplünk valójában, a felszín alatt. Kutatás közben pedig valódi időkapura bukkantam...

A Pészah kozmikus időkapuja a Kos havának teliholdjakor nyílik meg, és egy olyan világba vezethet minket, ami 0% egót és 100% tiszta Fényt jelent. Ez az ünnep lehetőséget teremt arra, hogy ráakadjunk a lelkünk mélyén feketéllő negativitásokra, amelyek megakadályoznak minket a lelki fejlődésünkben, és nem mellesleg abban, hogy helytálljunk a munkahelyünkön, megtartsuk a pasinkat, vagy épp rászánjuk magunkat arra a hónapok óta tervezett nyersdiétára/jógatanfolyamra/hastánckurzusra.

A Kos havának 15. napján a Fény elér, és felfed minden apró sötétséget. Mindannyiunk életében van valami - egy rossz szokás, egy működésképtelen kapcsolat vagy a karácsonyi úszógumi -, amelyről szentül hisszük: ettől lehetetlen megszabadulni. A Pészah üzenete nem más, mint hogy - ahogy az izraeliták az egyiptomi rabszolgaságot - a legrosszabb rémálmot is képesek vagyunk a hátunk mögött hagyni.

Tegnap este a kedvesem családjával, gyertyafényben ültük körül a Széder-tálat: egy furcsa tányért, amely olyasféle evilági, spirituális kapu, mint Harry Potter zsupszkulcsa vagy Neo piros kapszulája a Mátrixban. Maga a tányér, amin az ételeket elhelyezzük, a materiális világ. A rajta lévő pászka az elhivatottságot jelképezi, az égett csirkenyak - amelyet vegánként igyekeztem tapintatosan odébbpasszolni - segít megszabadulni a negatívitástól, a tojással - amelynél ismét exkuzálnom kellett magam - feladjuk a bennünk tomboló részesülési vágyat, a keserű torma pedig a halál ízét kóstoltatja meg velünk. A legbizarrabb fogás, a zavaros lekvárra emlékeztető Haroset három gyökérből és hét gyümölcsből készül, és a spirituális munka iránti elkötelezettséget szimbolizálja, ha pedig még mindig nem volt elég a zöldségből, a petrezselymet sós vízbe mártva megédesítjük azokat az ítéleteket, melyek a következő évben ránk várnak. Végül pedig egy csodálatos hír az állandó fogyókúrázóknak: a saláta segít egyesíteni az erőinket, hogy eltávolítsuk a káoszt a világból.

Amikor a telihold fényében fürödve nyugovóra tértem, a hasamnál jobban már csak a fejem volt tele: azon merengtem, vajon átugorva a csibehúst és a tojást én is keresztülléphetek-e az időkapun, vagy kint rekedtem a többi vegával és azokkal, akik épp hímestojásokat festenek a közelgő húsvét alkalmából. És bár válasz nem érkezett sem Mózestól, sem a mellettem hortyogó páromtól, éjszaka furcsa álmot láttam, amely száz szónál is többet ért. A kabbala tanai szerint Isten neve - héberül Vav Vav Lamed - azt jelenti: dacolni a föld vonzásával. Azt hiszem, a Pészah, a húsvét, a ramadán, sőt a tiszteletesnél rendezett palacsintaparti is éppen erről szól: néhány órára, napra, hétre igyekszünk elszakadni attól a hittől, hogy a boldogságunk a csípőnk körméretéből, a mahagóni konyhabútorból vagy az új iPhone-applikációnkból fakad. Amikor pedig ezt az életszemléletet nem csupán egy ünnep kedvéért tesszük magunkévá, hanem azért, hogy mindannyian boldogabban élhessünk a Földön, világossá válik: hétköznapi vágyaink olyanok, mint a gravitáció. A földhöz láncolnak minket. Álmomban azonban félelem, ragaszkodás és fizikai szárnyak nélkül repültem a tenger felszínén remegő ezüsthíd felett. Ha csak egy éjszakára is, de kiléptem a mátrixból.