"Nem készültem fel teljesen a fájdalomra" - Így szültem én

Alexa és a párja egy ideje már tervezték, hogy kibővítik a családot, de arra nem számítottak, hogy a pici szinte azonnal megérkezik. A várandósság is minden problémától mentesen zajlott.

"Terveztünk babát, bár nem ilyen hamar, ennek ellenére nagyon örültünk, amikor kiderült, hogy megfogant. Imádtam a terhességet, minden percét élveztem, főként azért, mert az első 12 heti émelygést leszámítva problémamentes volt. Nagyon vártam, hogy megmozduljon a baba, amit a 16. héten éreztem először. Az első ultrahangkép után két héttel aztán kiderült, hogy kislány - ez nem volt meglepő, végig éreztem, hogy nem is lehet más. Nem mintha a fiúkkal baj lenne, de egy igazi királylányt vártam. A szüléstervem nagyon egyszerű volt, mindent összepakoltam a 36. héten, hogy ha beindul a szülés, nyugodtan indulhassunk a kórházba. Lelkileg készültem a szülésre, de nem rettegtem, inkább reméltem, hogy mindent jól csinálok majd, a kislányom is ügyes lesz, és akkor nem lesz semmi probléma. Egy kicsit persze féltem az ismeretlentől, de csak egészségesen."

A lépcsőzés sem segített

A szülés a kiírt nap előtti este indult meg, és eleinte nem volt megterhelő, igaz, Alexa nagyon lassan tágult.

"November 1-re voltam kiírva. Október 30-án még vacsorázni voltunk a szomszéd községben. Este fél kilencre értünk haza, lezuhanyoztam és fél 11-kor arra keltem, hogy 5 perces fájásaim vannak. Mivel a fájások egyre erősödtek, összepakoltam, ami még kellett, és elindultunk a harminc kilométerre lévő kórházba. Ott azonnal megkezdődött a szokásos vizsgálat, az orvos megállapította, hogy mindösszesen szűk egyujjnyira vagyok nyitva. A vajúdóban feküdtem NST-vel a hasamon, mellyel a baba szívműködését és a méhösszehúzódásokat figyelték, és többnyire negyvenes fájásaim voltak, amire azt mondták, ez csak erős jóslófájás. Emiatt aztán reggel nyolckor beküldtek a kórterembe, hogy aludjak, pihenjek. Annyira nem fájt még akkor, hogy 'meghaljak', de annyira igen, hogy ne tudjak pihenni.

Délután háromkor értem el azt a pontot, hogy valamit csináljanak, mert nagyon fáj, bele se gondoltam, hogy ennél már csak rosszabb lesz. Akkor ismét vizsgálat következett, nézték a NST-t, de még csak 1 ujjnyira voltam kitágulva. Akkor ötször megmásztam a lépcsőt a harmadikig és vissza, hátha ezzel felgyorsulhat a tágulás, de ez sem nagyon segített. Két óra intenzív vajúdás után is csak bő egyujjnynira voltam nyitva. Akkor infúziót kötöttek be, kaptam oxitocint is, és lefektettek. Az orvos jött, hogy burkot repesszen, de amikor elkezdte volna, magától elkezdett folyni a magzatvíz... A természet gyorsabb volt. Innentől kezdve a nyugodt várakozásnak vége lett, és jött a katasztrófa - legalábbis számomra."

Se fájdalomcsillapító, se választott orvos

Valószínűleg az oxitocin infúzió miatt Alexa innentől nagyon erős fájásokkal küzdött, és fogadott orvosa megnyugtató jelenlétéről is le kellett mondania.

"Nagyon erősek és sűrűek voltak a fájások, alig volt köztük szünet, hogy szusszanjak egyet. Ez a két óra hossza volt a legrosszabb, a legkeményebb. Míg még tudtam gondolkodni, arra gondoltam, hogy vajon mennyire leszek jó anya, nem lesz-e valami baja a babának, és hogy ugyan kire fog hasonlítani. A vége felé egyre csak arra gondoltam, hogy bár megszületne, mert biztos, hogy neki sem jó már. Annyira megemelték az oxitocin szintjét, hogy már az orvos szólt, hogy vegyék visszább. Könyörögtem, hogy adjanak valami fájdalomcsillapítót, de azt mondták, ilyenre nincs lehetőség.

A fogadott orvosom nem tudott bejönni egy baleset miatt, így sajnos az ügyeletes orvosnál szültem - úgy gondolom, hogy a fogadott orvosnál biztos kaptam volna fájdalomcsillapítót. Az utolsó három órát végigsírtam a fájdalomtól. Kiabálni nem kiabáltam, erőm sem lett volna hozzá. Aztán egyszer csak nagy sürgés-forgás lett körülöttem, hirtelen megjelent az orvos is, és azt mondta, hogy a következő fájásnál nyomjak. A kitolási szakasz már azért nem volt nehéz, mert tudtam, pár perc és mindennek vége, azután végre megpillanthatom a kislányunkat. Az ötödik nyomásra, 19 óra 55 perckor meg is érkezett 51 centivel és 2980 grammal Zselyke Hajna, a kislányunk. Miután megszületett, egy teljesen új érzés szállt meg: mikor először megpillantottam, tudtam, hogy minden perc szenvedést megért, hogy végre a karomban tarthatom. Nagyon nagy segítség volt, hogy a férjem végig bent volt, nélküle talán ki sem bírtam volna."

"Életem legszebb pillanata volt"

A baba 10/10-es Apgarral, egészségesen jött a világra.

"Életem legszebb pillanata volt, amikor a lányom először rám pillantott, soha nem fogom elfelejteni. Az ismerkedés leginkább itthon történt, mivel a kórházban nem rooming-in babaszobában voltunk. Nehezen ment a megismerkedés, de most már minden tökéletes, a mozdulataiból tudom, hogy mit szeretne.

A szülésről így utólag azt gondolom, hogy nem készültem fel teljesen a fájdalomra. Bár még csak négy hónapja jöttünk haza a kórházból, sokszor álmodom a szüléssel, és élem át álmomban a fájdalmat újra. Nagyon büszke vagyok a kislányomra, hogy olyan ügyes volt, a férjemre, hogy mellettem állt és fogta a kezem, és büszke vagyok magamra, hogy meg tudtam csinálni. Csinálnék-e valamit máshogy? Igen, olyan orvosnál és kórházban szülök legközelebb, ahol van fájdalomcsillapítás. Nem tudnám még egyszer anélkül végigcsinálni. Bár ha belegondolok, az a pár óra fájdalom megéri, hiszen tessék megnézni, milyen gyönyörű a kislányunk, a szemünk fénye, Zsezsi baba!"