Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Kisfiú akarok lenni!

Szia, anyu! Tudom, számtalanszor hallottad tőlem egyik kedvenc mondásomat: “Ha nagy leszek, kisfiú akarok lenni.” Sajnos, ez nem nekem jutott eszembe, viszont hála Joseph Hellernek, hogy valamikor régen hasonló vágyakat fogalmazott meg az enyéimhez. Bőven elegem van a felnőttekből: nap mint nap vérnyomásemelő hatással bír, hol egy politikai performanszuk, hol egy suttyó megnyilvánulás a hétköznapi életben, vagy akármi, ami messze elrugaszkodik a gyerekkorban még élő tisztaság, őszinteség, nyitottság világától.

Erről egyszer majd bővebben füstölgök, mert nem létezik, hogy ne lehessen értelmes irányba fordítani sok felnőtt gondolkodását. De amiért ez az egész eszembe jutott most, az az, hogy olyan gyerekek között tölthettem egy napot, akikre érdemes felfigyelni, mert már most kimagaslóan tehetségesek, és ezt meg is tudják mutatni.

Egy régi Neoton-slágert, a Ha szombat este táncolt-ot tanultuk meg, és első szóra benne volt abban is, hogy kis koreográfiát is készítsünk hozzá. Az énekórájára is elmentem, ahol Lajtai Kati foglalkozott vele szuperül, és ott is beteg torokkal próbált, zokszó nélkül. Én már rég pánikkal kevert aggodalmaskodással éltem volna, hogy Jézusom, mi lesz így az adásban? Profin megtanult mindent, még ő javított ki jogosan, amikor az általam beállított mozgást pont én rontottam el. A dalt letranszponáltuk, hogy neki jó legyen a hangnem, ezért én inkább Dörmögő Dömötörként nótázok, de nem érdekelt, a lényeg, hogy neki jó legyen, én már úgyis elégszer énekeltem a dalt, és fogom is még remélem.

Igen, megelőzendő sok újságírói faggatózást, boldog lennék, ha egy ilyen lelkű, kisugárzású, tehetségű kissrácom lenne. Viszont nincs, ez tény. A miérteket pedig csak én válaszolhatom meg, ezt helyettem senki ne tegye meg. Amellett még nem ért véget az életem, és ki tudja, mi van megírva a csillagokban…

Addig is leszek azért én “kisfiú” is, ahogy ma este, amikor a Primadonnák előadásában a Játékszínben új apukát kaptam. Gálvölgyi János szerepét most Józsa Imre vette át, és igazán senki nem mondhatja, hogy nem úgy nézünk ki, mint két tojás. Anyu, te tudod, hogy apu is jóval alacsonyabb volt nálam, de még nálad is. Na jó, nem ennyivel… Úgyhogy senki nem érdekel, akinek ez fura, azért is kisfiú akarok lenni! A lelkemben egészen bizonyosan az is vagyok, és maradok is!